Egy papírlapot adott a gyerekek kezébe és azt kérte gyűrjék gombóccá. Kísérlettel akarta bemutatni, hogyan működnek a kiváltságok a társadalomban. Leültette a gyerekeket, és az első pad elé odatette a kukát.
A játék nagyon egyszerű. Ti mind egy ország polgárai vagytok és mindnyájatoknak lehetősége van arra, hogy meggazdagodjon és feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. Ehhez nem kell mást tennetek, mint beledobni a kukába a papírgombócot úgy, hogy ülve maradtok.
A kijelentés hallatán a terem hátsó felében ülők rögtön lázadozni kezdtek. A terem elején ülőknek sokkal nagyobb esélyük van, hogy betaláljanak a kukába. A tanár erre nem reagált. A „verseny” végén egyértelmű eredmény született: az első padokban ülők mind beletaláltak, a hátsó sorokból azonban épp csak a kosár közeléig tudtak eldobni a diákok.
A tanár így összegezte a játékból levonható tanúságot:
Minél közelebb ültél, annál jobbak voltak az esélyeid – ez a kiváltság. Észrevettétek, hogy csak azok kiabáltak fair-play-ért, akik hátul ültek? Az elől ülők észre sem vették, vagy nem foglalkoztak kiváltságos helyzetükkel, hiszen “beleszülettek”, így csak azt a pár métert látták, ami köztük és a céljuk között van. Az a feladatotok, hogy észrevegyétek a kiváltságot, amit úgy hívnak tanulási lehetőség és használjátok fel az itt megszerzett tudást, hogy képviseljétek azokat, akik mögöttetek vannak.
