Rászoktam a friss kenyérre. Mindennap. Merthogy ritka kevés péktermék van, ami másnapig kibírja, talán az a jó pityókás kenyér. Ma is nekiindultam, fejemben azzal a kdnp-s intelemmel, hogy a jövőben vasárnap csak a 400 négyzetméter alatti boltok lennének nyitva. Ez, egyébként, Svájcban így van. De talán még a 400 négyzetméter alattiak is zárva tartanak.
A lényeg, hogy fölkaptam a bringára, a boltig egyúttal elintézek három telefont, friss levegőt szívok, ami vidéken egyre nehezebb. Teccenének egyszer összehasonlítani a büdös Belvárossal, itt sokkal büdösebb van. Mintha egész banánültetvényeket égetnének el. De nem is az a baj, hanem, hogy nem ég el rendesen. Jön a nagy szemcsés korom, és csodálkozunk a tüdőrákon.
Már az gyanús volt, hogy kedvenc hentesem nincs nyitva szombat délelőtt, de akkor még nem fogtam föl. Mert most akkor vagy az van, hogy soha nem vagyok ünnepi hangulatban, vagy folyamatosan ünnepi hangulatban vagyok. Döntse el majd a meteorológusom, a gyógyszerészem és a kis házi papucsom!
Már tudjuk, mi a vége. Ott álltam az üres parkolóban, a szépen bezárt bolt előtt. November egy van. Még régen, az internet hőskorában megfájdult a barátom foga. Kérdezte, mit csináljon. Mondtam, létezik egy weblap, ahol internetes foghúzással gyógyítanak, virtuálisan. Fölírta a címet. Isten nyugosztalja!
Legyen ez a nagy kenyér mindannyiunk virtuális pékterméke, akik ma voltak olyan hülyék, és kenyérért indultak a bevásárlóközpontba!
(A képen látható háromkilós kenyeret a wikipédia fatüzelésű kemencéjében sütötték.)
(Itt pedig azoknak ajánlok néhány receptet, akik a fenti oknál fogva vannak olyan bátrak, és kenyérsütésbe fognak.)
