Lydie Salvayre írónő spanyol polgárháborúról szóló Pas pleurer (Nem sírni) című regénye kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be szerdán Párizsban.
A Seuil Kiadó gondozásában megjelent művében a 66 éves francia szerző egybefonja Georges Bernanos író hangját az anyjáéval, aki spanyol menekültként érkezett Franciaországba. Az írónő az egyedi és az egyetemes hangvétel, a francia és a spanyol nyelv keverékéből egy teljesen új hibrid nyelvet alkotott, a „franyolt”.
A művet az 5. körben, 5:4 szavazati arányban választotta ki a zsűri a párizsi Drouant étteremben tartott ülésén. Bernard Pivot, a zsűri elnöke elmondta:
Mindenekelőtt egy magas irodalmi színvonalú művet díjaztunk, egy olyan könyvet, amelynek nagyon eredeti az írásmódja, még akkor is ha nekem, bevallom, időnként túl sok benne a spanyol. Az anya figurája, aki semmi másra nem emlékszik, csak 1936 nyarára, hihetetlenül megérintő.
A spanyol menekültek gyermekeként 1948-ben Franciaországban született Lydie Salvayre generációja egyik legelismertebb szerzője, mintegy húsz regényből álló életművét húsz nyelvre fordították le a világon.
A Pas Pleurer 1936 nyarán, a spanyol polgárháború kitörésekor Mallorcán játszódik, ahol a mélyen hívő katolikus és egyben monarchista francia írót, Georges Bernanost – aki eleinte üdvözölte a katonák érkezését – nagyon megérintették a francoisták atrocitásai. Ezen élmény alapján írta meg 1938-ban Les Grands cimetieres sous la lune címmel a Franco elleni híres vádbeszédét. Ugyanezen a nyáron Montse, a narrátor ekkor 15 éves anyja Barcelonában egy szabadelvű forradalmat ünnepelt. Ezt a korszakot 75 évvel később kezdi el mesélni saját lányának, a regény narrátorának.
Az írónő regényében hol az egyik, hol a másik hang szólal meg. A narrátor először teljesen magáévá teszi Bernanos prózájának stílusát, majd saját anyjának a spanyol és a francia közötti kevert nyelvén beszél. A két hangvételt elviekben minden szembeállítja másikkal: az egyik egy idős francia, a monarchisták pártján álló arisztokratikus férfi, a másik egy szegény családban élő katalán kamaszlány. Az írónőnek mégis sikerül egyfajta szolidaritást teremteni a két látószög között, mégpedig azzal a megalázkodásra nem hajlandó hozzáállással, amelyet Bernanos gyermeki szellemisségnek nevez. Az érzékenység és a szemtelenség keverésével az írónő a fiatalság nyelve mellett teszi le a voksát. Bebizonyítja, hogy ennek az általa létrehozott fura nyelvnek, amely nem függ életkortól, nemtől vagy politikai meggyőződéstől, a legfőbb jellemzője a makacsság, a hősiesség és egyfajta báj. Lydie Salvayre a Francia Info hírrádióban elmondta:
Nagyon boldog vagyok, nagyon meghatott. Az eddig írt könyveimnek mondhatjuk úgy, hogy szűk közönsége volt, az olvasóim száma mostantól növekedni fog, és ez a legnagyobb boldogság. Remélem, hogy a könyv visszhangra talál a mai világban. Felszínre hozhatja a vallási fanatizmussal, a nacionalizmusok jelenlegi megerősödésével kapcsolatos kérdéseket, azt, hogy Európának időnként mennyire nehéz elköteleznie magát.
A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal – csupán 10 euróval – jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók legalább 400 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely egymillió példányos kiadást ért meg. A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűris David Foenkinos írónak ítélte oda Charlotte című regényért, amely a Gallimard kiadónál jelent meg. Az írónak – aki a Goncourt-díjra is nagy esélyesnek számított – korábban több regénye is megjelent magyarul. A most díjazott művének főhőse Charlotte Salomon német zsidó művész, akit 26 évesen öltek meg a nácik Auschwitzban.
