+ Irodalom

Elhunyt Gereben Ágnes történész

Gereben Ágnes

Életének 68. évében elhunyt Gereben Ágnes irodalomtörténész, történész, műfordító, egyetemi tanár. 2010 és 2014 között rendszeresen jelentkezett Barangolások öt kontinensen című műsorával.

Gereben Ágnes 1966 és 1970 között a Szegedi Tanárképző Főiskola orosz-magyar szakos hallgatója volt. Leningrádban, majd 1971-72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) orosz szakán tanult. 1971-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanársegéde, majd 1976 és 1981 között a Magyar Tudományos Akadémia Kelet-Európai Irodalmi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa volt. 1982 és 1987 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egyetemi docense volt. 1983-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot. 1985 óta az ELTE bölcsészettudományi karának művelődéstörténeti tanszékén tanított.

1999-ben habilitált. Kutatási területe a századforduló orosz művelődéstörténete és a XX. századi orosz irodalom fehér foltjai, valamint a posztszovjet térség mai helyzete volt. A közlemény szerint kötetei nagy feltűnést keltettek: az Antiszemitizmus a Szovjetunióban, a Művészet és hatalom, az Egyház az ateista államban, és legutóbb a Beszélgetések a Gulágról. A rendszerváltáskor a BBC világszolgálatának munkatársa volt. 2010 és 2014 között az M1-en Barangolások öt kontinensen címmel saját heti műsora volt, amelyben aktuális külpolitikai kérdéseket elemzett meghívott vendégeivel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top