Legát Tibor, Zsigmond Gábor: Közlekedik a székesfőváros – Libri Könyvkiadó Kft., 2014 – 272 oldal, keménytábla védőborítóval – ISBN: 9789633104774
A budapesti villamosokról hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindig is sárgák voltak, ami így nem igaz. Ráadásul a két világháború között nem is azt a sárgát használták, amit mi ismerünk, hanem egy sokkal élénkebbet. Aki belelapoz a Közlekedik a székesfőváros című kötetbe, az a szövegek háttereként megtalálhatja az „igazi sárgát”.
Akik kicsit is jártasak a magyar történelem útvesztőjében, azok könnyen megtippelhetik, hogy mikor volt/lehetett vörös a budapesti villamos! Naná, hogy a Tanácsköztársaság idején, a teljes káosz közepette, amikor a tényleges, mindennapi szükségletek kielégítése is komoly gondot okozott és a tömegközlekedés működésben tartása is kihívást jelentett. Ráadásul – a körülményektől eltekintve – nem is az volt az igazán érdekes, hogy vörösre festették a villamosokat, ahogy az sem furcsa, hogy ilyen alapra felfestették, hogy VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A történet igazán meghökkentő része, hogy ezeket a május 1-én forgalomba állított villamosokat a Munka Ünnepén utasok nem vehették igénybe! A járművek propagandacéllal közlekedtek (aki utazik, az – teljesen logikus elgondolás szerint – sem azt nem látja, hogy a villamos vörös, sem pedig azt, hogy mi van ráírva!)
Persze, ez csak egyetlen, önkényesen kiszakított történet, csak néhány oldal a majd’ háromszázból! És arra sem mernék megesküdni, hogy a legcifrább, vagy a legbornírtabb. Tényleg aranybánya, amit a két szerző összeszedett. Ráadásul az időbeli távolság miatt még röhögni (kacarászni) is szabad azon, amit eleink műveltek. A huszadik századi kultúra legvonzóbb fogalmai öltenek testet a közlekedéstörténeti munkában, a figyelmes olvasó, ha „messziről jött emberként” tekint a történetekre, akkor megtalálja benne, az abszurd mellett a szürreálisat is, de néha egy-egy (igaz) történet hátterében mintha dadaista provokátorok bujkálnának.
Miért/kinek fontos mindez?
Nekünk, akik itt élünk ebben a bájos és lüke kis országban, ahol mindig minden változik, és mégis ugyanúgy mennek (nem mennek!) a dolgok. Nekünk, akik bosszankodunk a mai közállapotokon, s azt is el merjük hitetni magunkkal, hogy nem értjük, a döntések hátterét. Nekünk, akik gyorsan felejtünk, miközben nem is tanultunk semmit.
Fontos könyvvé kellene tenni ezt (is) – ha nem is rendeletileg, de legalább népszerűsége okán – kötelezővé! A magyar nemzeti önismeret nem a turul farktollai között, és nem is Gábriel arkangyal fémes pillantásában kezdődik, hanem az összeszotyolázott-teleköpködött megállóban, amikor kimarad egy-egy járat!
Meglepőnek tűnhet a társítás, de ennek a kötetnek ott van/lesz a (könnyen elérhető) helye a polcon, Sándor Klára rovásírásról szóló – tudományosan megalapozott – munkája mellett.
És akkor még szót sem ejtettük a könyv bámulatosa képanyagáról, amit a Fortepan neten fellelhető gyűjteményéből sikerült összeválogatni.
Zárásként szívesen ideírnám, hogy a kötet létrejöttét és megjelenését a BKV, a BKK vagy egyenesen a Főváros Magasságos Önkormányzata támogatta, de sajnos nem találok egy pinduri utalást sem, amiből erre kellene/lehetne következtetni.
***
A kötet szerzőiről a fényképet Kiss Barnabás készítette a Katona József Színházban 2014. október 14-én délelőtt. A vörös villamosról készült fekete-fehér fénykép a Fortepan oldalán található.
