Szeptember elsején, a második világháború kitörésének hetvenötödik évfordulóján egyszerre jelent meg számos nyugati lapban, így az Economistban, a Die Weltben, a Le Monde-ban lengyel értelmiségiek kiáltványa Európához. Az alábbiakban a francia lap alapján olvashatják a kiáltvány szövegét – írja a glamuscsoport.hu.
Gdansktól Donyeckig, 1939–2014
„Meghalni Gdanskért.” Ez a mondat jelképezi Nyugat-Európa magatartását azzal a háborúval szemben, amely 75 éve robbant ki. Franciaország, az Egyesült Királyság háromszor adott zöld utat a német diktátornak. Hitler számára sem az Anschluss, sem a Szudéta-vidék elfoglalása, sem Csehszlovákia feldarabolása nem járt komoly következményekkel. Amikor 1939. szeptember 1-jén, a német-szovjet paktum utóhatásaként Gdanskban eldördültek az első lövések, a Nyugat csak egy „furcsa háborúig” jutott el. Így adtak negyedszer is zöld utat Hitlernek, azt gondolva, hogy Gdansk halála árán megvédhetik a saját életüket. A következő főváros, amelyet Hitler elfoglalt, Párizs volt, majd bombák zuhantak Londonra is. Csak akkor kiáltottak fel, hogy „Elég”, és „Ezt soha többé!”
Az európaiaknak ez az önző és rövidlátó politikája az agresszorral szemben nem ismétlődhet meg. Márpedig a világ legutóbbi fejleményei hasonlítanak az 1939-es év fejleményeire. Oroszország, az agresszor állam, elfoglalja a szomszédos ukrán területek egy részét, a Krímet. Putyin elnök hadserege és speciális egységei, inkognitóban, hadműveleteket folytatnak Ukrajnában, és olyan alakulatokat támogatnak, amelyek terrorizálják a lakosságot és invázióval fenyegetik.
Van azonban egy újdonság 1939-hez képest: az agresszornak sikerült maga mellé állítania politikusokat és üzletembereket, miközben nyugati partnerei még mindig az ő „emberarcúságában” hittek. A kialakult lobbi számos ország politikáját befolyásolja. „Russia first” (Oroszország mindenek előtt), sőt, „Russia only” (Csak Oroszország), mondták. Jelenleg ez összeomlott. Európának azonnal új Ostpolitikra (keleti politikára) van szüksége. És adjunk ki sürgős felhívást is polgárainknak és az európai államoknak címezve.
François Hollande, a Francia Köztársaság elnöke most próba előtt áll: olyan lépést akar tenni, amely sokkal súlyosabb volna, mint Franciaország 1939-es passzivitása. A következő hetekben Franciaország lehet az egyetlen európai állam, amely segíti az agresszort: Párizs hajlandó két Mistral helikopterszállító anyahajót szállítani Putyin Oroszországának. Az együttműködés 2010-ben kezdődött, és már akkoriban is tiltakozások láttak napvilágot. Nicolas Sarkozy, az akkori elnök a maga szokásos módján rövidre zárta a kérdést, amikor azt ismételgette: „A hidegháborúnak vége.”
Ma a nyílt háborút igenis megindították, nincs tehát semmi ok rá, hogy tiszteletben tartsák a régi megállapodásokat. Politikusok és Bernard-Henri Lévy már javasolták Franciaországnak, hogy adja el az anyahajókat akár a NATO-nak, akár az Európai Uniónak. Ha François Hollande nem változtat a véleményén, az európai polgároknak meg kell győzniük arról, hogy megtegye, azaz bojkottálniuk kell a francia árukat.
1982-től kezdett Németország (a volt NSZK) függésbe kerülni az orosz gáztól, noha figyelmeztették az új gázvezetékek építése jelentette veszélyre, amikor potenciális „zsarolási eszközt” láttak benne. Németország azonban, akár híres bűnösségi komplexusa miatt, akár azért, mert hitt az „orosz gazdasági csodában”, jónak tartotta az együttműködést Moszkvával. Mindezt annak a szerencsétlen német hagyománynak a jegyében, amely szerint Keleten az ember csak egyetlen partnerrel, Oroszországgal tárgyal. Így telepedtek meg az orosz állam vállalatai vagy oligarchái Németországban. Berlinnek meg kellene fékeznie ezt a függést, amely mögött mindig politikai nyomások rejtőznek. Valamennyi európainak és egyenként minden országnak részt kell vállalnia a fenyegetett Ukrajna megsegítésében. Kelet-Ukrajna és a Krím több száz menekültjének van szüksége segítségre. Az ország gazdaságát kivéreztették az orosz óriással, a Gazprommal drákói feltételekkel megkötött szerződés évei, amely vállalat monopolhelyzetben van az energetikai piacon. Az ukrán gazdaságnak új kereskedelmi partnerekre van szüksége.
Az Európai Unió hosszú éveken át azt adta Ukrajna értésére, semmi esélye rá, hogy tagállam legyen, sem arra, hogy szimbolikus segítségen túl mást is kaphat. A „keleti partnerség” politikája nemigen változott. Hogy ez kényszermegoldás? Csakhogy ezek a problémák megteremtették a maguk dinamikáját. Először fordul elő a történelemben, hogy egy ország polgárai európai zászlót tartanak a kezükben, miközben golyók végeznek velük. Ha Európa semmiféle szolidaritást nem mutat irántuk, az azt jelenti, hogy a francia forradalom öröksége, a szabadság és a testvériség már semmit sem jelent számára.
Ukrajnának joga van megvédeni mind a területét, mind a polgárait, és joga van rendőri és katonai erejének bevetésével válaszolni a külső agresszióra, még az Oroszországgal határos területeken is. Mert a donyecki régióban éppúgy, mint az egész országban stabil béke uralkodott 1991 és 2014 között. Vlagyimir Putyin azzal, hogy elszabadította a háború démonát és újfajta agressziót próbált ki, Ukrajnát a spanyolországi polgárháborúhoz hasonló hadműveleti területté változtatta. Akik nem mondják azt Putyinnak, hogy No pasaran! (nem törnek át), nevetség tárgyává teszik az Európai Uniót és hozzájárulnak a világrend destabilizálásához.
Senki sem tudja, ki vezeti majd Oroszországot három év múlva. Nem tudjuk, mi történik majd a jelenlegi hatalmi elittel, amely felelős ezért a kalandor és a saját népe érdekeivel ellenkező politikáért. Egy dolgot viszont tudunk: aki folytatja a business as usualt, sok ezer ukrán és orosz halálát, több százezer menekült exodusát és a putyini imperializmus újabb támadásait kockáztatja fiatal államok ellen. Tegnap Gdansk, ma Donyeck: nem engedhetjük meg, hogy Európa egy nyílt és vérző sebbel éljen a következő években.
Gdansk, 2014. szeptember 1.
Władysław Bartoszewski ; Jacek Dehnel ; Inga Iwasiów ; Ignacy Karpowicz ; Wojciech Kuczok ; Dorota Masłowska ; Zbigniew Mentzel ; Tomasz Różycki ; Janusz Rudnicki ; Piotr Sommer ; Andrzej Stasiuk ; Olga Tokarczuk ; Ziemowit Szczerek ; Eugeniusz Tkaczyszyn-Dycki ; Magdalena Tulli ; Agata Tuszyńska ; Szczepan Twardoch ; Andrzej Wajda ; Kazimierz Wóycicki ; Krystyna Zachwatowicz.
