Nemrég érkezett az ijesztő hír, hogy elárverezik az Európa Könyvkiadó raktárkészletét. Tervek viszont továbbra is vannak, újabb és újabb könyvek jelennek meg J. R. R. Tolkientől, Dmitry Glukhovskytól vagy éppen Háy Jánostól. A kiadó helyzetéről, külföldi és magyar szerzőkről, ügynökségekről, olvasókról és saját könyvéről beszélgettünk M. Nagy Miklóssal, az Európa főszerkesztőjével.
A kiadó honlapján olvashatók a jövőre vonatkozó tervek, de a készlet elárverezésének híre azért nyugtalanító volt. Mi a helyzet az Európával most?
A kiadó tevékenységét ez az ügy nem érinti. Mindenki láthatja, hogy folyamatosan jövünk ki a könyvekkel, minden könyvesboltban ott vannak a friss kiadványaink. Rengeteg szerződést kötöttünk az elmúlt időszakban is, a jövő évi kínálat is nagyon gazdag lesz, ugyanakkor folyamatosan fizetünk díjakat, honoráriumokat a szerzőknek, a fordítóknak, az ügynökségeknek. Ebben – ugyanúgy, mint más magyar kiadóknál – vannak bizonyos csúszások, késések. De ugyanazt csináljuk, mint eddig, illetve egy picit mást próbálunk.
Utóbbi konkrétan mit jelent?
Alapvetően két dolgot: legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy az Európa továbbra is színvonalas kiadó maradjon, és hogy megőrizzük erős magasirodalmi profilunkat. Ez a mai megváltozott viszonyok között sokkal nehezebb feladat, rengeteg energiát felemészt. Meg kell védenünk a nagy íróinkat Milan Kunderától Umberto Ecóig, és figyelünk arra, hogy új tehetségeket vásároljunk. Alapvetően nem akarjuk megváltoztatni a profilunkat. Miért is akarnánk? Hiszen az Európa Könyvkiadó erről híres, ezt csináltuk mindig nagyon jól. Emellett viszont több magyar szerzőt fogunk kiadni, de óvatosan. Nem fognak nagy számban megjelenni, de idén hozzánk került Egressy Zoltán, jövőre pedig több olyan magyar szerzőnk lesz, aki nem szépirodalmi szerző, hanem például a divatról vagy a gyereknevelésről ír. Egyrészt ezt a vonalat erősíteni akarjuk. Másrészt igyekszünk felvenni a versenyt azokkal a kiadókkal, akik nagyon keményen, nagyon gyorsan lecsapnak a futó bestsellerekre. Ez nyilván sikerekkel és frusztrációkkal is jár. Reméljük, jövőre nekünk is lesz néhány ilyen bestsellerünk. Felgyorsult a világ: amikor ezeket meg kell vásárolni, az esetek többségében nem lehet tudni, mekkora bestsellerről lesz szó, de óriási felhajtás van körülöttük, és a kiadó izgul, hogy valóban akkora sikert aratnak-e, amekkorát várnak tőlük az ügynökségek. Ebben a versenyben megpróbálunk mi is határozottabbak lenni, mert azt lehetett látni az utóbbi években, hogy miközben az Európa komoly szerzőkkel dolgozik, ebben a versenyben nem voltunk mindig a legjobbak. Korábban az volt a szemlélet, hogy ha nálunk van Kingtől Ecón át Tolkienig a világ nagyágyúinak több mint fele, akkor nekünk nincs szükségünk arra, hogy nagy erőkkel részt vegyünk ebben a tiszavirág-életű sikerekért folyó kiélezett versenyben. Én úgy gondolom, muszáj részt vennünk benne, mert sok szerzőnket – Milan Kunderától Bret Easton Ellisig (de még vagy tucatnyi kiváló írót említhetnék) – ma már nem lehet olyan példányszámban eladni, mint régebben. Ezek mellé kellenek az új bestsellerek, akkor is, ha ezek közül sokra tíz év múlva senki nem emlékszik majd. Ezektől korábban ódzkodott egy kicsit a kiadó; de hadd tegyem hozzá, hogy bizonyos szint alá továbbra sem akarunk lemenni.
Az, hogy melyik kiadó szerzi meg a bestsellereket, csak pénzkérdés? A tehetősebb kiadóknak nyilván több emberük van, gyorsabban tudnak lecsapni az újdonságokra, és többet is tudnak fizetni. A Magvető például rendszerint meg tudja szerezni a legjobb magyar szerzőket…
Pénzkérdés is természetesen. Igen, a legjobb magyar szerzők a Magvetőhöz mennek, ez már csak így van, de ami a világirodalmat illeti, ők mintha kifejezetten elitista módon válogatnának belőle, a futó bestsellerek megszerzéséért folytatott harcban annyira nem vesznek részt. De erőteljesen részt vesz benne az Athenaeum (az meg, ugye, a Magvetővel tulajdonképpen egy cég), a Libri, a Gabo, az Animus, a Scolar, és sorolhatnám tovább – összesen nyolc-kilenc kiadó. És természetesen sok mindentől függ az, hogy egy nagy világsikert ki tud megszerezni. Részben pénzkérdés is, hogy melyik cégcsoport áll olyan anyagi helyzetben, hogy lazán egy nagyon magas összeget tud kínálni egy ilyen könyvért, részben gyorsaság kérdése, rengeteg információt kell feldolgozni, hogy az ember eljusson ezekhez a könyvekhez, még akkor is, ha nagy felhajtás van az ilyen könyvek körül. Jó kapcsolatrendszert kell kialakítani. Tehát sok tényezőtől függ. A pénz ezek közül nagyon fontos, ugyanakkor az is, hogy a kiadónak milyen a listája. Ha egy magasirodalmi világsikert akarunk megszerezni, akkor az Európa nagyon jó helyzetben van, mert bármelyik ügynökség jó szívvel ajánlja: nézd, ez a magyarok közül a legfinomabb, legszínvonalasabb világirodalmi kiadó, itt jó helyen leszel. Ha fantasy, sci-fi vagy bármilyen zsánerirodalmi bestsellert ajánlanak a kiadóknak, akkor lehet, hogy nem vagyunk olyan jó helyzetben, mert a listánk nem olyan jó, mint egy másik kiadónak, aki már sok ilyen könyvet adott ki az elmúlt években. Az ügynökségek és maguk a szerzők is figyelik, hogy milyen kiadóhoz kerülnek. Nem csak a pénz miatt: jó helyen szeretnének lenni, a lehető legjobb helyen.
Az Európánál erős az orosz vonal, ez nyilván annak is köszönhető, hogy Önnek jó kapcsolatai vannak Moszkvában.
Igen, de nemcsak ott, hanem Frankfurtban és Londonban is. A könyvvásárokon lehet ezeket a kapcsolatokat kiépíteni és ápolni. Nekem Oroszországban nyilván jobb kapcsolataim vannak, mint másoknak, bár az orosz irodalomból olyan sok bestsellert nem lehet kiadni. Ez csak egy kis szelet az egészből, ebből nem fog megélni a kiadó. De orosz vonalon nyilván az Európa a legjobb, általában mi tudjuk a jól eladható szerzőket megszerezni, leszámítva Ulickaját, akit sajnos elveszítettünk… Viszont hozzánk kerültek olyanok, mint Glukhovsky, vagy korábban Akunyin és Akszjonov.
Gondolom, Nabokovot nem vesznek annyian, mint Stephen Kinget. Mennyire érdekli az orosz irodalom a magyar olvasókat?
Nabokovot valóban nem olvasnak sokan, de Glukhovskyt igen. Még Stephen Kinghez is mérhető a sikere.
A mai orosz politikai helyzet, az orosz-ukrán konfliktus mennyire befolyásolja a kapcsolataikat?
Különösebb hatással nincs ránk, az orosz ügynökségekkel elég régóta ápolok kapcsolatot, ezek nem lettek se jobbak, se rosszabbak. A különböző ügynökségek különféleképpen reagálnak a konfliktusra. Annyi változás van, hogy vannak olyanok, akik a mai orosz politikát, a Putyin-rendszert keményen bíráló könyveket akarnak eladni nekem, állampolgári, ellenzéki hevületből is, hogy tegyenek valamit a Putyin-rendszer ellen. Van egy nagy listájuk mindenféle finom szerzőkkel, és ezekből most elsősorban a politikai tartalmúakat javasolják. De ennek csak részben oka a személyes meggyőződésük és erőteljes szembenállásuk a rendszerrel: úgy működik bennük az ügynökösztön, hogy most ez a téma érdekes, erre vannak kiélezve a kiadók, ezt lehet jól eladni. Olyan durva, szélsőséges könyveket is javasolnak, amiket én nem szeretnék kiadni. De természetesen a politika hozzátartozik az élethez, és kiadtuk például a Putyin-varázst, ami a mai orosz, velejéig korrupt államrendszerről szól. Vagy kiadtunk nemrég egy könyvet a leggazdagabb oroszok, újgazdagok és oligarchák életéről. A Pussy Riot könyvét is ki fogjuk adni. Még nincs kézirat, de már megvettük. Valószínűleg elég direkten fog politizálni. Nagyon szélsőséges irányba azonban nem szeretnénk elmenni.
Az Európa újdonságai
Az ügynökségek keresik az Európát, vagy az Európa figyeli a külföldi piacokat?
Sokféleképpen működik ez. Legtöbb esetben az ügynökségektől jönnek az anyagok, de rengeteg egyéb információs csatornánk van, az internet, az irodalmi sajtó, és leginkább a személyes kapcsolatok. Az ügynökségektől irdatlan mennyiségben érkeznek kéziratok, és ahhoz, hogy ezt az információmennyiséget meg lehessen szűrni, sok esetben jó, ha vannak személyes kapcsolatok. Kiadókkal, irodalmárokkal, kritikusokkal, olvasó emberekkel. Mindent nyilvánvalóan nem lehet elolvasni. Ha egy kiadóba naponta több száz kézirat érkezik be, nincs akkora stáb, amely ezt komolyan fel tudná dolgozni. A kiadói szakemberek a könyvvásárokon eljátsszák azt, mintha elolvastak volna mindent. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. De ha az embernek nagy kapcsolatrendszere van, akkor valaki, akiben megbízik és ténylegesen olvasta a könyvet, valamivel több információt nyújthat, mint amit egy ügynökség küld. Hiszen az ügynökség mindent el akar adni. Nem mondja azt, hogy ezt ne vegyétek meg, mert annyira nem jó.
Bejáratottabb szerzőknek minden művét megjelentetik?
Vannak, akiktől mindent. Mario Vargas Llosától lényegében mindent kiadunk. Vannak nagyon jó és kevésbé sikeres könyvek az életművében, de az ő esetében nem mérlegelünk, és nem is tehetjük meg, hogy mérlegeljünk. Kockázatos lenne. Egy nagyon jó szerzőnek egy kevésbé jól sikerült könyve is érdekes lehet. Umberto Ecótól is minden szépirodalmat kiadunk, de nem adunk ki minden non-fictiont. Üzletileg túlzás lenne, ez a kis magyar piac nem bírná el. Emiatt bonyolult tárgyalásokat folytatunk.
Ilyenkor nincs sértődés? Nem kockázatos visszautasítani bizonyos szerzőket? Nem áll fenn a veszély, hogy a következő, esetleg sikeresebb könyveiket más kiadóhoz viszik?
Vannak, akiktől csak a legjobbakat igyekszünk kiadni, a gyengébb könyveiket pedig mások sem adják ki, ezért az ő esetükben nem kockáztatjuk, hogy elveszítjük a szerzőt. De ez szerzőtől és helyzettől függ. Az ügynökök is emberek, és különböznek egymástól. Van olyan ügynök, aki csupa érzelem és indulat, és megsértődik, ha nem akarok megvenni valamit az ő kedves szerzőjétől. És van olyan, aki abszolút profi üzletemberként viszonyul a dologhoz. Ha nekünk nem kell, megpróbálja máshol eladni. Ha egy kiadó minden szerzőjétől, akit elindított, mindent kiadna, akkor pár év alatt eljutna oda, hogy egy évben nem száz könyvet kéne kiadnia, hanem öt-hatszázat. A kiadói terv nem gumiból van. Van, aki ezt felfogja, és persze van, aki úgy gondolja, hogy ő abba a százba is bele kell hogy férjen.
Emlékszem, hogy tavaly sokan voltak kíváncsiak a már emlegetett Glukhovskyra, amikor Budapesten járt. Ha egy szerző eljön Magyarországra, és testközelből láthatják az olvasók, kérdezhetnek tőle, dedikáltathatják vele a könyvüket, az sokat számít? Megdobja az eladásokat?
Van, amikor igen, van, amikor nem. Ez olyan, mint a Nobel-díj, az sem jelent sokat akkor, ha a szerző könyvei nem elégítenek ki átlagos olvasói igényeket. A díj odaítélése után van egy kis felhajtás, majd ugyanúgy visszaesik a szerző népszerűsége. Ugyanezt lehet elmondani egy látogatásról, akkor is, ha jól meg van szervezve. Egy látogatásnak akkor van üzleti haszna, ha a szerző az átlagolvasói elvárások szintjén olvasmányos. Ezt az információt viszont el kell juttatni az olvasóhoz: ide figyelj, itt van egy író, szeretni fogod. Ehhez egy látogatás sokat hozzáadhat, vagy elég lehet ahhoz, hogy beindítsa a láncreakciót, és ha tényleg jó, akkor szétspriccel a híre. De egy magasirodalmi szerző esetében szinte semmit sem jelent. Attól, hogy itt volt, ugyanaz a pár száz ember érdeklődik iránta, aki az igényesebb, bonyolultabb, nehezen olvasható irodalmat szereti. Bár ezek nagyon buta jelzők. Én például Nabokovot nagyobb élvezettel olvasom, mint egy „olvasmányos” szerzőt. Vagyis nekem Nabokov olvasmányos. De nyilván egy kisebbséghez tartozom.
A magyar szerzőket hogy választják ki?
Ez bonyolult folyamat. Nem próbálunk szerzőket elcsábítani a Jelenkortól, a Kalligramtól vagy a Magvetőtől. Minden egyes szerző külön történet. Mondjuk, személyes kapcsolatokon keresztül eljut hozzánk valaki, és ha jó szerző, örülünk neki. De nem csábítunk el senki sehonnan. Más kérdés, ha kiadóhoz még nem, vagy még csak lazán kapcsolódó, fiatalabb, kevésbé ismert szerzőről van szó… De akik most majd megjelennek nálunk, nagyrészt nem szépírók, hanem a divat, a gyereknevelés vagy a sci-fi területéről jövő szerzők, akik vagy maguk jelentkeztek, vagy már volt kapcsolatunk velük, fantáziát láttunk bennük, és leültünk tárgyalni arról, hogy milyen könyvet tudnának írni nekünk. Ezt korábban nem csináltunk, de szép lassan bővül majd a magyar szerzők listája az Európánál.
Sokan jelentkeznek?
Igen. Korábban is jelentkeztek, amikor még az volt az álláspontunk, hogy világirodalmi kiadóként csak kivételes esetben adunk ki magyar szerzőt. Ez megváltozott, most még több fiatal – és persze nem csak fiatal – jelentkezik. Rengeteg kéziratot küldenek be. Nagyon ritka, hogy találunk egy gyöngyszemet. Van olyan kézirat, amire azt mondjuk, hogy jó, színvonalas, akár ki is lehetne adni, de azt javasoljuk a szerzőnek, hogy bátran menjen olyan kiadóhoz, amelynek elsősorban ez a profilja. Mi továbbra is szigorúan megszűrjük ezt a rengeteg beérkező kéziratot. Ritkán kerül hozzánk így szerző, sőt szinte soha…
Van, akit nehéz szívvel utasítanak vissza?
Igen, van. Minden olyan esetben, amikor úgy érzem, hogy a mű kiváló, nehéz szívvel utasítom vissza, mert beleélem magam annak a szerzőnek a helyébe, aki tőlünk, az Európától visszautasítást kap, hiába írt egy kiváló könyvet. Ez nyilván rossz érzés.
Mi volt váratlan nagy siker az utóbbi években, és mi várható a jövőben?
Dmitry Glukhovsky két Metró-könyve hihetetlen nagy sikert aratott, és ez folytatódhat, mert írja tovább a sorozatot. Bár most egy ettől független sci-fije jelenik meg, de remélem, ez is nagy siker lesz. Váratlanul nagy sikert arattak a Coco Chanel-könyveink. Nem tudom, hogy ez az ő személyének vagy a témának, a divatvilágnak szól-e, de majd kiderül, ha megjelennek a divatról szóló könyveink. Sophie Hannah új Poirot-regénye is nagy siker, de erre számítottunk. Sikeres az új magyar szerzőnk, Egressy Zoltán Százezer eperfa című könyve. Nick Hornby Hosszú út lefelé című regényének a filmhez kapcsolódó kiadása is nyilván szépen fogy, de ez sem meglepő. Jövőre kiadjuk az új regényét is. Kiemelném még az idei termésből Sebastian Faulks Madárdal című regényét – épp csak megjelent, de már most látszik, hogy nagy siker lesz. Az angol irodalom egyik legnagyobb műve, tulajdonképpen klasszikus: a nyolcvanas években jelent meg, és az egész világon kiadták. Nálunk valamiért nem, de most végre mi is megjelentettük. Egy egészen rendkívüli nagyregényről van szó. Ami a jövő évi terveinket illeti, sok olyan könyv van, amitől komoly sikert várunk, hosszan sorolhatnám. Umberto Eco új regénye, Milan Kundera új regénye, vagy Krzysztof Varga második, Magyarországról szóló könyve, a Mangalicacsárdás. Kiadjuk Robert Merle egy olyan regényét, amely annak idején politikai okokból nem jelenhetett meg, és most végre kiegészül a Merle-életmű. Új fordításban jelentetjük meg a Zabhegyezőt. Említettem már a Pussy Riot Hogyan csináljunk forradalmat című könyvét. Ben Fountain Billy Lynn’s long halftime walk című, az iraki háborúról szóló remek könyvéből a Pi életének rendezője csinál filmet, remélem, a film is, a könyv is nagy siker lesz. Jonathan Franzen fesztivál-nagydíjasunknak önéletrajzi esszékötetét adjuk ki, már most is népszerű Magyarországon, de a fellépésétől azt várjuk, hogy még népszerűbb legyen, és rájöjjenek, hogy élvezetes őt olvasni, nem kell félni tőle. Jó nagy könyveket ír, de nagyon olvasmányos könyveket. Tolkientől kiadjuk a mai angol nyelvre fordított Beowulf magyar fordítását, ez irodalmi csemege lesz, amellett ajándék Tolkien rajongóinak.
Szerkesztői, kritikusi, műfordítói tevékenysége mellett idén saját esszéregénye jelent meg Ha nem is egy bomba nő címmel, ami az orosz irodalomhoz fűződő kapcsolatáról szól. Ez egyszeri visszaemlékezés, vagy van még ilyen terve?
Ezt sem terveztem, csak megszületett, lényegében kicsit véletlenül. Nem tervezem, de nem tudok nem gondolkodni rajta, hogy mi lenne a második könyvem. Legegyszerűbb lenne megírni a folytatást, van száz rövid elbeszélés, lenne még száz, ami szintén rólam és az orosz irodalomról szólna, azt nem lenne különösebben nehéz megírni, de nem hiszem, hogy akarom. Ha lesz második könyv, annak egészen másról kell szólnia, és bár vannak ötleteim, ehhez sok idő kellene. Nagyon sok. És most nem hogy sok, de kevés időm sincsen.
Most jött haza Moszkvából, előtte Isztambulban volt. Mindig ilyen sokat utazik?
Nincs mindig így. A meghívások elég gyakoriak, de nem megyek el mindenhova. Moszkvába személyes okokból is utazom. Amikor egy hétig ott élek, akkor napközben is dolgozom, folytatom az ügyek intézését. Ma már a munkák jelentős részét el lehet végezni bárhonnan a világból.
