Hatvanhét évesen szívelégtelenségben, hawaii otthonában meghalt Glenn Cornick brit zenész, a Jethro Tull progresszívrock-zenekar alapító gitárosa.
Fia, Drew Cornick közlése szerint pénteken elhunyt apját egy hospice-házban érte a halál. Mint mondta, a zenész élete utolsó pillanatáig „ragyogó, de házsártos” volt.
Glenn Cornick 1967-től három éven át volt a progresszív rock egyik legjelentősebb zenekarává vált együttes első basszusgitárosa – emlékeztet hírportálján a BBC (http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-29001854).
A banda frontembere, Ian Anderson szerint Cornick hozzájárulása az együtteshez „jelentős” volt. A zenekar honlapján megjelent nekrológja szerint a basszusgitáros mély zenei ismerete, nyitott és derűs személyisége feldobta a Jethro Tull korai koncertjeit.
Nem sokáig állt rivaldafényben, mégis részese volt a rock egy igen dicsőséges korszakának.
A szemüveges, hippihajpántos muzsikus az angliai Cumbria grófságban született 1947. április 23-án, itt kezdett el muzsikálni és a basszusgitár úgy meghódította, hogy még a gimnáziumot is otthagyta miatta. Blackpoolba ment szerencsét próbálni, ahol 1966 táján több kiváló helyi banda is beindult. Az egyik a John Evan Smash Band volt, amelynek tagja volt akkor már egy bizonyos Ian Anderson is. Amikor a Smash szétrobbant, Anderson és Cornick délre tartott, meg sem álltak Londonig, de előbb még Lutonban csöveztek, ahol belebotlottak Mick Abrahams gitárosba és Clive Bunker dobosba. Ez a négyes alakította meg 1968 februárjában a Jethro Tull első formációját.
Cornicknak kapóra jött Abrahams bluesos indíttatása: a két gitáros a Tull első albumán, a This Was-on remek duetteket produkált a My Sunday Feeling-től a Serenade for A Cuckoo-n át a Dharma For One-ig. Csak ezen az egyetlen albumon játszanak együtt. Azon a lemezen Glenn még egy pörge kalap alá rejtőzött, mint valami vadnyugati bárzongorista. A következőn, a Stand Up-on viszont már ott virított a fején a színes hajpánt, ujjaival pedig rocktörténelmet írt: a klasszikus ihletésű rockátiratok egyik legnépszerűbbje, a Bourée az ő basszusfutamával indul és a darab közepén egy akkordikus szólót is előad. Ez lett a védjegye a Jethro Tullban. A harmadik Tull-album, a Benefit még adott neki egy-két jutalomjátékot, de ekkor már a színpadon „őrült”, ám azon kívül nyugodalmasabb életvitelű társak nem nézték jó szemmel, hogy Cornick szüntelenül bulizik. Végül mégsem a társak, hanem a menedzser, Terry Ellis kérte meg őt, hogy szálljon ki, és helyét a kevésbé eredeti tehetségű, ám sokkal fegyelmezettebb Jeffrey Hammond-Hammond vette át.
Glenn Cornick hamarosan megalakította saját, progresszív ihletésű együttesét, a Wild Turkeyt, de a csapat nem volt hosszú életű. Rosszkor voltak rossz helyen, az akkori progresszív rock csúcspontján ők csak a második vonalhoz tartozhattak. Közben a Jethro szép lassan a legnagyobbak közé emelkedett és Cornick bandája időnként Andersonék előzenekara lehetett. Cornick a Turkey után megalakította a Parist, majd 1977-ben visszavonult a zenétől, éveken át egy élelmiszercég termékmenedzsereként dolgozott. A zene azonban visszacsábította, és 1996 után ismét működött a Wild Turkey, több lemezük is megjelent.
