A legutóbbi amerikai választások eseményei annyira lelomboztak, hogy rájöttem, valójában mélyen érdekel.
Marilynne Robinson négy regény szerzője. A hetvenéves írónő első regénye 1980-ban jelent meg, a Housekeeping megkapta a PEN Hemingway-díját. 2005-ben a magyarul is olvasható második regényét, a Gileadot Pulitzer-díjjal jutalmazták, a harmadik, Home című 2009-ben Orange-díjat kapott. A Financial Times magazinjában Hester Lacey készített vele villáminterjút.
Mi volt a legkorábbi törekvése?
Hogy legyen időm magamra – és ez kitartott egész életemben.
Egyetemre ment, vagy dolgozni kezdett a középiskola után?
Egy helyi középiskolába jártam, elég furcsa kis hely volt a hegyekben, aztán a Brown Egyetemre.
Ki volt, vagy ki most is a mentora?
Amikor fiatal voltam, a bátyám volt a mentorom.
Mennyire tartja magát fittnek, fizikai értelemben?
Éppen amennyire reálisan elképzelhető egy ülőmunkát végző nőről az én koromban.
Ambíció vagy tehetség? Melyik számít többet a siker eléréséhez?
Inkább a tehetségről szoktam elmélkedni, mintha az egyfajta céltudatot adna, jobban, mint a törekvés.
Töltött ki valaha IQ-tesztet?
Igen, ez csak úgy jön az ember életébe, mint a védőoltás, ha Amerikában nő fel.
Mennyire elkötelezett politikailag?
Eléggé. A legutóbbi amerikai választások eseményei annyira lelomboztak, hogy rájöttem, valójában mélyen érdekel.
Odafigyel az ökolábnyomára?
Próbálok.
Több otthona van?
Igen, egy Iowa City-ben, ahol tanítok, és egy búvóhely New York államban.
Van valami, amit szeretne, de nincs a birtokában?
Iowa gyönyörű mezőgazdasági vidék. Vannak fiatal farmerek arrafelé, akiknek nincs helyük kipróbálni magukat. Fantáziálok, hogy veszek egy kis farmot egy házikóval, ahol egy fiatal pár termelhetne magának. Még az is lehet, hogy megvalósítom.
Mi a legnagyobb különcsége?
A házam Saratoga Springs-ben, New York államban.
Hol a legboldogabb?
Valamelyik otthonomban.
Milyen ambíciói vannak?
Van egy hatalmas gyűjteményem el nem olvasott könyvekből, és kettő vagy három, amit nagyon szívesen megírnék még.
Mi viszi előre?
Minden egyes alkalommal, amikor megírok egy könyvet, irodalmi értelemben megváltozik a szemléletem. Mindig úgy érzem, hogy megváltoztattam a világ érzékelését a magam számára.
Mi az eddigi legnagyobb teljesítménye az életben?
A két nagyszerű fiam. Nem sok olyan dolgot teszünk az életben, ahol biztos a hosszútávú érték.
Mi okozta a legnagyobb csalódását?
Nehéz lenne bármit is választanom. A munkám annyira leköti a figyelmemet, az életem szükségszerűen hiányt szenved egy kicsit.
Ha látná most önt húszéves önmaga, mit szólna?
Azt feltételezem, hogy elégedett lenne, érdekes életem van, teszek olyan dolgokat, amiket értékelne. És azt hiszem éppen annyira kegyetlen kritikus, mint ahogy elképzelhető.
Mit tenne, ha holnap mindenét elveszítené?
Ha lenne egy lámpám, egy karosszékem és egy érdekes könyvem, akkor egyszerűen folytatnám az életemet.
Hisz az eutanáziában?
Óvatos vagyok a kérdéssel, mert olyan nehéz elképzelni, hogy nem történnének visszaélések.
Hisz a halál utáni életben?
Igen. Az egyik legnagyobb kétség lehetne, amely körülveszi az embert, de a kortárs tudományról olvasva bebizonyosodik, hogy amit valószínűnek vagy éppen valószerűtlennek tartunk, valójában régimódi feltételezések halmaza.
Ha egy tízes skálán kellene osztályoznia az eddigi életét, hányast adna?
Kicsit hálátlannak tűnne tíznél kevesebbet adni, de arrogáns kilencnél többet. Szóval maradok a szürke zónában a kettő között.
