Egy törött csésze füle, textilek, szalvéta, egy fél pár szandál, játék a kindertojásból. Összeköti-e mindezt a ragasztóanyagon kívül bármi is?
Fotó: Benedek Leila
A kollázs rizikós műfaj. Különböző anyagok, kész tárgyak valamilyen sajátos rendszer szerint egymáson, vagy egymás mellett, színek, összevisszaság. Dadaizmus, ready-made. Mielőtt beléptem volna a Palomába Nizák Júlia Talált tárgyak című kollázs kiállítására, hosszasan gondolkoztam azon, élvezem-e még egyáltalán az ilyen jellegű képeket, ha igen, miért, ha nem, miért nem. Mitől jó egy kollázs?
Fotó: Benedek Leila
Kollázst készíteni kétségtelenül izgalmas. Nincs szükséged másra, csak néhány bárhol fellelhető anyagra, tárgyra és némi ragasztóra. Minden azon múlik, hogyan rendezed el azt, amit bárki más is elrendezhetne, a végeredmény mégse lehet soha ugyanolyan. Végtelen számú lehetőséged van. Felragasztod-e az elszakadt cipőfűződet is? Megteremthetsz egy kusza, szürrális világot, egymáshoz nem passzoló elemekkel, de kreálhatsz értelmezhető, figurális képeket is.
De mi történik azokkal, akik a kollázst nézik? Számukra mit jelentenek a talált tárgyaid? Izgalmas-e számukra is egy balatoni kis faluban kiadott ezer éves vonatjegy?
Nizák Júlia képei tovább göngyölték bennem ezeket a kérdéseket. Jó volt nézni a képeket, felvidított a színes összevisszaság, mégis nehéz volt megfogalmazni, mit jelentenek nekem ezek a képek. Arra jutottam, kollázst nézni azért jó, mert meg lehet lepődni. Meglepődni, a kék szandálon, az égősoron, minden szokatlan tárgyon és formán, azon, hogy valakinek eszébe jutott egy törött műanyag játékot felragasztani a képre.
Fotó: Benedek Leila
Fotó: Benedek Leila
Nizák Júlia idén kezdi a Képzőművészeti Egyetemet. Dolgozott már grafikusként, plakátokat is gyárt, de első és örök szerelme a kollázs, a gyűjtögetés, a ragasztgatás. Megkérdeztem, mit gondol a képeiről, és rólunk, akik a képeit nézik.
Miért pont a kollázs? Mit szeretsz ebben a műfajban?
Az első szerelmem a textil volt. Imádtam már kiskoromban is turkálókba járni. Először csak textileket ragasztgattam a képekre, később jöttek ezek a fura kis tárgyak. Az intenzív színek is mindig jelen voltak, az is egy állandó dolog a munkáimban. Bár pont most gondolkodtam azon, hogy picit visszaveszek a színekből. Tervezek egy olyan kiállítást például, ami egy nagy réten lesz, ott majd visszafogottabb színeket fogok használni. Nekem ez kikapcsolódás, meditáció. Alapvetően képtelen vagyok koncentrálni dolgokra, de amikor ezt csinálom, azt érzem, hogy most figyelek.
Fotó: Benedek Leila
Hogyan készülnek a képek?
Először az van meg, hogy milyen színeket szeretnék látni, majd magam elé veszem a tárgykupacot, és kiválogatom, az egyes furaságokat. Van, amikor már az elején érzem, hogy mi lesz ebből, vagy eleve van valami a fejemben, mielőtt nekiülök, de általában a folyamat szüli meg az egyes képeket, az idő, amit eltöltök vele. Van itt egy olyan kép is, amin fejben nagyon sokat dolgoztam. Van bent olyan kép, ami egy évig készült, a Vakon előre című. Van olyan, ami hetekig, napokig. Ez is inkább tőlem függ.
A Vakon előre című kép, Fotó: Benedek Leila
Mit gondolsz, nekünk nézőknek mit jelenteken a képek? Miért jó nézni a képeidet? Nem gondolod, hogy túl személyesek, túlságosan a te tárgyaid?
Nagyon sokszor próbáltam már beleképzelni magam a másik oldal helyzetébe, azokéba, akik a képeket nézik. A visszajelzések mindig azt mutatják, hogy élvezik bogarászni a képeket, szeretik megfejteni, hogy mit látnak, mit tudnak kivenni belőle. De nagyon sokszor mondanak olyan hangulatokat, érzéseket a képek kapcsán, ami nekem egyáltalán nem jutott eszembe, vagy egyáltalán nem ezt éreztem én, miközben készítettem. Ez is érdekes ebben az egészben.
Fotó: Benedek Leila
Fotó: Benedek Leila
Szem előtt tartod a nézők igényeit? Miközben a képeket készíted gondolsz arra, hogy másoknak vajon tetszeni fog-e?
Igen. Jó lenne, ha nem lenne így, de gondolok rá persze. Törekszem arra, hogy másnak is érdekes legyen, de általában bevállalom a rizikót, hogy ez csak számomra különleges.
Herpai András és Nizák Júlia, Fotó: Benedek Leila
A kiállítást Herpai András művészettörténész nyitotta meg. A képek megtekinthetők 2014. augusztus 30-ig.
