+ Jegyzet

Ami idén felháborított

felháborított

Ahogyan évről évre egyre öregebb leszek, úgy leszek egyre morcosabb is. Idén például már annyi minden zavart és felháborított, hogy az már nekem volt kellemetlen.

Ahogyan évről évre egyre öregebb leszek, úgy leszek egyre morcosabb is. Idén például már annyi minden zavart, hogy az már nekem volt kellemetlen.

PÉLDÁUL MINEK EZ A RENGETEG PAPÍR?

Ugyan már szinte lassan azt sem tudom, melyik buszra kell felszállni az egyetem felé, azért még mindig vesszőparipám az, hogy az egyetemi ügyintézés során az ember hajlamos azt érezni, hogy még mindig a nyolcvanas éveket írjuk. Az áttekinthetetlen formanyomtatványok hegyei helyett pedig elég lenne vigyázó szemeinket az online kurzusok felé vetni.

Ott töltött éveim alatt két kísérletnek voltam tanúja, melyek során az egyetem megpróbálta a tanulmányi információk súlypontját papírfecnikről áthelyezni az információs szupersztrádára. Az egyik ötlet egy nevetséges zsákutca volt, a másik próbálkozás viszont a korábbi állapotokhoz képest is visszalépés volt.

A teljes cikket itt olvashatod.

A NYÁR EGYIK LEGSIKERESEBB RENDEZVÉNYÉHEZ ELÉG VOLT NÉHÁNY KOCSI MEG CICI.

De tényleg. Idén ez szomorított el a legjobban. Pedig sokan még azt sem tudták, hogy egyáltalán mire mennek:

A zenei produkciók mellett lesz egy autós fesztivál is, ahol még Hasselhoff legendás autója is megcsodálható. Így már apa sem marad otthon, anya meg eleve jönne, még akkor is, ha esetleg kisilabizálta, hogy a legtöbb internetes forrás tévesen hirdeti a mogyoródi koncert főfellépői között Rick Astley-t, aki ugyan része a brandnek, de Magyarországra pont nem jön.

A cicivillantók örömünnepéről itt olvashatsz.

RÁADÁSUL SOSEM VOLT MÉG ENNYIRE ROSSZ ZUGLÓBAN LAKNI, MINT SZEPTEMBERBEN.

Na itt már kezdtem magam tényleg nyugdíjasnak érezni. Annyira ideges lettem, hogy a cikk végén csak úgy tudtam megnyugtatni magam, hogy beillesztettem Thomas, a gőzmozdony zenéjét. Hallgasd meg itt, közben pedig puffoghatsz velem!

A TÉVÉ SEM OKOZOTT TÚL SOK ÖRÖMET.

Belenéztem a Sztárban sztár című műsorba és kis híján kiköptem a vacsorámat. Itt a kommentelők is nekem estek, hogy egyáltalán minek nézek ilyeneket, én meg nem védekeztem elég erélyesen, pedig tévéadásom sincs itthon. És mintha afölött is elsiklottak volna, hogy:

Őszintén sajnálom azt is, hogy erre viszont van igény. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek vasárnap este szórakozni akarnak a tévé előtt, de azt gondolnám, hogy van kompromisszum a Sztárban sztár és egy dögunalmas színházi közvetítés között.

A zenés tévéműsorok mélypontjáról itt olvashatsz.

ÉS A POLITIKA?

Virágnyelven írni a politikáról mindig elég veszélyes. Nekem most mégis muszáj volt, mert már hosszú évek óta nyomta valami a lelkemet, amit muszáj volt valahogyan kiadni magamból. Itt olvashatod el, pontosan micsoda. Köszönöm a figyelmet, zsörtölődésmentes új évet mindenkinek!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top