Hayao Miyazaki japán rajzfilmrendező, a Ghibli-stúdió egyik alapítója a tavalyi Velencei Filmfesztiválon jelentette be, hogy a Szél támad (Kaze tachninu) lesz az utolsó rendezése. Visszavonulása már régebb óta lógott a levegőben, sokan meg is kérdőjelezik, hogy a most 73 éves filmrendező valóban örökre búcsút mondana a rajzfilmezésnek. A Szél támad bemutatója lassan egy éve volt Japánban, a magyar premiert eredetileg májusra ígérték, de végül csak most jutott el hozzánk.
Az Oscar-díjas (Chihiro Szellemországban – legjobb animációs film, 2003) Miyazaki azokhoz is közelebb hozta a japán animációt, akik korábban idegenkedtek tőle. Ebben nagy szerepe van szárnyaló fantáziájának: filmjeiben a mesebeli tájak és szereplők a lehető legtermészetesebb módon fonódnak össze a valósággal. A Szél támad Jirô Horikoshi japán repülőgép-tervező életútjának és kisebb részben Tatsau Hori kisregényének ötvözése – így ezúttal a jellegzetes mesei elemek a film csúcspontjainak számító álomjelentekre redukálódtak. A Szél támad így nem bővíti újabb fura teremtményekkel a Ghibli-univerzumot, de ez legyen a legnagyobb baj.
A főszereplő Jiro életét gyermekkorától a második világháború végéig követjük végig. Miyazaki a repüléssel nem először foglalkozik filmjeiben (elég az 1994-es Porco Rosso – A mesterpilóta c. filmjére gondolni), Jiroban pedig mintha a XX. század küzdő japán emberének kívánna emléket állítani. A csendesen szemlélődő és kissé szórakozott főhős, a Mitsubishi vadászgépek tervezője mindent alárendel életében a repülésnek – családjával éppen annyira keveset tud csak foglalkozni, mint élet és halál között lebegő kedvesével.
A repülőgép-tervezés számára nem állampolgári kötelesség, nem harcieszköz-gyártás, hanem alkotás, a szó legnemesebb értelmében. Jiro élete fordulópontjain sem vívódik, csak megy előre, mint a közmondásos német futball-válogatott. Pedig baj van dögivel: elég csak tuberkulózisos feleségére gondolni, amely szál meglepően kevés időt foglal el a filmben, viszont annál szívszaggatóbb.
Két dolgot muszáj megemlítenem: az egyik, hogy Jiro átvészeli az 1923-as nagy kantói földrengést, amely a film egyik leghatásosabb és legsikerültebb része, legszívesebben már most újranézném. A másik a film főcímdala, amely Yumi Arai 1973-as lemezén szerepel és egészen lenyűgöző hatása van a stáblista alatt.
http://vimeo.com/84041560
Lehet párhuzamokat keresni Miyazaki és Jiro pályája között, de nem biztos, hogy nagyon célravezető. Miyazaki aligha véletlenül választotta őt utolsó filmje főszereplőjének, de kevésbé azért, hogy saját magát Jiroba komponálja, Jiro figurája inkább egy eszményt testesít meg. Jiro alapvetően apolitikus, de pacifista – ugyanakkor semmi sem áll tőle távolabb, mint a harcos politikai állásfoglalás. A Szél támad nem annyira direkten háborúellenes, mint a szintén Ghibli stúdiós Szentjánosbogarak sírja (r. Takahata Iszao, 1988), de érezhető a kritika országának történelmével szemben.
Miyazaki erényei mind feltűnnek a film során: a kidolgozott karakterek, a kimódolt történetvezetés, a gyönyörű animáció és a finom utalások (Castorp, Caproni). Ha valóban ez Miyazaki utolsó filmje, akkor a Szél támad egy kiegyensúlyozott és lenyűgöző életmű méltó lezárása.
