A Múlt és Jövő folyóirat szerkesztőségéből kaptuk a hírt tegnap éjjel, hogy a lap művészeti vezetője, Kálmán Tünde tegnap hajnalban elhunyt. A lap emlékező sorait közöljük itt.
A Múlt és Jövő elmúlt 25 éve alatt számtalan nekrológot közölt. E lap hasábjain is végigkövethető a folyamat – egyszer az „elveszett láncszem nemzedékének” neveztem –, amelynek során fokozatosan hagyták el e glóbuszt azok a meghatározó alkotó emberek, akik – mint „túlsó partra a Szerelmet” – a magyar-zsidó szellem értékeit átmentették a holokauszt utáni időkre, többek között a folyóiratunkban, majd a könyvkiadónkban végzett munkájukkal.
Az valahogy soha nem jutott eszünkbe, hogy a halál közvetlenül bennünket is érinthet, akik visszük, csináljuk ezt a műhelyt. Ez következett most be, tragikusan váratlanul.
Ezt még most nem tudjuk „beemelni a valóságba”, a mi valóságunkba. Nem „megrendülten”, csak öntudatlanul próbálunk szembesülni ezzel a roppant sebbel, amelynek hatását egyelőre nem tudjuk felfogni, csak megosztani.
Tünde a folyóirat, az összes könyvünk (reklámfüzetünk, plakátunk, logónk…) megálmodója és kivitelezője volt. (S megannyi más kiadványé, például A magyarországi zsidóság képes története című könyv vagy a Színház folyóirat is az ő munkája.) Itt hagyott bennünket, hogy oly fájdalmasan szűkre szabott élete oly gazdag munkásságában éljen innentől tovább.
Jaj! – Nem is tudunk mást mondani.
Minden szellemi műhely fennmaradásának a lényege az az összetartozó erő, amely kialakul a munkatársak között. Negyedévszázadon keresztül nemigen cserélődtünk, s egy rövid kezdeti periódust leszámítva (nem kisebb szaktekintély, mint Szántó Tibor adta át neki a stafétabotot, azzal, hogy „ez a kislány szépen fogja csinálni, jó kezekre bízza a Múlt és Jövőt” ), Tünde ellenőrzése nélkül egyetlen betűnk sem került a nyomdába – sokszor (így legutolsó könyvünk esetében is) a gépindításra is elkísérte közös munkánkat.
Ebben a leterítő ütésben azt is megvalljuk, nem tudjuk elképzelni a közvetlen folytatást, csak azt, hogy igyekszünk alapmunkatársunk nélkül is folytatni. Ezt kívánná ő maga is, akinek halálát a lelkiismeretes munkavégzés is siettette. (Jaj, csak visszavonhatóak lennének a sürgető, számonkérő e-mailek, jaj!) Azonban most nem tudunk másra gondolni, mint rá, s itt maradt férje, valamint családja vigasztalására.
De hogy nélküle már semmi nem lesz ugyanaz, az biztos.
Kérünk benneteket, osztozzatok gyászunkban, és őrizzétek ti is Tünde emlékét.
