A Szerk. avatar
2014. október 14. /
, ,

Szentpéterváron tarolt Mundruczó előadása

Mundruczó Kornél Proton Színházának előadása nyerte el a kritikusok díját egy szentpétervári fesztiválon.

A magyar társulat a Demencia című darabot mutatta be a múlt pénteken a 24. alkalommal megrendezett, hétfőn befejeződött Balti ház elnevezésű színházi seregszemlén.

Marina Beljajeva, a fesztivál művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Leonyid Popov néhai szentpétervári színházi kritikusról elnevezett díjjal az újságírók-kritikusok a Mundruczó Kornél rendezésében színpadra állított Demencia című darabot és a vilniusi Városi színház Sirály című előadását ismerték el a legjobbnak.

A Proton Színház előadása az öregekkel és a mentális problémákkal élőkkel való bánásmódon keresztül a társadalom legsúlyosabb kérdéseire irányítja a figyelmet.

A művészeti igazgató arról is beszámolt, hogy az előadás nagy érdeklődés mellett zajlott. A jegyek nem sokkal azt követően elfogytak, hogy meghirdették Mundruczó Kornél társulatának fellépését. Az 550 főt befogadó szentpétervári színházterem színültig volt, amikor a Demenciát játszották. „Jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy a nézők megfelelően fogadták ezt az egyáltalán nem könnyű történetet, amely lehet, hogy sokak számára ismeretlen Oroszországban. Mindazonáltal Mundruczó Kornél színházi és alkotói nyelvezete nagyon közel áll a mi fesztiválunk programjához” – mondta Európa egyik legtekintélyesebb színházi seregszemléjének vezető munkatársa.

Az UNESCO-díjjal kitüntetett Balti ház fesztivált 1991 óta minden év októberében megtartják. Alapvetően európai színházi premierekre épül. A színházi kritikusok nemzetközi szövetségének úgynevezett bázis rendezvénye.

Az idei fesztivál programján 15 előadás szerepelt. 12 színházi társulat több mint 250 résztvevővel vett részt rajta.

Marina Beljajeva elmondta, hogy már tavaly meghívták a Proton Színházat, – akkor a Szégyen című előadásukkal, – de az egyik színésznő betegsége miatt a budapestiek kénytelenek voltak lemondani a fellépést. 3 éve egy varsói színházi fesztiválon látták Mundruczó Kornél egyik rendezését és azóta szerették volna a munkáját látni és láttatni Szentpéterváron.

Minden évben új rendezőt igyekszenek bemutatni a közönségnek, a Demencia című darabot pedig nagyon érdekesnek tartották, mert arra irányítja a figyelmet, amiről egyébként nem tudunk.

24 év alatt kinevelődött a fesztivál saját közönsége, amely nagyon kedvezően fogadta a Proton Színház előadását. Mundruczó Kornél teátruma az európai színházi szakma nagyon magas színvonalát képviseli” – méltatta a magyar rendező munkáját és társulatát Marina Beljajeva.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

Megosztás: