Rendszeresen elfelejtem a nemzeti ünnepeket. Október 23-án reggel (de legyen ez március 15-én reggel vagy bármilyen piros betűs ünnepen) ismét a fejemre csaptam: ünnep van. A hűtő üres, nincs bolt, nincs hús, nincs mit főzni.
Még szerencse, hogy léteznek olyan gyorséttermek, melyek fittyet hánynak a dolgozóikra, és tárt karokkal várják a lusta, szétszórt vendégeiket egy gyrosra vagy egy kétszáz forintos pizzaszeletre.
Majszolgatom hát a félig friss pizzácskát a nemzeti ünnepen, sokadmagammal. A semmiből hirtelen megjelenik két töröknek kinéző, nagydarab férfiú, a pizzázó személyzetét mustrálva. Megállt a számban a falat, hiába lehet éppen szokványosnak is nevezni azt, amit láttam. A főnökség jött éppen ellenőrizni, (heti-havi rutin lehet) a pult tisztaságát, az előre becsomagolt saláták állapotát, a budit ésatöbbit. A személyzet görcsben: serénykednek, a pultot pucolják szemlesütve. A török főnökszerű alak kiabálva kitessékeli az egyik, többgyermekes anyukának kinéző alkalmazottat, és a népes vendégsereg előtt késztetést érez arra, hogy a lehető legmegalázóbb módon felhívja a figyelmet a lábtörlőn maradt falevelekre. Nem is kell ezen meglepődni. Ilyen ma egy gyorsétteremben dolgozni Magyarországon.
Ma a piros betűs ünnep másnapján Ürmös Attila Facebook oldalán a következő hírt olvashattuk (az eredeti hír a belgrádi kurirban):
Belgrádban a Samsung koreai származású igazgatója az irodában súlyos sérüléseket okozva verte meg egyik alkalmazottját, egy 30 éves nőt. Az eseményhez kapcsolódóan az ezt megosztó ismerősöm kommentje is tanulságos, ezért lefordítottam:
ennyit azoknak, akik a nyugatot fikázzák, a dolgozók helyzete és jogai még a gazdagabb keleti országokban is (szingapur, japán, hong kong, tajvan, dél-korea, izrael) borzalmas, hogy azokról ott az arab világban, vagy oroszországról ne is beszéljünk és a dolgozók ilyen vagy olyan módon való bántalmazása hétköznapi, normális jelenség.
Örülnöm kellene, hogy csak verbális agressziót láttam tegnap?
