James Lecesne: Trevor – Tilos az Á Könyvek, 2014 – 95 oldal, keménytábla, védőborító, ISBN 9786155441400
A magyar gyerekirodalom az utóbbi időben kezd felébredni csipkerózsika-álmából s vesz be a gyerekirodalom diskurzusába olyan élesen karcos és eddig óvatosan kezelt fogalmakat, mint homoszexualitás, betegség, halál. Szerencsére a gyerekkönyvkiadók is megértették az igényt erre s kezdik behozni a hazai piacra a gügyögésnél többet mondó, terápiás célokra is kitűnően használható és kötelező érvényű jobbnál-jobb, változatos és megnyerő külsejű gyerekkönyveket.
Ékes példája ennek az ösztönző kísérletezésnek James Lecesne Trevor című, száz oldalra sem rúgó könyve. (Utóbbival finoman jelezni kívántam, hogy a könyv egy délután alatt elolvasható. Az értelmezés aztán több délutánt, hetet, hónapot, életet igénybe vesz majd).
A könyv főszereplője a tehetséges és kreatív, gazdag fantáziájú amerikai fiú, Trevor. Az ő hangján tájékozódhatunk a történtekről s nyerhetünk betekintést abba a lelket megpróbáló, a tapasztalatlan és érzékeny gyermekidegeket kikezdő folyamatba, ami Trevorban végbemegy s mindent feléget maga körül. Ugyanis nem kisebb dolog, mint az történik, hogy a tinédzserek mindennapi életét élő kamasz lassú bizonyossággal szembesül a melegségével.
Az okosan, jó humorral megírt könyv a legsúlyosabb hibát kerüli el, s így menti meg tőle az olvasót: az erőltetett szájbarágást, a didaktikus blődséget. Nem, észre nem vennénk, milyen komoly probléma közepébe csöppentünk váratlanul, annyira szépen építi fel a storyt és a story mögött húzódó problémák veszélyes lövészárkait James Lecesne, hogy a következő pillanatban alig látunk ki ebből a mélységesen mély lövészárokból.
Közben az iskola továbbra is rémes és elviselhetetlen volt. Ki találta ki amúgy az iskolát? Egy szadista, semmi kétség. Például az én kínszenvedésem abból állt, hogy csapdába estem egy olyan helyen, ahol mindenki azt hajtogatta, hogy meleg vagyok. Nem az volt a kérdés, hogy meleg vagyok-e vagy nem. Hanem ez: nem helyes megállapítást tenni mások szexuális hajlamairól, és pont ugyanennyire nem helyes azt követelni, hogy valaki nyilvánítsa ki szexuális hajlamait, ha ő ezt nem akarja.
Az egyes szám első személyben megírt történet könnyen a hatása alá von minket. A fiú problémája – s itt nem azt értem, hogy a melegség kezelendő problémának, ellenben a melegségről tudomást szerző környezet negatív és nem toleráns reakcióival, – a mi problémánkká válik, vele együtt keressük a kiutat, a megoldást, az elfogadás jóindulatú gesztusának megmutatkozását.
A könyv serdülőknek ajánlott, ugyan megfelelő nyitottsággal és empátiával bárki örömét lelheti benne, s ehhez hozzásegítik a gördülékeny mondatok, az egészében magába szippantó, jól megszerkesztett szöveg.
A könyv végén a szerző röviden értekezik arról, milyen segítséget tudtak nyújtani a meleg fiataloknak az Amerikai Egyesült Államokban, hogyan közeledtek hozzájuk, hogy a másságukhoz elfogadóan álljanak hozzá. Egy olyan országban, mint Magyarország, egy ilyen könyv terjesztése, megismertetése a másságtól, a másoktól (értsd: zsidóságtól, cigányságtól, feketéktől, kínaiaktól, araboktól, melegektől, piros kalaposoktól etc.) irtózó társadalom számára az ő érdekében fontos és elengedhetetlen, amennyiben ez az ország és a benne élő emberek Európához tartozónak kívánják mondani magukat. Persze, mindenki választhat, azért van az egészséges szabad akarat és az egészségre nem ártalmas szabatos demokrácia.
