Stefan Kornelius: Angela Merkel – Az életrajz, Tranz Press, 2014.
Ki ez az asszony, aki szinte észrevétlenül az európai vezetők élére került, a világ legbefolyásosabb női politikusa lett, akit Margaret Thatcher hazájában egy magazin a Vaslady címet túlszárnyalva, Terminátornak nevezett, s aki a mai napig töretlenül népszerű? Stefan Kornelius, a Süddeutsche Zeitung külpolitikai újságírója évekig a közelében dolgozott, magyarul most megjelent életrajzi könyvében nem csak a válaszokat adja meg, de segít meglátni az embert, aki Németország kancellár asszonya.
Számos biográfia született Merkelről, Kornelius-é azonban sok szempontból kiemelkedik. Szerző az eddigiektől eltérően külpolitikai oldalról közelít témájához/ múzsájához. A könyv nem túl hosszú, zsurnalisztikus, és az egyetlen, ami mellé odaállt Merkel: jelen volt 2013-ban a berlini bemutatón.
Látjuk a kislányt egy békés NDK-beli kisvárosban, templini otthonában, amint szüleivel érdeklődve nézik az NSZK tévéhíradóját. Kamaszként orosz vetélkedőket nyer, amiknek Szovjetunióba utazás a díja (ekkor kezd rajongani az orosz nyelvért és kultúráért – de nem a diktatúráért). Fizika szakon végez az egyetemen – nőként, a szocializmusban. Még tanulmányai alatt hozzámegy Ulrich Merkel fizikushoz – akinek vezetékneve elmaradhatatlan részévé vált a mai világpolitikának -, ám a „nagy ő” csak négy évvel később, Joachim Sauer személyében jön el. Nézünk, mint a moziban, a fiatal Angela hogyan utazgatott barátaival – na, nem, amikor olvassuk, hanem amikor szemünk elé kerül neten egy fénykép, amin egyik Fekete-tengeri vakációjukon a freikörperkultur jegyében meztelenül sétál ki a habokból. Mosolygunk azon, hogy éppen szaunázott, amikor a berlini fal leomlott, és megértjük, miért a kereszténydemokratákat, a CDU-t választja pátjának. Szó esik példaképeiről, dolgozószobája ezüstkeretes, Nagy Katalin cárnőt ábrázoló festményéről, élete két másik fontos férfi szereplőjéhez, Barack Obamához és Vladimir Putinhoz fűződő viszonyáról, intenzív izraeli politikájáról. Kedvenc tája Provence, a délies életformát mégsem kedveli, és soha senki politikust nem hív meg sem otthonába, sem nyaralójába, mindenkit hetedik emeleti irodájában fogad. Semmi nagyzási hóbort, nem frusztrált, nem nagyképű, egy kissé titokzatos, de „normális endékás” képe rajzolódik ki, aki egy abnormális világból indult. Öntudatos, mindennél többre értékeli a szabadságot (pl. imád utazni), kiváló kapcsolatteremtő, különleges taktikája az összehasonlító módszer, „csodafegyvere a háttérben, lépésről lépésre történő tárgyalásos érdekegyeztetés”, csipkelődő, helyenként csípős a humora, vonzza az irónia, csípi a kétértelműséget és „van benne egyfajta kuncogó kajánság” stb.
Az érdeklődőket megnyugtatom, amit kedvcsinálónak elmondtam, szinte semmi, a Merkel-rejtély megoldásához semmiképp nem elég. A kötetben még számos olyan színes vagy fekete-fehér, politikai vagy magánéleti mozzanatot találunk, ami közelebb visz a titokhoz. Megéri elolvasni a szerző hozzánk, magyar olvasókhoz írt exkluzív előszavát is, benne a német kiadás óta eltelt egy év vonatkozó történései, különös tekintettel a politikus asszonynak az ukrán-orosz konfliktus rendezésére tett erőfeszítéseire és az európai politikában jelenleg betöltött kulcsfontosságú szerepére. Bónuszként néhány személyes vagy nevezetes fotót is találunk. A naturista nincs köztük.
