+ Riport

Leleplezzük a norvég krimi rejtélyét – és a Norvég Alap elleni hajszát

norvég

Nagy meglepetés következik: ingyenes a könyvtár, és nem Wass Albert a sztáríró.

Jelzésértékű, ahogyan a norvégok, a könyvtárosaik ügyelnek itt a külvárosban az idegenre, a külföldire, a bevándorlóra, aki itt él, dolgozik.

A norvég krimi – illetve általában a skandináv – hihetetlenül népszerűvé vált. Egyet sem olvastam, talán valamit egyszer elkezdtem, de minthogy életemben két Agatha Christie-n, ha túljutottam, és a Derricket is csak azért néztem, mert nem volt más a tévében, így szakértő aligha vagyok. Akkor már inkább az északi, morbid filmek, ezek egy része is krimi, legalább szépek a tájak.

Joggal kérdezi az olvasó,

miért fecsegek arról, amihez közöm nincsen? Hát mert ha már Oslóban, illetve a vele egybeépült faluban, Haslumban vagyok, utána is nézhetnék akár. Mondjuk, egy jó kis interjú erejéig – nem mintha a norvégből tíz szónál többet értenék. De hát vendéglátóm is az egyik első számú norvég írósztár, Jo Nesbø Snømannen c. kötetét olvasgatja, bár ő sem halad vele. És most olvastam a szerzővel egy interjút, mit mondjak, szép az, hogy Thaiföldön írogat épp, ki ne írogatna Thaiföldön, bár az kissé meglep, amikor azt mondja, „igyekszem kerülni a kapcsolatot az olvasókkal, nem nagyon beszélgetek velük. (…) íróként így könnyebb. Könnyen elronthatja az embert, ha túl sokat beszélget az olvasókkal.” Az már inkább tetszetős, hogy fegyelmezett alkotónak mondja magát. A norvégok ugyanis tényleg azok. Kivéve, ha nem, de arról majd alant.

Ő amúgy nem tipikus norvég krimiíró, korábban taxizott és rockzenélt. Mert ahogy itt mesélik, a tipikus norvég krimiíró mégis más életúttal bír – rendőrből lesz krimiíró. Húsz évet leszolgál, aztán jöhet az élmények feldolgozása. Mert ugyan Norvégia békés országnak volt mondható (kivéve a kegyetlen vad világban szükséges erőszakot), mára itt ez a sok bevándorló, drogoznak, lopnak, csalnak. Kertkapu amúgy sincs sok, és ha valami baj van, könnyű mindent az idegenekre kenni. Igaz is, nemsokára Oslo lakosainak fele külföldi (származású) lesz. Meg ugye ott volt-van a Breivik, minap láttam a börtönét is, állítólag szuper kényelmes. Ha börtöntöltelék akarnék lenni, itt szeretnék az is lenni. Breivik apja, egykori diplomata, most jelentette be, hogy könyvet ír arról, miképp sikeredett vajon ilyenre a gyerek. Alig várjuk.

A magam szerény eszközeivel

a norvég krimi rejtélyének más módon eredtem az útjába. Se íróval, se rendőrrel nem találkoztam, ex-rendőr íróval pláne nem. Rendőrrel errefelé amúgy is ritkán futsz össze, öt éve láttam párat, még a breiviki idők előtt, amikor a fegyvertelen lovasrendőrök épp Mikulás-sapkában treníroztak.

norvég

Potenciális író (mármint a rendőr) (a szerző felvétele)

De még a norvég lazaságra visszautalva: péntek este a szomszédban hatalmas bulit csaptak, majd reggel dajdajoztak, de azt hiszem, egy vidéki magyar lagzi – képviselőstől, komondorostól, mulatóstól és pancsolt pálinkástól – sem érheti el ennek megbotránkoztató színvonalát. Nem tudhatom, mi történt a garden party-n, a lányok sikongtak, a férfiak pedig egyre mélyebb hangon utánozták a rénszarvas-bikát. Talán párzási időszak van, bár nem hiszem. Egy biztos, diszkó, kocsma errefelé nincs, a pia iszonyat drága, este nyolc után úgysem adnak a boltban sem, hát így oldják meg. És van is miből, jóléti társadalom ez a javából. És a drogok sem ismeretlenek. Úgyhogy nem kell szidni az angolokat, mert szétüvöltik a pesti romkocsmákat – jaj nekünk, ha a norvégok is megindulnak. Másnap csak azt kérdeztem, a szomszédság sem hívja a rendőröket? Kár próbálkozni, mondták, a rendőrségi válasz mindig az: nincsen emberük.

Persze, ha húsz év után elengedik őket írónak.

Szóval a nyomozás szimpla módját választottam, átgyalogoltam a szomszéd faluba, Bekkestuába (ami szintúgy össze van nőve Oslóval, mint Haslum). Mondjuk, nekem falunak néz ki, van egy csöpp központja boltokkal, pár kávézó, Meki, meg egy csomó nyugdíjas otthon. Meg a – nevezzük így – kerületi központi könyvtár (ebből úgy három kilométerenként akad). S innentől kezdve világos, miért népszerű a norvég krimi. Mert itt még adnak a könyvtárak. Olvastatnak és olvasnak.

Oké, hogy ez az egyszintes kb. akkora, mint a Kálvin téri Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egy szintje, és az itteni állományból nem lehetne elvégezni egy egyetemet (bár ez se biztos), de ha egy kis vidékies könyvtár ilyen, jól jelzi, mit tartanak fontosnak a norvégok. Lehet arra hivatkozni, hogy olajpénzek, befektetések, IT, életszínvonal és átlagfizetés, de itt az alkoholra fordított különadót nem stadionépítésekre fordítják – pedig a norvég, az aztán sportol (jórészt magának) -, hanem ilyen közkönyvtárra. Ahol nem is voltak sokan, a nyugdíjas néni az asztalnál olvasgatta a napisajtót, közben megkente a magával hozott rozskenyerét krémmel (ilyenért nálunk kirúgják az embert, illetve be sem engedik), amott egy másik netezgetett, békebeli hangulat.

norvég

A legnagyobb poén, hogy amíg a budapesti központi Szabóban a beiratkozási díj 5700 Ft (más kerületekben a helyi leányvállalatoknál meg 2300 vagy 4100 Ft), addig Norvégiában mindez ingyenes. Nem csak az, hogy bemész újságot és szabadpolcos könyveket olvasatni (nálunk az sincs ingyér, lásd az OSZK-t is), hanem a könyv-, a DVD- és a CD-kölcsönzés is. Ha nincs meg a könyv, beszerzik. Ha kéred, beszerzik az elektronikus könyveket is. Bármilyen nemzetközi folyóiratból a (szak)cikkeket. Csak kérjed. Ne óvd a könyvtárost! Magyarba’ alig mersz hozzászólni – és tudod is, azért a fizetésért miért is tenné ki a szívét, legalább annyi baja van, mint neked.

Magyarországon csak némely stadionba, speciális alkalmakkor lehet ingyen bemenni. Akkor meg szinte kötelező.

De visszatérve a bekkestuai „megyei” könyvtárhoz. A krimiknél kezdtem – összesen két polcnyi akadt (ebből relatíve sok Jo Nesbø Policeman-jából) -, de ellentétben ismét a FSZEK-kel, ahol ahogy belépsz, rögtön a salátára olvasott ponyvákkal szembesült, itt ezek inkább hátul vannak. A norvég spórolós, nem szórja a pénzt könyvre sem, s kétlem, hogy mindenki magának megvenné a krimit is, de ezek ápoltaknak tűntek. Ahogy az egész. Belföldi és külföldi újságok, magazinok sora, amott a filmek, zene, minden, ami egy modern könyvtárral jár. Szóval semmi különös. Az sem, hogy idegen nyelvűek is akadnak, angolul rögtön szembe tűnnek. És van valamennyi német, orosz, spanyol, olasz, francia. És van arab meg pastu. Van lengyel is. És meglepetésemre van szerbhorvát is, amit még lebontanak horvátra és bosnyákra. Hatvan-hetven könyv, néhány új könyv ex-jugoszláv íróktól, maiak, frissek, de lefordítva a Harry Potter és pár klasszikus is. Szóval, vannak.

Magyar könyv egy sincs. Legalábbis magyarul, kitéve.

És értem én, hogy az arab, a lengyel, a szerbhorvát azért van, mert az ezt beszélőkből rengeteg bevándorló érkezett ide, magyar meg kevesebb, ahogyan cseh vagy román is. (Bár a repülő tömve volt láthatólag nem üdülési célokkal érkező magyarokkal.)

Ám jelzésértékű, ahogyan a norvégok, a könyvtárosaik erre ügyelnek, itt, egy külvárosban, az idegenre, a külföldire, a bevándorlóra, aki itt él, dolgozik.

norvég

Ehhez képest a magyar kül(kultúr)politika mivel foglalkozik? Hát nem azzal, hogy esetleg könyveket küldözgetne ki a könyvtárakba, hogy ott esetleg polcot kapjon a magyar (nyelv) is (két focilabda árából kijönne egy ilyen polcnyi akármi, mint az itteni szerbhorvát), hanem azzal, hogy lehülyézze kinn azokat a magyar írókat, akik uram bocsá nem úgy gondolkodnak, ahogy „kell”.

De innentől kezdve világos, miért tart ott a norvég társadalom, ahol, és miért vannak ott a kelet-közép-európai népek, ahol. A norvégok, miközben ingyenes a könyvtár, nem restek kicsit odafigyelni a másikra sem, mi ellenben kiválóan értünk mások elhajtásához. (És ezzel persze a norvég alap elleni hajszára utalok, bár megtehetném.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top