Mikkel Birkegaard: A holttestemen keresztül – Libri Könyvkiadó, 2014 – fordító: Sulyok Viktória – 374 oldal, puha tábla – ISBN: 9789633102718
Idén már a második olyan krimi kerül a kezembe, aminek nem csak a szerzője, de a főhőse is sikeres regényíró. Míg Dicker az a rejtély okozta borzongásra építette nagyszerű művét, addig Birkegaard – és főhőse is – a véres és brutális gyilkosságok köré szervezte a zavarba ejtő történetet. Ha jobb ember lennék, mint amilyen vagyok, akkor nem is olvastam volna végig. Persze, akkor lemaradtam volna a gusztustalanságig perverz végkifejletről!
Az 1968-ban született Mikkel Birkegaard a Libri di Luca című regénnyel 2007-ben robbant be a könyvpiacra. A holttestemen keresztül még csak a második regénye, de mégis pont olyan, mintha egy életmű lezárása lenne, és nem járunk messze az igazságtól, hiszen a főhős Frank Føns szempontjából az is.
Az olyan típusú regényeknél, ahol az író egy kitalált író bőrébe bújik, az a működő olvasói stratégia, ha megfeledkezünk a valódi szerzőről és elfogadjuk a kitalált tollnok világának valódiságát. Tehát Birkegaard írói módszerei helyett nézzük, mit tud Frank Føns, a kiégett „iparos”, aki sorozatban termeli a csekély irodalmi értékkel bíró, viszont nagyon is népszerű krimiket. Føns könyveinek fő motívuma a meghökkentő és aprólékosan leírt brutális gyilkosság, ami köré aztán rittyent egy elfogadható történetet, mely áttételesen mindig a saját életéből/környezetéből táplálkozik: papíron áll (véres) bosszút az őt ért sérelmekért. A holttestemen keresztül ilyenformán egy önéletrajzi regény, melyből megismerhetjük életútját, családja széthullását és korábbi regényeinek kivonatát is. Az önéletrajz írása – szemben a korábbi regényekkel – véresen komoly, mert a korábbi regényekben leírt gyilkosságokat valaki elkezdte megvalósítani, és – lévén szó egy kritikus olvasóról – csak egy új, valóságos történettel lehet (talán) irányítani…
Ez az a pont, ahol ki kell szállni a játékból!
Mikkel Birkegaard nem írt még tucatnyi regényt, a neten fellelhető képek alapján nem az a széthullott fazon, akiről a regény szól! Viszont regénye legalább annyira elmebeteg és elborult, mint a kitalált Føns nem létező regényei. Birkegaard minden bizonnyal pályája csúcsán van, s ha ott akar maradni, akkor kénytelen a „skandináv krimi nagymestere” szerepében maradva újabb és újabb brutális történeteket kieszelni. Már most is sok klisét használ, de (egyelőre még) képes arra, hogy ezeket korábban nem látott rendszerbe szervezze. Meddig lehet így írni?
Megvan a veszélye annak, hogy Mikkel Birkegaard-ból az idők folyamán Frank Føns legyen, s ha én dán pszichopata lehetnék, már most elkezdenék készülni arra, hogy beteljesítsem rémálmát, s kicsikarjam belőle ennek a regénynek az őszinte változatát.
Megnyugtatásul jelzem, hogy nem vagyok se dán, se krimi-rajongó…
