Orvosi alkalmassági vizsgálat. Rutinvizsgálat, gondolta a fiatal férfi, néhány perc, és kész. Miután azonban a doktornő vérnyomást mért, meghallgatta a szívét, megvizsgálta a szemét, az egyik rutinszerűen feltett, és minden bizonnyal az utolsónak szánt kérdésnél megakadt a vizsgálat folyamata.
– Van-e eltitkolt betegsége? – kérdezte a doktornő.
– Van… – felelte kissé bizonytalanul a fiatal férfi.
– És mi lenne az? – kérdezte a doktornő rövid várakozás után, kissé szemrehányóan, mintha elvárta volna, hogy a fiatal férfi magától is tovább fűzze a mondatot.
– Azt nem mondhatom meg – válaszolta tömören.
– Miért nem? – kérdezett vissza kissé ingerülten a doktornő.
– Ez egy titkos betegség. Nem szívesen beszélek róla senkinek, tulajdonképpen szeretném eltitkolni – felelte magától értetődő természetességgel.
– Nézze, mi szeretnénk tudni minden olyan betegségről, ami esetleg akadályozhatná Önt a biztonságos munkavégzésben – próbált barátságosabb hangot megütni a doktornő.
– Tudom – mondta a fiatal férfi –, de függetlenül az Önök jó szándékától, az eltitkolt betegségemet továbbra is szeretném eltitkolni. Ne haragudjon!
A doktornő mély levegőt vett.
– Nézze, nem haragszom, és megértem, ha esetleg ez a betegség kínos lehet az Ön számára. Ha nem szeretne beszélni róla, azt is megértem. De ha mégis elárulja nekem, mi volna ez az eltitkolt betegség, ígérem, nem fogom felírni a papírjára – a doktornő még kedvesebben beszélt vele, de érezte, hogy ez a látszólagos béke nem más, mint vihar előtti csend.
– Köszönöm – próbálta viszonozni a bensőségesebb hangnemet.
– Csak annyit áruljon el – mondta a doktornő –, hogy ez a bizonyos betegsége Ön szerint akadályozhatja-e a munkája végzésében, vagy bizonyos feladatainak napi szintű ellátása károsíthatja-e az egészségét.
– Nem tudom – válaszolta –, őszintén szólva fogalmam sincs. Ezt Önnek kellene tudnia, Ön az orvos.
– De honnan tudhatnám, ha nem árulja el nekem?! – ordította el magát végre a doktornő, közben felemelt és az asztalra csapott egy vaskos kartont.
Ebben a mozdulatsorban tulajdonképpen nem volt semmi meglepő, mert végig a levegőben lógott a dühkitörés lehetősége.
– Nem árulhatom el, sajnálom – válaszolt meglepő módon higgadtan –, az eltitkolt betegségek természete már csak ilyen. Bár beismerem, hibáztam, amikor azt mondtam, hogy van eltitkolt betegségem. Ha nem mondtam volna, talán nem is derül ki soha…
A doktornő ismét mély levegőt vett, összeszorított ajkai elé tette a kezét, néhány másodpercig az ablak felé bámult, aztán a kartonokat lapozgatva újra megszólalt.
– Rendben, kezdjük elölről – mondta. – Van valamilyen eltitkolt betegsége?
A fiatal férfi érezte, hogy sokkal jobban meg kell fontolnia a választ, mint az imént. Ezúttal nem hibázhat, mert sem a doktornő, sem a folyosón várakozó többi páciens, sem a maga idejét nem rabolhatja tovább.
– Nincs – bökte ki végül.
– Nagyszerű – mondta a doktornő, és mosolyt erőltetett az arcára. – Remekül eltitkolta…
