Van esély az értékmentésre?
Fogyóban van, mint a cigány nyelv, mint a hagyományok, melyek európai szinten is lehetnének fontosak. Persze, van, aki olvas, de a gyerekek nem fognak cigány oldalakat bújni az interneten. A politika is mindig átveri és használja a cigányokat, a választások után mindig elfelejtik az ígéreteket, s eltűnnek valahol az erre szánt pénzek is.
Hol találkoztál először negatívumként azzal, hogy te cigány vagy?
Úgyse fogod elhinni: én, személyesen soha nem találkoztam ezzel. A katonaságtól kezdve soha… lehet, hogy a hátam mögött téma volt, de velem nem éreztették. Talán csak nem vettem észre, de valószínűbb, hogy nem történt meg. Voltam segédmunkás, irányítottam raktárt, ahol magyar emberek dolgoztak a kezem alatt. Soha nem ért bántás. Talán, mert engem gyerekként is tisztán küldtek iskolába. Amikor hazaértem az iskolából, akkor ettem, aztán neki kellett állni a leckének. Csak a lecke után mehettem játszani.
Lecke után? Hogyan ellenőrizték a leckédet?
Nem tudtak se írni, se olvasni, de a leckét minden áldott nap átvittük a szomszédba, Ica nénihez, aki egy magyar asszony volt. „Icám, nézd meg, megcsinálta a gyerek a leckét?” Persze, ez Ica néninek is tetszett. Figyeltek arra, hogy tanuljak, amikor a fater csinálta a kovács mesterséget, mindig elküldött maga mellől, pedig szerettem volna segíteni. Elzavart, s azt mondta, „Ezt ne tanuld meg, mert nagyon keserves mesterség”. Ezzel együtt harminc éves koromig egyszerű, vidéki cigányemberként éltem és dolgoztam.
Mi történt harminc éves korodban?
1983-ban feljöttem Pestre, egy kapcsolat révén, mert korábban már elváltam a feleségemtől, akitől van a két gyermekem. Pesten maradtam, s amikor lett helyük, akkor felhoztam a gyerekeket is magammal. Elhelyezkedtem az Autó- és Alkatrész-kereskedelmi Vállalatnál, mint raktári részlegvezető. Aztán, amikor 1986-ban elindult a cigány újság, a Romano Nyevipe, akkor oda hívtak dolgozni. Jó, ehhez azért azt kell tudni, hogy korábban is írogattam, de az nem jelent meg sehol. Akkor a főszerkesztő, Ruva-Farkas Pál, akivel együtt nőttem fel, behívott, s megkérdezte, akarok-e gyakornok lenni. Lakatos Menyhért nézte meg az írásaimat, s ő döntött. Azt mondta, hogy csiszolni kell, maradjon. Így kerültem az újsághoz, s így az első, szűk értelmiségi generáció – Choli Daróczi, Péli Tamás, Kovács József, Szepesi József, Rostás-Farkas György – közelébe. Közöttük lettem „hivatásos”. Fantasztikus időszak volt, az újságos pavilonokban is lehetett kapni a lapot! Sajnos nekem nincs meg belőle egy se. Akkoriban neves újságírók – hirtelen Módos Péter jut eszembe – tanítottak minket, s aztán el kellett menni vizsgázni. Így lehettem MÚOSZ-tag, s később aztán a Magyar Írószövetségnek is tagja lettem.
…és azóta is írsz cigányul is, ugye?
Persze, bár egyre kevesebbet.
Kinek írsz?
Ezzel küszködöm én is: alig van már, aki tud és akar olvasni. Bennem is ez a kérdés: Kinek? Amikor nem találom a választ, akkor elkeseredek. A gyerekeket is győzködöm az iskolában, hogy meg kell tanulni a saját nyelvünket, de nem igazán érdekli őket.
***
A romani kris megtartó ereje című interjú – sok életrajzi elemmel, és költeményekkel kísérve – teljes terjedelmében elolvasható a folkMAGazin idei első számában.
