Ha bírod a South Parkot, a Family Guy-t vagy az Archert, ezt is szeretni fogod, de a bobburger-szerelem nem az az első látásra-típus, sok részt fogsz fapofával végignézni az első felkacagásig.
A huszonéves (na jó, persze meg a harmincas) generáció imádja az animációs sorozatokat. A South Parkban szeretjük a négy negyedikes elképesztő szövegeit és az erős, elképesztően pontos társadalomkritikát, amely minden részben, évadról-évadra egyre erőteljesebben fogalmazódik meg. A Family Guy azzal fejeli meg a South Parkban megszeretett abszurditást, hogy egyrészt:
A végtelenségig rombolja a tabukat: nem fél viccelni a fogyatékkal élőkkel, bénákkal vagy az abortusszal, tulajdonképpen semmivel; a Family Guy univerzumában nincs részvét, nincs pardon: minden és mindenki kiröhöghető.
A sorozat másik erős húzása ez:
https://www.youtube.com/watch?v=DXHaCEhOiWU
Tehát, hogy addig végtelenít egy jelenetet, amíg a jajnemár-fázistól az úristenezekbetegek-fázison át eljutunk nemhiszemelhogymégmindigtart-fázisig, és már nevetünk is.
A Family Guy-ban persze nem csak ez a két elem a szerethető. A karakterek jóval abszurdabbak és idiótábbak, mint a South Parkban. Peter teljesen agyhalott, Meg annyira béna, kövér és szerencsétlen, hogy a saját családja is utálja, Stewie pedig egy homokos, hataloméhes csecsemő.
Nem csoda tehát, hogy a Family Guy szépen lassan leszorította trónjáról a South Parkot, hiszen teljes mértékben megfejelte a negyedikeseket: a Family Guy minden szempontból pofátlanabb, abszurdabb és betegebb. De hogyan tudja mindezt überelni a Bob burgerfalodája? Leginkább sehogy. Míg az Archer című kémes animációs sorozat igyekszik még a Family Guynál is abszurdabb lenni – elsősorban azzal, hogy morbid perverziókkal nyomja tele a karaktereket – addig Bobék teljesen más vonalon indultak el.
A Bob burgerfalodája a Family Guy-hoz hasonlóan egy családról szól. A Belcher család azonban egy életszerű család: tökéletlenek ugyan, de pontosan ezért kedvesek, szerethetők. Bob szinte minden idejét hamburgerezőjében tölti, ahol feleségével Lindával dolgoznak együtt. Bob kicsit morcos, morgós, de ízig-vérig családapa és férj. Bár alapvetően szerencsétlen, és mindig kínos szitukba keveredik, karaktere nem süllyed le a Peteréhez hasonló ostobasághoz és alpárisághoz.
Linda igazi társ, segít, amiben csak tud, mindig vidám és optimista. A sorozat legérdekesebb karakterei ugyanakkor a gyerekek: Louise, Tina és Gene.
Louise meglehetősen koraérett; kisiskolás lehet, mégis jóval agyafurtabb és szemtelenebb, mint idősebb testvérei. Gene végtelenül egyszerű és butuska, folyton eszik és mindentől fél. A sorozat legviccesebb és legegyedibb szereplője azonban a pubertás kor elején járó Tina. Tina egy jószívű, naiv kislány, aki már kilépett a kisgyermekkorból, és készül a tinikorra: folyamatosan álmodozik, fantáziál – elsősorban fiúfenekekről. Szerelemre és szinte a szexualitásra is vágyik már, ugyanakkor igazi gyerek, aki játszik a testvéreivel, csokit majszol.
A szereplők szándékosan csúnyácskára vannak rajzolva: mindenkinek lógó orra, amorf teste, ropilába van, Tina és Linda pedig férfihangon beszélnek. Ez lehet az első sokk, amikor belepillantunk a sorozatba. Miért van férfihangja két női karakternek is a sorozatban? – kérdezzük fanyalogva, és elkapcsolunk. A miértekre nem sikerült választ találnom, az viszont biztos, hogy a férfi szinkronhang nem magyar lelemény, a sorozat eredeti hangja is morgó zöngéket kölcsönöz a fiúfenekekről álmodozó kislánynak és anyukájának. Egy idő után, amikor már lelkes nézőivé leszünk a sorozatnak, szinte fel sem tűnik már ez a furcsaság, sőt.
Ha elkaptam a tévében a Belcher családot, kezdetben én is elkapcsoltam. Pár percet néztem csak Bobék szerencsétlenkedéseiből, és nem találtam viccesnek. Aztán egyszer félálomban végignéztem egy részt, majd még egyet. A sorozat varázsa abban áll, hogy míg a South Park vagy a Family Guy morbidságával szinte felháborít, addig Bobék egyszerűen egy mókás, furcsa család, akik kedvesen bajba kerülnek. Bob szereti a gyermekeit, a gyerekek szeretik a szüleiket, megélnek a kis gyorséttermük forgalmából, de persze éppencsakhogy.
Szóval először laza késő esti kikapcsolódásnak fogtam fel a Bob Burgerfalodáját, aztán szépen lassan megszerettem az összes karaktert. Kíváncsi voltam hogy vélekedik a magyar közvélemény a sorozatról, meggugliztam hát a témában fellelhető cikkeket, kommenteket, de szégyenszemre semmit sem találtam. A port.hu-n a nem túl meggyőző 5,6-os pontszámot sikerült kiérdemelni a sorozatnak. A kommentelők a női karakterek férfi hangját nehezményezik leggyakrabban.
Szörnyű ez a sorozat. A rajzok jók, és a karakterek is el vannak találva, de se poén, se tanulság, se fricska. Olyan tökéletlen, és emiatt idegesítő a sorozat.
Betépve nem is rossz 🙂
– írják a kommentelők.
Azért vannak hozzám hasonló elmebetegek, akik néhány rész után beleszerettek Bob burgerfalodájába. Az is furcsa, hogy az amerikai imdb-n már jóval magasabb pontszámot ért el a sorozat, ott 8,1-es Bob indexe.
Adj neki egy esélyt! Aztán még egyet…
