+ Irodalom

Pályázhatsz könyvnyomtatásra a Canonnál

digitális

A Canon Hungária Kft. idén már 7. alkalommal hirdeti meg digitális könyvnyomtatás pályázatát, melyhez ebben az évben a Magyar Írószövetség is csatlakozik.

A Canon Hungária Kft. idén már 7. alkalommal hirdeti meg digitális könyvnyomtatási pályázatát, melyhez ebben az évben a Magyar Írószövetség is csatlakozik. 

A pályázat nyílt, bárki részt vehet rajta, aki kéziratának szerkesztett változatát valamely Magyarországon működő kiadón keresztül 2015. május 15-ig eljuttatja erre az e-mail címre. A beérkezett szépirodalmi művek közül szakmai zsűri választ ki összesen 12 alkotást, melyeket a Canon Hungária Kft., mint a pályázat kiírója díjmentesen kinyomtat 250-250 példányban, a pályázót csak a 40,000 forintos kötészeti díj terheli. A bírálati szempontok között egyaránt szerepelnek tartalmi és esztétikai kritériumok, vagyis a célunk 12 értékes mű megjelentetése kiemelkedő minőségben.

A 12 nyertes már elkészített könyve indul a pályázat keretein belül megtartott „Legszebb Könyv” versenyen is. A pályázat eredményhirdetésére a könyvhéten kerül sor, a „Legszebb Könyv” díjat szeptemberben ünnepélyes keretek között adjuk át a nyertesnek, amikor az összes kész kinyomtatott nyertes pályázati mű átadásra kerül. A pályázat további együttműködő partnerei az Europapier Budapest Kft. és a Stanctechnik Kft.• Kizárólag könyvkiadókon keresztül lehet jelentkezni szépirodalmi művel.

Pályázati feltételek:

• Egy pályázó csak egy címmel pályázhat
• Műfaji előírások: szépirodalmi mű – magyar nyelven, mely nem lehet politikai, pornográf tartalmú, illetve obszcén hangvételű
• Méretbeli megkötés: A/5 és A/4 közötti méret
• Terjedelem: 100 és 250 oldal között, maximálisan 500.000 karakter
• A belívek fekete-fehér szöveget és illusztrációt tartalmazhatnak. A borító lehet kemény vagy puha fedeles, illetve fekete-fehér vagy színes
• Kereskedelmi forgalomban jelenleg is kapható művek nem vehetnek részt a pályázaton
• A könyv impresszumában szerepelnie kell a következőnek: „A mű kiadását az Océ Inkjet technológia forgalmazója, a Canon Hungária Kft. biztosította, a könyv kötészetét a Stanctechnik Kft. végezte, a papírt az Europapier Budapest Kft.biztosította.”
• A belívek és a borító papír típusa, grammsúlya egyeztetést követően kerül kiválasztásra az Europapier Budapest Kft. aktuális könyvpapír kínálatából.
• Az elkészült példányokból 12 db tiszteletpéldány díjmentesen a pályázat kiíróját illeti, ezen kívül a 250 példány könyv magában foglalja a OSZK-nak elküldésre kerülő 6 db köteles példányt is.
• Előzék: megegyezés szerint. A nyomtatásra kész verziót és a mintakönyvet a felek aláírásukkal elfogadják, továbbiakban ez szolgál referenciaként.
• A Stanctechnik Kft. címenként 40.000 Ft + Áfa díjazás ellenében vállalja a könyv és a borító puha táblás, (ragasztókötés) komplett kigyártását, 80.000 Ft + Áfa díjazás ellenében pedig a kemény táblás kigyártását.
• A kinyomtatott ívek, ill. a kész könyvek elszállítása a pályázó feladata, költsége.
• A zsűri tagjai: 5 fő, akik közül 1 fő a Canon Hungáriát képviseli, 3 főt az Írószövetség delegál és egy fő nyomdai szakember
• Az elkészült könyveknek kereskedelmi forgalomba kell kerülniük.
• A pályázat kiírói minden változtatás jogát fenntartják

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top