+ Tudomány

Elhunyt Dr. László Klára

lászló

A szociológus, egyetemi oktató, több könyv szerzője és szerkesztője hosszan tartó betegség után hunyt el.

2014. november 8-án elhunyt Dr. László Klára szociológus, címzetes egyetemi docens, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a  Semmelweis Orvostudományi Egyetem oktatója – olvasható a Mazsihisz honlapján.

1947-ben született Esztergomban. Szociológus doktori diplomája után elvégezte az OR-ZSE legelső évfolyamán a judaisztika tanár szakot. Az OR-ZSE szociális munkás szakán megalakulása óta tanított szociológiát, és A holokauszt túlélőinek gondozása című tárgyat.

A diákjai rajongása és szeretete övezte tanári pályáját.  Tevékenyen vett részt a Bálint Zsidó Közösségi Ház, a Lauder Javne iskola munkájában és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület életében is. Fontos tudományos ülések moderátora. Az Eszter Ház Egyesület alapítója, a Sós kávé és a Lányok, anyák című „elmeséletlen női történetek” antológia szerzője.

Csoportokat vezetett első és második generációs holokauszt-túlélőknek. Kiemelkedő tevékenysége volt a 2000-ben alakult  Ariadne csoport, ahol a megmentettekkel együtt a mentőkkel is foglalkozott. A szakirodalomban megjelent értekezései, publikációi mutatták, hogy különleges tehetségű, kiválóan felkészült, a naprakész irodalomban jártas kutató volt.

Utoljára a 2014-ben megjelent Lerakott kövek. Holokauszt túlélők – gyerekek – unokák című kötet szerkesztője és társszerzője volt. Nagyon sokan szerették káprázatos személyisége, kedves érzékeny empátiája, intellektuális nagysága miatt. Méltósággal viselte hosszan tartó betegségéből adódó fájdalmait. Még súlyos betegen is, utolsó erejével is tanított, órákat adott, csoportokat szervezett, vezetett.

(Forrás: Mazsihisz.hu)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top