A hétvégén rendezték meg immáron huszonkettedik alkalommal a Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozót. A két napos eseménysorozaton a számtalan kötetbemutató és irodalmi beszélgetés mellett megemlékeztek Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő emlékfájánál. A hétvége záróünnepségén pedig kihirdették az Quasimodo Nemzetközi Költőverseny idei díjazottjait. A Salvatore Quasimodo-emlékdíjat Orbán János Dénes kapta, akinek Jannus Pannonius-átköltéseket tartalmazó A költő, a ringyó és a király című kötetét ma este mutatják be az est gálaműsorán. Különdíjjal Weiner Sennyey Tibor Hérakleiton című versét méltatták, amely a szerző hamarosan megjelenő, válogatott és új verseket is tartalmazó PIHIK című kötetének része. Alább közöljük a díjazott költeményt egyenesen a szerző tolmácsolásában:
Weiner Sennyey Tibor
Hérakleiton
Hol Párisz és hol szép Heléna együtt jártak
remélve tán, hogy az egészen gyorsan túl lesznek;
még a trójai háború előtt, vér és gyilkolás előtt,
még mielőtt hősök születtek és tűntek el. Ott, hol
a Nílus torkolata agyagból épített száz kis szigetet:
most Hérakleion gyöngyszem városa a tenger
gyomrából napfényre került. Ámon és Honszu
templomának romjai és az istenek és őreik
súlyos szobrai mind; eszmék és törvények,
ékszerek és fegyverek hosszú sora. A tenger
óvón takarta előlünk: rablók és királyok,
tudós tudatlanok elől. Így rejtőzhet tízezer
város és ős tudás sivatagok és tengerek óvó
fátyla alatt, s mi töredékét kotorjuk ki, akkor is
csak a felszínt kaparjuk csodákra éhes
körmeinkkel. Hisz mit mond ma itt, hogy Párisz
és szép Heléna azokon az utcákon jártak? Mit
jelent Ámon, és értitek-e Honszuban mit is
tiszteltek? Elválaszt minket nem csak a tenger
és ezredek, hanem tudásunk is más, másképpen
épül fel bennünk a másmilyen világ. Ők istenek
felkent szolgái, mi eszközök önszántú rabjai lettünk.
Járműink ketrecek és csak zabálni vagyunk jók
egymásnak, templomaink a vásárterek és a
pénzváltók; és oltár minden lakásban a képernyő,
melynek villogása Platón barlangját idézi azon
keveseknek, kik még tudják e földön élt Platón;
ki éppen Egyiptomba ment beavatásért. Mi
beavatásért ugyan kihez fordolunk? Végül
pedig, ha elsüllyed minden – mert ez is el fog
süllyedni, új Hérakleion lesz –, ugyan mi marad
utánunk? Emlékezni fognak-e majd Páriszaink
és Helénáink tétova kalandjaira? Marad-e kő
vagy fény templomainkból, vagy mindent beborít
végül a műanyag szemét, nem csak tengereink
és városaink arcát, hanem magát a tudatot is?
