Életnagyságú nő, tortából – interjú Raj Ráchel tortatervezővel

Raj Ráchel az első magyar tortadizájner, aki alapos tervezés után úgy tudja csűrni-csavarni a marcipánt, hogy a mandulás massza komplett tortaszoborrá, művészeti alkotássá áll össze. Bár hivatalosan soha nem tanult cukrásznak, mára igazi tortabirodalmat épített ki és ha épp nem alkot, akkor főzőműsorok házigazdája vagy workshopokon tanítja a lelkes jelentkezőknek a nyalánkságok dekoratív elkészítését. Ráchellel egy isteni Sacher-torta majszolása közben beszélgettem Veres Pálné utcai cukrászdájukban.

Divattervezőnek tanultál, elvégezted a gazdasági főiskolát és babysitter voltál Londonban. Hogyan találtak meg a torták?

Mielőtt kimentem volna Londonba, volt már egy családi cukrászdánk, ahol nagyon jól éreztem magam. Aztán ott volt a divattervezés, amely olyan szinten a szenvedélyem volt, hogy tudtam nekem mindenképp stílussal, divattal, vagy valami kreatív dologgal kell foglalkoznom. Igazából akkor találtam meg a helyemet, amikor visszajöttem Angliából. Megnyílt a Veres Pálné utcai üzlet, melyben már százszázalékosan részt vettem, a tortákkal kapcsolatban pedig egyre nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nagyon élvezem, megtalálom magam ebben a világban és ki tudok teljesedni. Elkezdtem tortákat tervezni, mely egyébként egy létező szakma, csak Magyarországon még kevésbé volt ismert.

Magát a tortakészítés alapjait, az édességek sütésének fortélyait anyukádtól lested el?

Igen, anyukámmal kezdtük el az üzletet. Mivel nem cukrásznak tanultam, így nyilván sok mindent tanulnom kellett, fejlesztettem magamat. Egyébként műtárgy becsüsnek is tanultam, ami a divattervezői tanulmányaimmal kiegészítve egy olyan látásmódot ad, melynek segítségével a tortatervezést egy teljesen más oldalról közelítem meg.

Hogyan zajlik az alkotási folyamat?

Főleg megrendelésre dolgozom és nagyon fontos, hogy tisztázzuk, kinek lesz a torta. Alapvető, hogy a tortában benne legyen a személyisége annak, aki adja és annak is, aki kapja, legyen egy sztori az egész édesség körül. Van egy közös beszélgetés a megrendelővel, ahol együtt megálmodjuk az egészet. Szeretem a részletekbe beletenni a kettőjük történetét, például a színek nagyon sokat elmondanak egy adott emberről. Persze előfordul olyan is, hogy azt mondják, Ráchel, csinálj valami szépet, ami szintén nagyon hálás feladat. Ilyenkor legtöbbször az art déco-hoz fordulok, vagy fogok egy magazint és lapozgatom, hátha a képélmények és a színek inspirálnak. Sokszor csak nézelődöm, és ha valami megragad, azt lefotózom és esetenként felhasználom egy torta tervezésénél.

Az ízek és a dekor között mennyire van kohézió? Van, hogy az egyik fontosabb, mint a másik?

Van egy ars poeticam: nem mehet a design a minőség rovására. Ha én sikeres lehetek, az emiatt van, mert ehhez nagyon ragaszkodom. Igazi, mandulából készült marcipánnal dolgozom, amivel sokkal nehezebb dolgozni, mint a fondanttal (cukormáz). Viszont a torták így finomak, ízletesek és nem túl édesek. A tortákhoz továbbá könnyű, főzött krémeket használunk. Az ízekben úgy tudok kiteljesedni, hogy folyamatosan kísérletezünk, próbálunk újakat kitalálni.

A te tortáid beleillenek a kóser konyha szigorú szabályaiba?

Ahhoz, hogy valami kóser legyen egyrészről kósersági felügyelőre, másrészről pecséttel ellátott alapanyagokra van szükség és én ezt nem tudom biztosítani. Én úgynevezett kóser style vagyok, amely egy létező fogalom és azt jelenti, hogy nem használok állati eredetű alapanyagokat.

Ha jól tudom, rengeteg szertartást és rituálét meg kell ilyenkor tenni.

Igen a kóser konyha egy nagyon szigorú szabályokra épülő dolog, például az összes tojást át kell válogatni és csak a tisztákat lehet felhasználni, de a mákot is át kell nézni, hogy abban még véletlenül se legyen „senki”.

Kicsit tisztáznád, kérlek, hogy akkor most a kóser és a zsidó konyha között mi a különbség. Sokáig én is azt hittem, hogy a kettő körülbelül ugyanaz, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Számomra nagyon érdekes dolog volt szembesülni azzal, hogy az embereknek nem nyilvánvaló, hogy a két dolog teljesen más. Tanítottam főzőiskolában ahol mindig az volt az első, hogy tisztázni kellett a különbséget, mert sokan egy kalap alá vették a kettőt. A zsidó konyha összefoglalja a zsidó hagyományú ételeket, a kóser konyha pedig szigorú szabályokra épülő főzést jelent, amely nem feltétlenül jellemző az összes zsidó fogásra.

A TV Paprikán több műsorod is volt, többek között a Ráhel asztala, melyben a zsidó konyha rejtelmeibe vezetted be a nézőket. Mennyire vevők az emberek egy ennyire más és különleges gasztro kultúrára?

A műsor nagyon sikeres volt, rengeteg pozitív visszajelzést kapok a mai napig. Sokakat érdekel és szinte mindenki örömmel fogadta.

Workshop-jaidon mindenkinek lehetőséget adsz, hogy belekukkantson a tortakészítés világába és mindannyian elkészíthetik a saját tortájukat. Kicsit terápia jellegű az egész, hiszen ahány ember, annyi torta. Kimutatható egy sütemény alapján valakinek a személyisége?

Abszolút, sőt terveim is vannak ezzel kapcsolatban, mert rá kellett jönnöm, hogy ez a workshop túlmutat azon, hogy marcipánnal foglalkozunk és alkotunk valamit. Ilyenkor mindenkinek lehetősége van kicsit magába nézni, ráhangolódni a saját tortájára és a kész alkotásból nagyon sok minden leolvasható a készítőjéről, mindegyik torta egy-egy mese.

Maradsz a tortáknál vagy esetleg más jellegű ételeket is szeretnél kreálni?

A tortakészítést én valamilyen szinten egy művészeti tevékenységnek tartom. Mulandó dolgokat készítek, de mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy szeretnék maradandó édességeket készíteni. Egyszer csináltam egy képet marcipánból, amit egy restaurátor barátom bekereteztetett és ez adta az ötletet, hogy rendszeresen csináljak hasonló kreációkat. Ezeken a képeken olyan világot mutatok meg, ami bennem van, ami abszolút én vagyok, legtöbbször art déco stílusban, mely a kedvenc művészeti irányzatom. Tervezem, hogy a képekből kiállítás is lesz.

Melyik volt a legemlékezetesebb torta, amit valaha készítettél?

Egy design-díj átadógáláján felkértek, hogy a betűtipográfia kategóriához csináljak egy tortát. Ez egy Pandora névre keresztelt, életnagyságú hölgy „tortaszobor” lett, aki hason fekve betűkkel és könyvekkel volt körbevéve. Maga az egész folyamat egy hét volt, amiben benne volt a tervezési folyamat, a modellezés is. Az egész fergeteges volt és nagyon élveztem.

Az életed a torták körül forog. Bírsz még belőlük enni vagy ezt egyszerűen nem lehet megunni?

Nem lehet! De egyébként nem úgy kell elképzelni, hogy én minden nap egész szelet tortákat tömnék magamba. Persze mindent megkóstolgatok és imádom az új íz projekteket is. Nem tudok betelni velük!