+ Interjú

A meseregényben mindig le kell győzni valakit – interjú

Mikó Csaba meseregényben

A Könyvhétre jelent meg Mikó Csaba új meseregénye, félelmekről, drámáról és száguldásról beszélgetettünk vele.

Mikó Csaba író, drámaíró. Pályája 2000-ben indult a PONT folyóirat szerkesztőjeként, illetve a Vígszínház drámaírói műhelyében. Azóta szinte minden évben előáll valamivel, főként drámákkal, az idei Könyvhétre pedig a Kolibri kiadónál megjelent harmadik (mese)regénye Veszélyben a Tölgy címmel.

A Tükörváros titka még (ifjúsági) regény, a Mász Kálmán, a faljáró már meseregény, és most a Veszélyben a Tölgy szintén meseregény, mi több, úgy tűnik, egy sorozat első darabja. Mi fordított, ha fordulás volt egyáltalán, a mese felé?

A 2004-es Édes Anyanyelvünk Pályázat. Előtte egy-két évvel láttam a Gladiátor című filmet. Ez rám – még jóformán kamaszként – óriási hatással volt. Olyannyira, hogy alig egy hónapra rá készen voltam a Seleukos kincse című gladiátoros, kalózos eposszal, amit aztán azóta se vettem elő. De a mesevilág, az, hogy egy kalandregényben „nincs költségvetés”, és bárhol és bármi lehetek, elképesztően jóleső érzés volt. Ezt követően – miután kiírták azt a bizonyos híres pályázatot – írtam egy nyomozós balatoni történetet, és az élmény megismétlődött. Ez, és a megtiszteltetés, hogy a sebtiben összerakott regény végül díjazásra került olyan nagyszerű ifjúsági írók mellett, mint Békés Pál, nagyon fellelkesített. A kézirat végül a Móra szerkesztőinek asztalán landolt, akik bíztattak a folytatásra.

A színházi munkáidban rendre elhallgatott, tabutémákat viszel színre. Ehhez képest a Veszélyben a Tölgy első ránézésre egy kiskamaszoknak szóló, hatalmas fordulatszámon pörgő akcióregény. Pont mint a Delorien vagy DeLorean…

A színház alapvetően drámai műfaj. Direktebb, koncentráltabb, konfliktus alapú. A regény ezzel szemben megengedi a kerülőutakat, a sok szálon futó cselekményt, ennél fogva lényegesen nagyobb szabadságot nyújt. Lehet benne kalandozni. Én szeretem magam jól érezni, és legfőképp szabadnak, ezért számomra mindig felüdülés. Persze, lehet ez baj, és akkor még mindig nem sikerült íróvá lennem… De egyforma szerelem mindkettő. A színház és az ifjúsági regény is.

Hatmillió bogarat hívnak be a regényben közmunkára, a gyerekeket is. Közmunkára, ahová nem vihetnek magukkal semmit. Mobi Lajos, a köz érdekét szolgáló szlogen mögé bújva készül átvenni a hatalmat. Ha sikerül a terve, minden elpusztul… Nagyon tetszik, ahogy bujtatva egyszerre beszél a regény a Holokausztról és a mai korról is, arról, miként vagyunk manipulálhatóak az érzelmeinken, kötelesség- és felelősségérzetünkön keresztül. Miért érezted fontosnak ezt egy meseregényben? Lehetett volna szimpla akciódús kalandregény is…

Az a jó az olvasásban, hogy ha leírom: szék, akkor az épp annyiféle szék, ahányan elolvassák. Ez pedig nagyszerű játék. Nekem és az olvasónak is. Talán ugyanez lehet a problémákkal és a félelmekkel is. Gondolom, olvasója válogatja, miről szól számára egy regény. Az írónak nincs felelőssége ebben. De tény, hogy az a bizonyos elefántcsonttorony csak addig nyújt védelmet, amíg föl nem húzzuk a cipőnket, és le nem battyogunk kenyeret venni.A külvilág beszivárog. Visszaviszi az ember, fölmegy vele a harmadik emeletre, aztán az a „bent” lassan bekoszolódik azzal, amit hazavitt kintről. Ez napi küzdelem. Ez a küzdelem áttételesen megjelenik persze, de nem tudatos. Egy meseregényben mindig le kell győzni valakit. Általában a rosszat a jó ellenében, a kintet a bent ellenében. A Veszélyben a Tölgyben nagy szerep jut a közösségnek, az egymás iránti bizalomnak és barátságnak. Közösen győzik le azt, amire egyedül talán nem lennének képesek.

 

A fa mint a világ jelképe megjelenik Timothée de Fombelle Ágrólszakadt Tóbiásában is, ahol a szerző szintén a mai kor problémáit képezi le az általa teremtett világban. Fombelle regénye lassabb, filozofikusabb, a tiéd sokkal pörgősebb, az olvasó nálad észrevétlenül kapja a nyakába a nagy kérdéseket, amik a regény olvasása után kezdenek csak mozogni benne. Gondolod, hogy a kilencévesekben, akiknek a kiadó ajánlja a regényt, szintén motoszkálni kezd majd ez a kérdés?

Nem tudom. Fombelle-től csak a Vango-t olvastam, azt nagyon szerettem. Ott nem éreztem, hogy filozofálna. Ugyanakkor butaság lenne azt hinnem: ugyanaz foglalkoztat egy kilencévest, mint engem. Bármi is az eredőjük, a félelmek mégis csak félelmek. És ha szerencsém van, akkor együtt ismerjük meg, nevetjük ki, vagy épp tanuljuk meg elviselni őket. Nemrégen olvastam Pilinszkytől: az a baj, írja, hogy azt sulykolják az emberbe, a problémák megoldhatóak, és amikor mégsem sikerül azt megoldanunk, akkor csak még jobban megnő bennünk a félelem. Ő azt javasolja, a problémákat elsősorban tanuljuk meg elviselni. Ehhez viszont szembe kell néznünk velük. Egy regény kitűnő gyakorlóterep erre.

Feltűnt, az, hogy az amúgy is divatos, filmszerű jelenetekhez időnként furcsa szóválasztás társul. Ha jobban megnézzük, akkor ez a letölt, feltölt, kéreg, fa, szint stb. kifejezéscsokor a számítógépes nyelvhasználat egy fajtája. Lehetséges, hogy a filmszerűség inkább „videojáték”?

Nem vagyok egy nagy gamer, tehát a filmek hatása inkább. De mivel az internet a második életterünk, ezek a szavak abszolút részei a mindennapjainknak.

A beszélő nevek legtöbbször rögtön megmutatják az illető figura alapkarakterét, nálad viszont a sok beszélő név közül néhány csak a regény végére, a jellemfejlődés után nyeri el az értelmét (pl. Fátyolka vagy a főhős, Csápy neve.) Az egyik legjobb név Mobi Lajos, ami többszörös anagramma. Sokat gondolkodtál ezeken?

Ez egy játék. Keresgélek, és amikor egy jól hangzó névre rátalálok, látni vélek azonnal egy karaktert, aki viseli. Vagy néha fordítva. A már adott figurát formálja a hozzá talált név.

A másik kedvencem Remete és Heloiz figurája, akik, ha jól sejtem, a folytatás főhősei lesznek. Az évi egy levél és a közös megegyezéssel szétválasztott élet Pierre Abélard és Héloise történetére utal, amit a célközönség teljesen biztosan nem ismer…

Megható és drámai a történetük. Levelezésüket a világirodalom gyöngyszemeiként tartják számon. Remete és Heloise története szintén egy tragikus körülmény hatására szakadt meg, amely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatta, és amelynek kiderítése és tisztázása valóban Csápyra hárul majd idővel…

No, és akkor miről is szól majd a következő rész?

Egy titokzatos viszályról, amelynek szálai a múlt homályába vesznek. Ami biztos: Kerekerdő egy másik tölgyének lakói is részesei lesznek a kalandnak, és hőseinknek útra kell majd kelniük a biztonságot jelentő fáról, és megküzdeniük ezernyi veszéllyel, ami útközben a földön leselkedik rájuk.

Novembertől a Theater Regensburg Németországban játssza az Apátlanokat németül. Reméljük, készül a Veszélyben a Tölgy második része, azaz a sorozat folytatódik. Mire számíthatunk még tőled a közeljövőben?

Egy történelmi kalandregényen dolgozom, amelynek Mailáth-terv a munkacíme. Az 1838 és 1847 közötti időszakban játszódik. Főhőse, egy tolvaj, véletlenül egy sok száz éves rejtély nyomozója lesz, miközben az osztrák titkosrendőrség végigüldözi őt az egész országon át, és mindent megtesz azért, hogy hősünk kudarcot valljon. Ha minden jól megy, meg is jelenik még az ősz folyamán a Kolibri Kiadónál. Nemrégen volt az Örkény Színházban egy átdolgozásom Schiller Stuart Máriájából, amit Gáspár Ildikó rendezett meg csodálatosan. Nagy élmény volt számomra. Egy remek társulatot ismerhettem meg. Ha minden jól alakul, szintén lesz ott egy munkám tavasszal, de biztosat nem merek mondani. Ami megtisztelő: a Kerekasztal Társulás a Tükörváros titka című regényemből egy tantermi drámát készül bemutatni októberben, amihez egész éves drámanevelési projekt is kapcsolódni fog. A csapat remek színházi szakemberekből és nagyszerű drámapedagógusokból áll. Izgatottan várom az eredményt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top