Galambos Ádám
Egy elfelejtett község – Nagyrév
Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezető igazgatója nemcsak a börtönök világát ismeri, hanem mellette fotóz is. Kisgyermek kora óta jár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kis községbe, kezdetben, hogy pihenjen, de mostanra már azért is, hogy a kikapcsolódást összekösse a szenvedélyévé vált fotózással. Az elmúlt hét esztendőben arra törekedett, hogy egy kis település mindennapjait úgy mutassa be, hogy az ott élők is felfedezzék benne saját környezetük, munkájuk és településük szépségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen a 2013. januári adatok szerint 676 fős településen alig van munkahely, a lakosok – néhány, kizárólag a földművelésből élő gazdán kívül – csak a környező városokban tudnak dolgozni.
A páratlan szépségű, az élő Tisza és a Holt-Tisza által szinte teljesen körülvett tiszazugi településnek hosszas ideig nagy segítséget jelentett az önkormányzat által működtetett komp, de az utóbbi időben már ez sem működik. Nagyrév népessége egyre inkább idősödik, a fiatalok máshol keresnek maguknak lakhatást. Az itt élők egy része a kiszámíthatatlan mezőgazdaságból igyekszik megélni, több-kevesebb sikerrel. Magyari Márton nem az omladozó házakat, a szegénységet kereste, hanem az e mögött meghúzódó és felfedezhető szépséget. Az itt élők természettel való szimbiózisát, a gyermekek játékát, a tiszavirágzás páratlan élményét, az emberközelséget. Fotói mondatok, történetek, fejezetek. Egy kis település elmúlt hét évének képes életregénye, mely felhívja a figyelmet az ott élőknek arra, hogy van minek örülniük.
Magyari Mártonnak Hét év Nagyréven címmel nyílt kiállítása a nagyrévi közösségi házban. A fotózással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „a legjobb az lenne, ha az ember láthatatlan lehetne és beosonhatna az emberek mindennapjaiba, hogy annak szépségét, örömét és bánatát a lehető legtisztábban és legőszintébben visszaadhassa…”
Azzal kapcsolatban, hogy budapestiként miért foglalkoztattatja Nagyrév elmondta: „Az itt élők nyomon követik a víz életét. Gondoljunk csak az évszakokra, a tiszavirágzásra, a haltelepítésre. Ezeket a számomra kuriózumnak tűnő természeti csodákat az itt élő emberek saját környezetükben élhetik át. Ez, a környék csöndjével, nyugalmával együtt sokak számára jelenthet kikapcsolódást. Idén tavasszal is közel száz kócsag keltett. Csónakkal sikerült őket megközelítenem. Egészen megrendítő érzés volt látni és megörökíteni az ő jelenlétüket.” A kétkezi munka is izgalmas számára: „A nagyréviek többségének van egy kis földje, melyet próbálnak lehetőségeik szerint megművelni, miközben ki vannak téve a természet szeszélyének. Nem csodabogárként tekintek rájuk, hanem különlegesnek, példaértékűnek érzem életüket, főleg úgy, hogy tudom, hogy a sokszor vissza sem térülő egész éves kemény munka mekkora fáradtságot jelent. Tiszteletet ébresztenek bennem.” Magyari Márton fényképeit nézve láthatjuk: az a világ, mely sokaknak eltűntnek, vagy távolinak tűnik, a valóságban nem is az…
