Művészbarátságok címmel indított beszélgető sorozatot a Petőfi Irodalmi Múzeum, amelynek péntek esti vendégei Esterházy Péter író, Dés László zenész és Szüts Miklós festőművész voltak. A beszélgetést Sándor Erzsi újságíró moderálta.
Hogy hol volt az első találkozás? Egy közös barát vacsoráján, vagy Szigligeten?
Én úgy emlékszem, hogy a Béládi Zsófi vacsoráján találkoztunk úgy először, hogy rendesen dumáltunk is.
– mondja Dés, majd hozzáteszi:
Látom a szemeden, hogy fogalmad sincs arról, amiről beszélek.
– intézi szavait Esterházy Péterhez.
Én csak próbálok úgy csinálni, mint aki…
– válaszol az író.
Mindegy, szerintem így volt.
– zárja rövidre Dés.
Néhány könnyed történet után teljesen belemelegednek a beszélgetésbe, és mintha nem is nézné őket a közönség, egymást inspirálva hangosan gondolkodni kezdenek művészetről és alkotásról.
Unalmasan írni könnyű, de az unalmat ábrázolni azt nagyon nehéz. Ugyanígy a tehetségtelenséget is nehéz ábrázolni. Én egyébként nagyon sokat tanulok a társművészetektől, a zenétől például radikalitást tanulok.
– így Esterházy.
Én tegnap felütöttem Glenn Gould Tiltsuk be a tapsot című művét a 120. oldalon, és olvastam belőle tíz oldalt, de úgy, hogy egy kurva szót nem értettem belőle, mert annyira szakmázik, de tudom, hogy mit akart mondani. Gyönyörű. Állandóan ilyen ótvar metaforákat használ.
– így a festő Szüts Miklós zenéről és irodalomról.
De nem csak művészetekről beszélt a három barát, hanem egy olaszországi nyaralásról is, amihez fotókat is vetítettek, melyeken Esterházy legtöbbször furcsa ingekben látható. A három barát egy labdarúgó EB-döntő idején ejtette meg ezt a közös nyaralást, amelyen Esterházy rendkívül lelkesen az olaszok ellen szurkolt.
Kitalálták az urak, hogy a spanyol-olasz döntőt egy nyilvános helyen, az olasz néppel együtt nézzük meg, ahol ez az állat teli pofával az olaszok ellen szurkolt. Az olaszok vesztettek, mi meg örültünk, hogy túléltük az estét.
– idézi fel a szép emlékeket Szüts.
Nem telik el sok idő azonban és ismét a művészetekkel kapcsolatos gondolatok törnek utat maguknak. Például megtudhatjuk, hogy miért „kurva jó” akvarellel festeni.
Az olajfesték az olyan, hogy ecset-festék-hígító-vászon. Odarakom, ott van, arrébb húzom, arrébb megy. Az akvarell pedig olyan, hogy odarakom, ide folyik, ide rakom, oda folyik. Minden lesz, csak pontosan az nem, amit szeretnél. Összefolyik.
– mondja Szüts, akit Sándor Erzsi a továbbiakban arról kérdez, hogy hisz-e a jelenlévő barátainak akkor, amikor véleményt mondanak a festményeiről. Egyáltalán kerülnek-e ilyen szituációkba. Szüts erre viccesen azt feleli, hogy használható rosszat neki Dés és Esterházy még nem mondott. Viszont dicsérni szokták.
Annál nagyobb dicséret szerintem nincs, hogy nekem három darab Szüts-festmény lóg a falamon. Pénzért vettem, nem is olcsón.
– mondja Dés, a közönség pedig hangosan felnevet.
De ezen az estén nem csak összekacsintva viccelődnek, hanem kalapot emelnek egymás művészete előtt.
Mást tud elmondani a Laci és mást a Miklós, olyat, amit én nem tudok így elmondani. A Lacinak olyan zenei jelenléte van, és olyan zenéi, amire én azt mondom, hogy de szeretnék ilyet írni.
– mondja Esterházy, közben Dés már a zongoránál ül és szavába vágva kicsit zongorázni kezd, de ez senkit sem zavar, minden olyan természetesnek tűnik a pódiumon, mintha nem nézné őket két teremnyi ember és egy kamera.
Az est vége felé Szüts Miklós napló 1944 című művét mutatják meg a közönségnek kivetítőn, amihez Dés László ad zenei aláfestést zongorán.
