+ Képzőművészet

Szilikátművészek új energiája

Szilikátművészek új energiája

Az IV. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálét a kerámiával, porcelánnal, üveggel és betonnal dolgozó művészek számára hirdette meg a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány.

A triennálé a világon egyedülálló módon, új hagyományt teremtve hozza össze több műfaj képviselőit és alkotóit. Az IV. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálét a kerámiával, porcelánnal, üveggel és betonnal dolgozó művészek számára hirdette meg a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány.

A művészeti versenyre szóló felhívást – csakúgy, mint 2005-ben, 2008-ban és 2011-ben – ezúttal is rendkívül élénk érdeklődés kísérte: 226 érvényes pályázat érkezett. A héttagú nemzetközi zsűri titkos szavazással választotta ki azt a 85 tárgyat, amelyek a kiállításon láthatók.

BABOS, Pálma, (Magyarország), Mimikri, 2013, porcelán

BABOS, Pálma, (Magyarország), Mimikri, 2013, porcelán

A 2014-es triennálé témája: “Új energia”. A művészek arra kaptak bíztatást, hogy a témát a legteljesebb szabadsággal és újító szándékkal kezeljék. Az anyagok sokfélesége, a technikai módszerek változatossága, a téma olykor meghökkentő megközelítése teszi egyedivé és izgalmassá a kiállítást, nem beszélve arról, hogy egy helyen látható 28 különböző kultúrát reprezentáló művész alkotása, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Csehország, Dánia, Dél-Korea, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izrael, Japán, Kanada, Lengyelország,  Németország, Nepál, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan, Törökország, Ukrajna, és Magyarország képviseletében. 26 kiállító magyar, ez alkalmat ad arra, hogy tovább erősödjön a magyar iparművészek jelenléte és elismertsége a nemzetközi porondon.

 

BANU, Bal, (Törökország) A gondolatok szabadsága, 2012, porcelán, szitanyomás

BANU, Bal, (Törökország) A gondolatok szabadsága, 2012, porcelán, szitanyomás

 

ARDINI, Francesco (Olaszország), Tributa, 2013, kerámia és egyéb tárgyak

ARDINI, Francesco (Olaszország), Tributa, 2013, kerámia és egyéb tárgyak

A megnyitó ünnepségen derül ki, hogy a zsűri kinek ítélte a triennálé I., II. és III. díját, a legjobb pályakezdőnek járó művésztelepi részvételt, ki kapja a Magyar Művészeti Akadémia szakmai különdíját, és az alkotási lehetőséget a Herendi Porcelánmanufaktúrában.

BOCIOC, Vioroca (Románia), Tanóra a körről, 2013, porcelán

BOCIOC, Vioroca (Románia), Tanóra a körről, 2013, porcelán

A triennáléval egy időben látható a 2011-ben I. díjat nyert Nagy Márta Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész önálló kiállítása.

A megnyitó és a kiállítás helyszíne és időpontja:

Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ

Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

2014. augusztus 3., vasárnap 11 óra

Zenével közreműködik Kökény Eszter, a Kodály Iskola 12. évfolyamos növendéke. A kiállítás 2014. szeptember 7-ig látható, naponta 10-től 18 óráig (augusztus 20-án zárva).

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top