Térey János kötete ugyan a könyvhétre jelent meg, érdemes ismét elővenni. Ráadásul határozottan javasolt a könyv utolsó lapjainál újrakezdeni. Apropója egy tipikusan interneten lézengős, picit megkésett, de még behozható felfedezés. Átkelés Budapesten.
Indulva tehát a könyv végi Tartalom és helyszínmutatótól, ami kortárs kötetek esetében ritka olvasói szokás. Elmegy az ember júniusban a Könyvhétre, vagy éppen a Margófesztre, ha kifejezetten bírja a tempót, akár a kettőt szinkronban is megcélozza. Túl a tengernyi író-olvasó találkozón, a hét végére meg egy pár kötettel több otthon. Olvasói körökben azonban ez a bizonyos hátralapozós mozdulat kellemetlenül félreérthető. Egyezményesen a „mennyi van még?” kérdést idézi, nem túl könyv-barát. Szóval pláne kevéssé szokott érinteni frissen beszerzett, pláne kortársakat. Téreyt úgy tűnik most mégis így érdemes. Így folyton hátralapozgatva.
Hogy növeljük az olvasói helyzet képtelenségét: az az igazi, ha a kötet mellett még ott egy Google Térkép is.
A Libri Könyvkiadó ugyanis internetes, interaktív térképet készített Térey Budapestjéhez. A könyvben lapozgatunk, közben meg mehet a klikkelgetés a Google-féle város egyik pontjától a másikig, novellától novelláig. Nem csak arról van szó, hogy a hagyományos, kihajtogatós és küzdelmesen visszahajtogatós térképeket helyettesítve most jól megnézhetjük, on line,hol is van a helymutatóban kijelölt Wekerle-telep. A dolog inkább azokat a hőskori Matúra-kiadványokat idézi, amit titkon még az egyszeri bölcsész sem vet meg.
A következő történetekben az a derűs kísértetváros nyílik meg, amelyik alattunk vagy mellettünk létezik.
Térey történeteit egyébként már térképmentesen is a város-közeliség tette izgalmassá. A főváros ezúttal itt nem csak háttér vagy helyszín, nem egy másik Drezda vagy Debrecen, ahol barangolnak hőseink. Köztünk és Diószegi közt éppen a határozott „Budapesten” lét a kapocs. A téli reggelen „csikorgó” beszélgetés, amit a megolvadt hótól feketén locsogó, fűtetlen villamoskocsi tesz ismerőssé. Hogy ott állok a Visegrádi utcánál. Motorkocsi, pótkocsi, pótkocsi és akkor: Mirjucza Gyurinak is pont most, ezen a reggelen, ennek a villamosnak, sőt mi több, éppen ebben a kocsijában. Persze, mikor máskor, én meg még csak véletlenül sem háttal, ugye.
Franci és Auróra együttlétének feszültségét is a kőbányai környezet „fülledt szocializmusa” teszi igazán elviselhetetlenné, miközben a panelek közül kikandikál egy-két rendszerváltás kori, „fehér falú” jólét és az a jól ismert agyfacsaró állapot, amikor a nyár slágerének végtelen ismétlődése elől elbújni lehetetlen. Starlight a Muse-tól, 2006-ban járunk.
Ez a városi táj egy darab megmaradt,
Túlérett szocializmus. Sűrű, mint a méz…
Leharcolt, valaha színesnek álmodott panelekkel,
Amelyekben nyáron csak megsülni lehet.
A felskiccelt nagyvárosi hangulatra jön bónusz track-ként a matúrás Google Maps. A könyv végére visszatérve: címhez kerületszám, tér- meg utcanevek. A Térey-féle topográfiai szigor nem bízza az olvasói képzelet önkényére a díszletezését. És ha már így, a Libri kiadó széljegyzetei novellacímenként navigálnak tovább youtube-linkre, wikipédiára. A Budapest elveszett sínei-blogot sem felejtve. A linkekre kattintva megleshetjük az utcákat, amelyeket nem koptat már más, „csak az időjárás és az emberi erózió”. Például van olyan, hogy a „Mátyásföldi Repülőtér vasútállomása”. Említve se hallottuk még. A kultikus Fekete Lyuk képei a kilencvenes évekből, Sziámi és az első Kispál-koncertek. Válltömés, „madárfészek-frizura”.
Hogyan is idézhet egy gázgyári telep az elbeszélőben Anjou-liliomokat és vaníliasárga vidéki idillt? A szövegbe csempészett hasonlatot lefülelve: kinek volt a kattogó fogaskerekű olyan, akár egy pöfögő kávédaráló? Virtuális lézengés Budapesten, a mesélő: Térey János.
