Képzeld el, hogy gyerekkorod óta érdekel a festészet és a rajz! Képzeld el, hogy gyerekkorod óta rajzolsz és festesz! Aztán végül fodrász leszel, abban is megtalálod magad, de a festés iránti vágy nem tud kiürülni belőled. Aztán képzeld el, hogy otthon ülsz, és egyszercsak összeroskad a könyvespolcod! Darabokra törik. Megfordul a fejedben, hogy megjavítsd, újra összerakd. A könyveidnek kell a polc. De túl nagy volt a súly, túl sok volt a könyvek terhe, a polcod már-már menthetetlen. Ott áll egymáson egy halom fa, amivel nem tudsz mit kezdeni. Eszedbe jut, hogy összefested. Elementáris erővel csapkodod, fröcskölöd a színeket. Rájössz, hogy a szobádban a törött polchoz hasonlóan ezernyi anyag van, amit vászonná tehetsz. Lassan az összes tárgyad a vásznaddá válik. Persze néha betér egy-egy vendég. Megnyírod őket. A tükörben mindannyian hosszasan nézik a kész frizurát. Ugyanabban a tükörben.
Aztán új tükröt kell venned a kuncsaftoknak, mert összefestetted azt is.
Herczeg Zoli fodrász és immáron festőművész az, akit el kell képzelned.
Herczeg Zoli BODY The Road című kiállítása a Circle Line fodrász szalonban került megrendezésre. A helyszín már eleve kuriózumnak számíthat, főleg ha egy hagyományos fodrászatot képzelünk el. A Circle Line azonban jóval több ennél: összekapcsolódik itt a hajszobrászat, a design és a művészet, a bohóság, a bolondosság és a professzionalitás. A megérkezők a fodrász üzlet-galéria előtt a szokásos majdmindjártbemegyekésmegnézemakiállítást-típusú arcokat és aktusokat láthatták: cigizők, beszélgetők, már borozgatók lepték el és torlaszolták el a járdát. A kiállítás előtti pillanatokat halk nyögések akasztották meg. Aztán a tömeg, tömegecske körbe rendeződött. A kör közepén a szalon előtti üres placcon táncolni kezdett pár fiatal. A Zéró Balett társulat. Az autók jöttek-mentek-dudáltak, az emberek meg szájtátva álltak. Herczeg Zoli temperáért nyúlt a zsebébe és befestette a táncosokat is.
A táncosok becsábítottak az üzletbe, a térbe, ahol Herczeg Zoli képei üvöltenek a falakról. A megnyitóbeszédet Zoli egy régi és közeli barátja mondta el. Zolinak ülig ért a szája. Megérkezett valahová, ahol már nagyon várták.
Nem volt kérdés számomra, hogy beszélgessek-e Herczeg Zolival, hogy beszélgessek-e a képekről, a polcdarabokról, raklapdarabokról. Nem volt kérdés számomra, hogy meg akarom-e mutatni őt másoknak.
Ha valakit, őt érdemes.
Ha jól értettem most kezdtél el komolyan foglalkozni a festéssel?
Fodrász vagyok, de mindig is festettem meg rajzoltam, és idén történt valami. Elkezdtem mindent összefesteni, amit otthon, vagy a kuka mellett találtam. Összedőlt a polcom otthon, és úgy voltam vele, hogy már nem rakom újra össze, inkább festek a lapjaira valamit. Adok neki egy új funkciót. Könyveket áztattam be és turmixoltam le botmixerrel és aztán deszkán kilapjtottam, kipréseltem a vizet belőle. A lakásom tele volt a földön száradó papírokkal, akkor dőlt össze a polc, tele volt a száradó papírokkal. Akkor tört össze a fodrásztükröm is. Az a nagy kép ott, az a tükör kerete. Azon a hétvégén amúgy nagy festés lázban égtem és pont azon gondoltam, hogy milyen jó az a keret, hogy hű de összefesteném. Aztán két napra rá, eltört a tükör. Szabad volt a pálya. A keretbe belefeszítettem egy bútorszövetet és lehetet is festeni rá. Azon a napon valami történt, valami elindult: a polccal meg a tükörrel. A vásznak, amiket itt látsz, azok lepedő-anyagok, meg bútorszövet-anyagok. Azokat feszítettem a keretre és azt alapoztam le. Azt gondoltam, miért is vennék vásznat, ha van. Ha minden vászon. Ez is egy plusz élvezet volt, hogy nem megvettem egy boltban a kész vásznat. Abban is benne voltam én. Rájöttem, hogy ez az, amivel sokkal többet kell foglalkoznom.
Milyenek voltak a régi festményeid, rajzaid? Ez most valami nagyon szabad, nagyon ösztönös, csapkodós, fröcskölős technikának tűnik.
Régebben sokkal kidolgozattabban festettem, rajzoltam. De most az jött belőlem, hogy lazulni akarok. Kevésbé akarok koncentrálni. Merevvé tett az egész. Most meg ellazult a kezem. Elkészítettem a vásznat, de még nem tudtam, hogy mi lesz rajta. Csak elkezdtem kenni, Valahogy mindig, akárhogy kentem, fröcsköltem, mindig alakok jöttek ki. Ezt elkezdtem nagyon élvezni és abba se tudtam hagyni. volt, hogy egy nap három képet csináltam, ami előtte nagyon nem volt jellemző. Ez az a forma, ami most működik.
Biztos sokaknak feltűnt rajtam kívül is, hogy nincs címe a képeknek. Miért?
Soha nem szoktam címet adni. Valahogy az összes kép egy dolog, egy „mű‘. Ma is, mielőtt kitettük a képeket, gondolkoztam, hogy adjak-e mégis címeket. De aztán arra jutottam, hogy nem kell, mert így nem befolyásol senkit. Nincs előre a megmondva, hogy mit kell nézni.
Hogy jött a táncos performansz ötlete?
Mindig valami alak jött ki a képeimből. Volt, hogy csukott szemmel festettem és akkor is ott volt egy táncoló alak. Jógázom is amúgy, és talán innen is jönnek ezek a test-dolgok. Egyre jobban magamba nézek, felfedezem a testemet és így jött, hogy akkor talán tegyük felismerhetőbbé a testeket, a táncot. Az improvizáció, amit ők kitaláltak, az nagyon passzolt ahhoz, ami a fejemben volt. Annyira ráéreztek arra, hogy miről szól ez az egész, hogy el voltam képedve.
És miért pont itt? Fodrász vagy, de konkrétan egy fodrászatban akartad kiállítani a képeidet?
Szerettem volna, hogy a kiállítás egy olyan helyen legyen, ami nem egy tipikus galéria. Olyan helyet akartam, aminek funkciója van. Egy ismerős ismerőse mondta, hogy van egy fodrász üzlet, ahol néha szoktak kiállítani. Ez nagyon kapóra jött, mert ugye én fodrász vagyok. Azt gondoltam ennél tökéletesebb nem is lehetne. Egy fodrász üzletben nem fodrászként jelen lenni, nagyon érdekes élmény most. Nekem a fodrászat egy ideje már nem fő célom. Szeretem csinálni, de érzem, hogy nem az az utam.
