Bársony István:
A felejtés nem megoldás. Ezért döntöttünk úgy, hogy minél többen szembesüljenek a gettóba zárt emberek sorsával.
Fekete deszkaépítmény a Klauzál téri játszótér mellett. Az élet sötét oldala: a pesti gettó, ahol hatvanezer zsidót zsúfoltak össze, köztük gyerekeket is. A tér tömegsírok helyszíne, temetetlen halottakkal volt tele. Az emlékeztető történeti tárlaton eddig még nem látott, megdöbbentő képek és dokumentumok az áldozatokról, tömegsírjaikról, temetkezésükről, a gettólakók kivonulásáról. És fiatal kortárs képzőművészek örökölt emlékei elevenednek meg alkotásaikon keresztül, utóbbi Trauma – Tér – Terápia összefoglaló elnevezéssel. Borzalmak kordokumentumai – a múlt, emlékezés – a jelen, fiatal művészek interpretációi – a jövő. A szembenézés nem érhet véget.
A pesti gettó emlékezete (1944. november – 1945. január) címmel rendhagyó kiállítással, térinstallációval emlékezik meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felállításának 70. évfordulóján, a Magyar Holokauszt Emlékév programjában. Interjút a kiállítás kurátorával és építésztervezőjével, Bársony Istvánnal készítettünk.
Miért a térinstallációt találták legalkalmasabbnak, hogy emléket állítsanak az erzsébetvárosi gettó holokauszt áldozatainak?
A Klauzál tér a pesti gettó egyik szimbolikus helyszíne. Itt több tömegsírt is kialakítottak a gettóban elhunytaknak, akiket aztán exhumáltak. A tér azelőtt a helyi zsidó közösség fontos városi fóruma is volt. Szerettük volna a megemlékezéssel a lehető legszorosabban kapcsolódni a konkrét helyszínhez. Emellett fontosnak tartottuk, hogy a pesti gettót bemutató történelmi tárlat és az áldozatoknak emléket állító installáció, valamint a kortárs képzőművészeti kiállítás a hagyományos kiállítási sablonok kereteiből kilépve, még szélesebb közönséget tudjon megszólítani. A gettó építészeti megidézésével, az archív fotókra, kordokumentumokra épülő történelmi tablósorozattal, az itt történt eseményekre, sorsokra reflektáló kortárs művészeti kiállítással egyszerre jelenik meg lokálisan a történelmi hitelesség és a személyes hangvétel.
Az installáció tervezőjeként milyen szempontokat vett figyelembe?
A tér adottságaiból indultam ki. Az installáció kialakításánál törekedtem az autentikus anyagok használatára, a gettó megidézésére és a hétköznapoktól eltérő, elmélyülésre, emlékezésre alkalmas atmoszféra megteremtésére. A Klauzál tér ma egy elkerített terület. Benne elkerített városlakók, elkerített növények, elkerített kutyák, elkerített sportolók, elkerített gyermekek. Hétköznapi jelenség. Most két hónapra elkerítünk benne egy darab történelmet is. Hetven évvel ezelőtt is elkerítették ezt a teret, hogy több ezer ember temetője legyen. Rájuk emlékezünk, hogy többet ne legyenek elkerített terek, kirekesztett emberek.
A kiállító művészeket mi alapján válogatták ki? Miért fiatalokat kértek fel?
Az előkészületek során olyan művészeket kerestem meg, akik eddigi munkásságukkal is bizonyították, hogy – személyes érintettségüknél fogva is – foglalkoznak a holokauszt traumájával. Igyekeztem a harmincas éveik körül járó, fiatalabb nemzedéket bevonni a projektbe, hogy egyértelműen nyissunk a holokausztot már csak történelemkönyvekből ismerő generáció felé. Arra törekedtem, hogy változatos műfajú alkotások szerepeljenek, ezért a művészek közt találunk festőművészt, grafikust, fotóművészt, szobrászt és vegyes technikákkal, animációval dolgozó képzőművészeket is. Az alapkoncepció szerint mindenki egy személyes történetet „mesél” el. A fájdalom, veszteség, az emlékek terhe, a lokális traumák mind megjelennek a művekben. Sok közülük kifejezetten a helyre és az áldozatok sorsára reflektál. Az alkotások többsége erősen konceptuális, ezért mindegyiknél rövid leírás és Szabó Noémi művészettörténész sorai segítik az érdeklődőket.
Sokkolóak a kiállított fotográfiák. Milyen hatást szeretnének kiváltani a látogatókból?
Nem „hatás kiváltása” a célunk. Az archív felvételek ablakok a ma és a hetven évvel ezelőtti között. Párhuzamos idősíkok. Ezek a fotók tárgyilagosan mutatják be, mire képes az ember. Intő jelei annak, hová vezet az önkény, a kapzsiság, a kirekesztés kikövezte út. A felejtés nem megoldás. Ezért döntöttünk úgy, hogy minél többen szembesüljenek a gettóba zárt emberek sorsával. Ami a gettó 1945. január 18-i felszabadítása után láthatóvá vált.
Szerintem a holokausztról szóló tárlatokkal az a probléma, hogy a közönség inkább azokból áll, akik amúgy is tisztában vannak a szörnyűségekkel. Törekszenek rá, hogy azokat is megszólítsák, akik eddig nem foglalkoztak a zsidóságot ért üldözésekkel?
Azzal, hogy a hagyományos keretekből kiléptünk és fiatal művészeket vontunk be a projektbe, egyértelműen látszik a szándékunk, hogy minél több fiatalt szólítsunk meg. A program különlegessége, hogy a közönségszavazatok alapján a legnépszerűbb alkotást az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár megvásárolja. Szavazni a helyszínen, 2014. december 17-ig lehet. A kiállításnak nem kizárólagosan a megemlékezés a feladata, hanem a társadalmi párbeszéd kibontakoztatása, a közösségi emlékezet elmélyítése is.
Meglepően sokan eljöttek a megnyitóra. Pedig a téli hidegben nem egy szabadtéri rendezvény a legideálisabb. De van forró tea, meleg tekintetek.
Kiállítók: Koós Gábor (grafikusművész), Magyarósi Éva (képzőművész), Moizer Zsuzsa (festőművész), Rabóczky Judit (szobrászművész), Réthey-Prikkel Tamás (fotóművész), Sándor Krisztián (festőművész), Solt András (grafikusművész), Tranker Kata (képzőművész)
Kurátorok: Bársony István, Dombi Gábor
Főrendező: Jáki Monika
Megtekinthető: 2015. január 18-ig. A belépés díjtalan.
Helyszín: Budapest VII., Klauzál tér (sportpálya)
