Drága szerelmem, hálás vagyok, hogy vagy, minden nap és minden pillanat boldogság veled, szeretlek és már most hiányzol, vigyázok rád, hálás vagyok, hogy annyi mindent kaptam már tőled, csoda, béke és izgalom minden, amit veled élek meg, állandóan rád gondolok – lánykoromban ilyen leveleket kaptam, kövér felkiáltó jelekkel minden sor végén, a neked, tőled, nagy kezdőbetűvel, mintha személynevek volnának, a megszólítás után piros szívekkel díszítve, az összehajtogatott cetlikre ráírt nevemmel, mintha még olyankor is megkaphatná más, amikor már a kezembe adták, különleges alkalmakkor szív alakúra vágott géppapíron olyan mondatfűzések, mint ahogyan a legújabb mosogatószert jellemzik a tévéreklámokban.
Aztán jöttél te. Tudtam, hogy várlak. Elfelejtettem a felesleges mondataimat. Elmesélted a gyerekkorodat. Ha már beavattál, tudni akartam. Valójában addig mesélted, amíg ide nem kerültél. Fekszel előttem egy csővel az orrodban.
Utoljára akkor haragudtam ennyire rád, amikor este akartad felfúrni a törölközőtartót, és eltaláltad a meleg víz csövét a falban. Már kész volt a vacsora, hívtalak, de te még be akartad fejezni, mint ahogy most.
Ha meghalnál, az olyan volna, mintha nem jönnél el a moziba, ahová te hívtál, én meg állnék a bejáratnál, a jegyszedő szól, hogy kezdődik a film és megkérdezi, hogy be akarok-e menni, de csak állok ott, szégyenkezve és aggódva, mert nem feltételezem rólad, hogy fel sem hívsz, ha mégsem érsz oda, a telefonod kicseng, és a legjobb barátnőm másnap azt meséli, hogy látott a pékségben.
Vagy olyan, mintha a vasárnapi ebéd után kimennél egy cigire, én meg addig leszedném a tányérokat, kivenném a tepsiből a süteményt, ami még langyos, felszeletelném és kistányérra tenném a tiédet is, de nem jönnél be, és amikor kinéznék, azt látnám, hogy nem vagy a kertben, azután pedig úgy élnék, hogy várlak, mert nem búcsúztál el.
Te szoktad mondani, vigyázz, kit ismersz meg igazán. Vigyáztam, de nem gondoltam, hogy rád is gyanakodnom kellene. Rászoktattál, hogy az örömöt és a bánatot is ételekhez kössem. Az édességeket a szerelemhez: nyáron minden nap fagyit ettünk, télen pedig gesztenyepürét. Ha most meghalsz, vajon egész életemben sóskát fogok enni és héjában főtt krumplit?!
Dühös vagyok, úgyhogy meg ne merj halni, mert akkor, komolyan mondom, én megöllek!
