VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014, r.: Reisz Gábor)
Bemutató: 2014. október 30.
Egyszer már magyaráztam itt arról, hogy rossz előzetesek hogyan veszik el a kedvemet jó filmektől; magyar filmek esetén ez viszont annyiban módosul, hogy sok trailertől lelkes leszek, az eredmény aztán kisebb-nagyobb csalódás. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan trailere nagyon felcsigázta az érdeklődésemet és valahogy úgy éreztem, hogy ez a film nem hagyhat cserben. Így is lett.
Az utolsó nagy magyar generációs kultfilm a Moszkva tér volt és sok helyen együtt emlegették vele a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. A Moszkva tér a rendszerváltás fiatalságáról szól, akik mára 40 és 50 között vannak, azóta jó eséllyel egy multinál dolgoznak, „nem keresnek rosszul” és családjuk van.
És mi van velünk? Csak vártuk, hogy majd egyszer eljön a mi Moszkva terünk, amit azóta már nem is úgy hívnak. Csak az a helyzet, hogy elég sokan teszetoszák vagyunk, a nagy művet tologatjuk, „ráérek még az első regénnyel 30 után”, „a nagylemez majd jövőre jön”, „ha lesz rá pénz”, „még érlelnem kell” – ezek mennek. Szerencsére Reisz Gábor nem tökölt annyit, mint sokan mások, így az egyik nagyon fontos film most elkészült.
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan annak a hátizsák-szorongató generációnak a filmje, amelyik meglehetősen későn lesz igazi felnőtt. Akik érzi a körúton belüli kocsmák ürességét, mégis rendszerint ott cseszik el a péntek estéket. Szóról szóra itt vannak azok a sekélyes párbeszédek, amiket kipréselünk magunkból a haverokkal, akiknek az élete mindig sikeresebb és akiknek a csajai mindig izgalmasabbak.
Itt vannak azok a szülők, akiktől már különköltöztünk, mégis olyan, mintha még mindig a szomszédban laknának. Itt vannak azok a csajok, akiknek „szar a munkájuk”, „de szeretik”. És az agyonmosott kedvenc pólónk, amit anyánk kidobna már. És az a regény, amit mindig holnap kezdünk el. Kiragadott momentumok ezek és ebből még nem biztos, hogy érthető az, hogy miért jöttem ki ennyire megindultan a moziból.
Félreértés ne essék: a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nem kizárólag azért jó film, mert improduktív főhőse és környezete kísértetiesen ismerős. A film „csak” mellőzi a kliséket és életszerű karaktereket fabrikál, akik talán egy másik filmben nem működnének, de itt lubickolnak, nevettetnek és összeszorítják a néző szívét. Az pedig hab a tortán, hogy a rendező természetesen és szervesen használja Budapest tereit a filmben, anélkül, hogy annak ismerete előfeltétele lenne VAN valami fucsa élvezetéhez, vagy érthetőségéhez.
A filmet nézve úgy éreztem, a film két helyen csúszhatott volna el. A főszereplő Áron (Ferenczik Áron) karaktere az egyik lehetséges zsákutca, de egy igazi és szerethető figura lett, akit nem lehet öt szóban körülírni. A másik a lisszaboni kiruccanás, ahol Áron végre elindul valamerre a maga módján, de a film arányai szerencsére itt sem borulnak fel. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan végig jó érzékkel nevettet és mutat meg valamit arról, hogy milyen az élet errefelé.
Mindig lepontozom a filmeket, amiket láttam: a 10 pont nálam nagyon ritka, azt a számomra különös jelentéssel bíró filmeknek tartogatom. Legutóbb a tavasz végén adtam 10 pontot a When The Wind Blows című hidegháborús rajzfilmre, most pedig Reisz Gábor első filmjére. Menjetek el és nézzétek meg: ha nem hisztek már a magyar moziban, akkor azért; ha pedig velem együtt mindig reméltetek, akkor ti is erre a filmre vártatok évek óta.
