+ Interjú

A rovásírás elnevezés félrevezető – interjú Sándor Klárával

Sándor Klára az Ünnepi Könyvhéten

Vannak, akik évek óta vártak erre a könyvre, s vannak, akik nem örülnének, ha sikerkönyvvé lenne A székely írás nyomában című kötet.

Sándor Klára nyelvészt arra kértük, hogy segítsen kikeveredni abból – a tévedésektől és szándékos ferdítésektől sem mentes – dzsungelből, amit az interneten (és gyakran akár nyomtatott formában is) találunk, ha a „rovásírásról” szeretnénk tudományosan megalapozott, érdemi információkat szerezni. A Typotex által kiadott kötet jó apropó!

Aki nem célzottan a Nálad felhalmozott tudást keresi, az lehet, hogy meg sem találja az e tárgyban született írásaid, hiszen már a rovásírás elnevezés használatától is tartózkodsz…

Régebben én is rovásírásnak hívtam… Ma már azonban inkább székely írásnak hívom, ezzel nem vagyok egyedül, a kollégáim szintén erre az elnevezésre tértek át. Azért székely, mert azok az emlékei, amelyek nem „tudós használathoz” köthetők, hanem autentikus használatból maradtak ránk, kizárólag Székelyföldön maradtak fenn. Úgy tűnik, hogy ezt az írást a székelység történetéhez lehet/kell szorosan kapcsolni. Sajnos, ahhoz egyelőre csekély a rendelkezésre álló leletmennyiség, hogy a népcsoport és az írás közötti kapcsolatot megfelelően átláthassuk, és arról pontos kijelentéseket tegyünk.

Másrészt a rovásírás elnevezés félrevezető. Olyan, mintha a „rovásírások csoportja” egy írástörténeti különlegesség, esetleg az írás egy külön ága lenne. Erről szó sincs. A székely írást Sebestyén Gyula kezdte el következetesen rovásírásnak nevezni, abban a munkában, amely mostanáig is a székely írás egyetlen komoly corpusa. Ő a számrovást kutatta intenzíven, s onnan ered az ötlet, hogy azért szögletesek a betűk, mert a fába úgy lehetett könnyen írni, ha nem gömbölyítették a jeleket. Ez ugyan igaz, de ugyanígy igaz, ha kőbe vésik, vagy fémbe karcolják… Összességében azért nem gondoljuk, hogy érdemes megtartani az elnevezést, mert újabban látszik, hogy sokakat megtéveszthet.

[…]

Milyen messzire juthat a múltat fürkésző?

A két legkorábbi ismert emlék Székelyudvarhelytől délkeletre került elő. Az egykori vargyasi templomban egy keresztelőmedence peremére véstek egy feliratot, amelyben a Mihály név olvasható. A szomszédos Homoródkarácsonyfalván eredetileg az egyik kapu kőoszlopán volt egy felirat, szintén mélyen bevésve. Egyrészt a kő anyaga és faragásának módja, másrészt a templom története is támpontot ad ahhoz, hogy meghatározzuk a feliratok korát. Ennek alapján nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a 13. század végén, a 14. század elején keletkezett mindkettő. Jelenleg ezek a legrégebbiek, de azt mindig érdemes hangsúlyozni, hogy bármikor előkerülhetnek akár régebbiek is, hiszen a karácsonyfalvi a negyvenes években, a vargyasi pedig csak néhány éve került elő.

A székely írás leghosszabb emléke a „Bolognai Rovásemlék” néven ismert anyag, amit egy Magyarországhoz sok szállal kötődő olasz polihisztor, Luigi Ferdinando Marsigli[1658-1730] hagyatékában őriznek. Marsigli minden bizonnyal a gyergyószárhegyi ferences kolostorban másolta le. Vélhetőleg az ott eltemetett Kájoni János[1629-1687] hagyatékának lehetett része, mert tőle két ábécé-t is ismerünk, és azt is tudjuk, hogy a ferences hagyatékban még további írásemlékek is voltak, tehát a székely írás valahogy kapcsolódott a ferencesekhez.

Mit tartalmaz a Bolognai Rovásemlék?

Tulajdonképpen egy naptár, a nem mozgó egyházi ünnepeket tartalmazza, de nem mutatja az év minden napját. Kis vonalkákkal jelölték az ünnepek között, hogy a következő jeles nap milyen messze esik. A naptár ünnepeiből arra lehet következtetni, hogy készítői magyar ferencesek voltak, A 15. század végén keletkezhetett az eredeti, az általunk ismert másolat pedig1690-ben.

Érdemes megemlíteni a Nikolsburgi ábécét is: ez Mátyás király udvarához kötődik, és ma már tudjuk, hogy egy Pencsicei Fülöp nevű morva férfi készítette. Tudjuk, hogy ő kapcsolatban állt a királyi udvarral, résztvevője volt az 1487-es párizsi küldöttségnek, amit Filipecz János vezetett, aki Mátyás bizalmasa és Pencsicei földije volt. A Nikolsburgi ábécé egyik érdekessége, hogy alá lemásoltak egy héber ábécét is. Nyilván az adta az összefüggést, hogy a két írás azonos irányt követ. Persze vannak még más emlékek is, főleg templomokban: karcolva, festve, krétával rajzolva. Legsűrűbben Székelyudvarhely környékén fordulnak elő.

Van/lehet fogalmunk arról, mennyire volt elterjedt a székely írás?

Eddig tizenöt-húsz ilyen emlék került elő, ez azt mutatja, hogy nem lehetett túl gyakori a használata… azért nem mondanék pontosabb számot, mert akármikor előkerülhetnek újabb feliratok, például nemrég a Homoródkarácsonyfalvi templomból került elő egy második, későbbi, karcolt felirat. Ráadásul vannak olyan feliratok is, amelyekről még nem is tisztáztuk, hogy székely betűk-e, vagy torzult latin betűk, vagy éppen csak egy-két jel. A székelyföldi templomfreskók ugyanis elég rendesen össze vannak firkálva. Az arra járók szívesen írták rá a nevüket a képekre…
[…]

Meddig volt „élő” a székelyek körében ez az írás?

Székelyföldön a 17. század második feléig mutatható ki a „tudós átörökítéstől” független használata, vagyis az ott élők nem „újratanulták”, hanem fennmaradt az írás ismerete. 1598-ban Telegdi János – akiről sajnos semmi közelebbit nem tudunk – kiadott egy tankönyvecskét, amiben a korabeli szokásoknak megfelelően párbeszédes formában elmeséli, hogy mit kell tudni erről az írásról, és közöl egy ábécét, és írásmutatványokat, például a Miatyánkot. A későbbi magyarországi használatban a Telegdi-féle ábécé terjedt el, a nem Székelyföldön készült kéziratos emlékek lényegében mindig ezt használták. A 17. századból Székelyföldről viszont két emlékünk is van az említett templomfeliratokon kívül, amely a Telegdiétől független ábécé-vel készült. Az egyik szöveg egyébként egy átokféleség, azt tartalmazza, hogy ha valaki ellopja Farkaslaki Mátyás könyvét, azt „akasszák föl”.

A székely területen a 17. század második felét követő időkből nem ismerünk templomfeliratot és kéziratos bejegyzést is alig. Utóbbi persze nem sokat jelent, mert, ha ebből a szempontból átkutatunk néhány könyvtárat, mondjuk a marosvásárhelyit, vagy a gyulafehérvárit, akkor szinte biztos kerülnének elő rövidebb bejegyzések, mint a már említett átokszöveg. Például van egyházi bejegyzések, amikor az adományozó azt kérte, hogy a nevét ne tüntessék fel, és ezért székely írással jegyezték be.

És a Székelyföldön kívüli használat?

Válasz a következő oldalon!

Oldalak: 1 2

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Záhonyi András

    2015-03-05 - 21:05

    Néhány kiegészítés és pontosítás:

    2010-2012-ben jelent meg Mandics György: Róvott múltunk I-III. (Irodalmi Jelen, Arad).
    A 2014-es Könyvhéten is kapható volt. Sebestyén Gyuláénál jóval részletesebb corpus.

    A Bolognai Rovásemléknél jóval hosszabb Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye. Mandics György kimutatta, hogy Szarvas Gábor tévedett, amikor hamisítványnak tekintette. (Szarvas precíz megállapításai Somogyi átírásaira, értelmezéseire vonatkoznak — nem az EREDETI ROVÁSSZÖVEGre).
    Lásd Mandics Gy.: Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye III. kötetét,
    alcíme: A Cicero “kódex” hosszú rovásbeírásai (Magánkiadás, Bp., 2014)
    Ezen mű alapján a székely-magyar (rovás)írás elnevezés tűnik megalapozottnak.

    A Nikolsburgi ábécé készítőjeként Janus Pannonius neve is felmerült.

    Tisztelettel:
    Záhonyi András mérnök

  2. Varga Géza

    2015-03-06 - 19:40

    Van néhány tévedés az interjúban, amint egyet is értünk néhány dologban.

    Egyetérthetünk a székely írás elnevezésben. A rovás csak az egyik írástechnológia volt a sok közül, amit a székely írás története során eleink használtak, ezért valóban indokolatlan minden (nem rótt) emlékét is rovásírásnak nevezni. A köznapi használatban azonban a pontatlansága és félreérthetősége miatt is sokáig használatban fog maradni, ami ellen nem feltétlenül kell hadakoznunk – de tudnunk kell, hogy pongyolák vagyunk.

    “Azért székely, mert azok az emlékei, amelyek nem „tudós használathoz” köthetők, hanem autentikus használatból maradtak ránk, kizárólag Székelyföldön maradtak fenn. ”

    A székely írás elődjének hieroglifikus emlékei az egész magyar nyelvterületen el vannak terjedve, például az archaikus fazekasjeleink is ide tartoznak. Ezt ugyan a tudós világ nem tudja, de előbb-utóbb kénytelen lesz tudomásul venni ezt is, miként a székely írás létezését is tudomásul vette vagy száz évvel ezelőtt. Ezért nem igaz az, hogy az autentikus emlékek csak a Székelyföldön fordulnak elő. Az írás azért székely, mert ők őrizték meg a klasszikus székely írást napjainkig.

    “Jelenleg ezek a legrégebbiek”

    Ha szemérmesen elfordulnak a IX-X. századi afrászijábi emléktől, vagy a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor feliratától. Vagyis az akadémikus “tudomány” ismeretei tragikusan le vannak maradva a jelenlegi tudásunktól. A legborzasztóbb az, hogy a párbeszédre nem is hajlandók, mert féltik az egzisztenciájukat s persze ismereteik sincsenek, módszertanilag is le vannak késve. Így azonban nem lehet tudósnak tekinteni őket, mert semmi köze a tényekhez annak, amit mondanak.

    “nem lehetett túl gyakori a használata”

    Több száz, vagy több ezer hieroglifikus írásemlékünk van a múzeumokban, amiről a “szakértőknek” fogalma sincs. Mert széles körben el van terjedve már a kőkor óta. Jellemző, hogy a 15-20 ezer éves Mas d’ Azil-i emlékeken 19 jelünk található meg, az indiánok népi jelkészletében is van vagy 30 párhuzamunk, használták a hunok és az avarok is stb.

    “a 17. század második feléig mutatható ki a „tudós átörökítéstől” független használata”

    A fazekasok ma is használják a több ezer éves jelmontázsokat és óvó-védő jeleket, amelyek szemmel jól láthatóan azonosak, vagy azonosíthatóak a székely írásjelekkel. Némelyikről még ma is őrzik az eredeti jelentést. Ideje lenne, hogy a “tudós világ” hajlandó legyen ezt észrevenni. Vagyis az írásunk folyamatosan használatban van a mai napig, csak a “szakértők” nem nőttek fel a feladathoz.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top