A 85. Ünnepi Könyvhét standjainál elhaladva, a dedikáló szerzők és az aláírásra éhező olvasók mondatai közt sokszor megütötte a fülemet, hogy a jelenlévők az olvasmányélményeik megvitatásán túl azért egy másik párhuzamosan zajló nagy eseményről, a FOCI VB.-ről is élénken beszélgetnek. A VB.-t kizárni még innen sem lehet – gondoltam. Az írók szeretik a focit, az írók maguk is fociznak, sőt íróválogatott is létezik. Az íróválogatottról Kukorelly Endre jutott eszembe, aki nem csak focizik, de ír is róla. A futball szeretetéről, a foci és az irodalom összefonódásairól, a VB.-ről, a BL.-ről beszélgettünk.
Hogyan kezdődött a foci iránti rajongásod? Ha jól tudom, aktívan játszottál a Fradiban, aztán a gimnáziumi focicsapatban. Amikor az iskolában megkérdezték: mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszoltad, hogy labdarúgó?
Nem mondtam ki – a kimondásnak varázsereje van –, csak vágyakoztam, azt hiszem. Ha kimondom, hogy futballista vagyok, azzal már az is vagyok – ugyanez vonatkozik amúgy arra is, ha valaki úgy dönt: ő író. Hogy milyen író vagy futballista, akár a világ legrosszabbja is, az más kérdés, de ez a kérdés a döntés után következik. Egy gyerek csak sodródik. Az gyerek, aki sodródik – függetlenül az életkorától. Amikor sodródsz, gyerek vagy – még idézőjelbe se kell tenni a szót – a döntés felnőttes, ha döntesz, felnőttél. Ahhoz az ügyhöz mindenképp, amiben döntöttél. Nem kellett volna eljönnöm a Fradiból, átigazolnom a Varga Katalin gimnázium csapatába, de az akkori diri – volt ávós egyébként, de a Kölcsey igazgatójaként ő fedezte föl Varga Zolit – elképesztő durvasággal rávett. Rám lett rivallva, amikor látta, hogy egy kis szöszi váltott lábbal átdekázza pöttyös gumilasztival az iskolaudvart. Nem mertem egyedül intézni, apukám és anyukám elvillamosoztak a Fradiba, és így. Rossz emlék. Nagyon. Ott igyekeztek lebeszélni őket, de hát, hogy úgy mondjam, politikailag nem volt egyszerű a családunk helyzete a hatvanas évek közepén.
Hogyan jött az Íróválogatott megszervezésének ötlete? Milyen posztot töltesz be, mint játékos?
1995 őszén Dél-Franciaországban, egy Die nevű kisváros irodalmi rendezvényén a szervező kérdezte tőlem, volna-e kedvem kosarazni a hazaiak ellen a nemzetközi csapatában. Akkor azt mondtam, hogy inkább fociznék, és hívják meg jövőre a magyar íróválogatottat. Ez csak úgy kiszaladt a számon, mert egyáltalán nem volt olyan, hogy magyar íróválogatott. Aztán a következő évben odaautóztunk, és 10:2-re lezúztuk a Rest of the World-öt.Farkas Zsolt az egyik alapember, ő tényleg zseniálisan tehetséges, de akkor játszott még Esterházy, Zeke Gyula és Garaczi is. Ellenünk pedig páldául Viktor Jerofejev és Jevgenyij Popov.
Gondolom elsősorban a magatok szórakoztatására jött létre a csapat. Milyen szerepet tölt be az életedben az Íróválogatott? Hobbidnak érzed?
A foci alap az életemben. Főleg, ha játszani lehet. Én kevésbé vagyok néző, mint oly sok kollégám, és csak a magyaroknak tudok szurkolni, ezt többször elmeséltem már, mindig gúnyolódnak is rajta. Az íróválogatott-projekt összetett ügy, mert egyrészt amikor foci van, nincs semmi más, másrészt azért csináljuk ezt az egészet, hogy összehozzuk a két, egymással túlzottan is egyoldalúan kommunikáló diskurzust. Az irodalmat elvigyük oda, ahol az addig föl se merült. Na most ez szórakozás? Hát – szórakozás!
A ti kezdeményezésetekre létrejött az Író Európa-bajnoki Liga is.
Úgy gondolom, a mi mozgolódásunk vonzotta be a többi ország íróit is. Az első, talán legnagyobb dobásunkaz 1999-es Frankfurti Könyvvásáron történt, ahol négy televíziós társaság által is közvetítve, komoly sajtónyilvánosság előtt 6:4-re megvertük a németeket. A magyar irodalom volt a fesztivál centrumában, erre „mindenki“ odafigyelt. Csomó helyre hívtak azóta, hol kikaptunk, hol nem, például 2008-ban Bécsben Svájc, Szlovénia és Ausztria legyőzésével Európa-bajnokok lettünk. Szóval ilyesmi. De túl nagy mozgásterünk nincs, a többi csapattól eltérően nulla szponzorunk van, nem tudunk senkit visszahívni, mostanában kissé kikerültünk a sodrásból.
Szeretnétek labdarúgással egybekötött felolvasásokat szervezni – ezt hogyan képzeljük el?
Nem szeretnénk. Azt szeretnénk, ha számunkra szerveznének ilyeneket. Semmi különös, megyünk, ha hívnak, játszunk egyet, utána barátkozás, beszélgetés, fölolvasás. Vagy előtte. Vagy közben. De nem helyette.
A szövegeidben is megjelenik a foci. Mitől ilyen érdekes számodra ez a játék, szerinted hogyan, hol kapcsolódik össze az irodalommal, az írással? Talán nem tipikus eset, hogy egy író-költő ennyire szeresse a labdarúgást vagy a sportokat általában.
Nem-nem, szerintem eléggé elterjedt az írók között! Nem egyszerűen „szeretem”, inkább azt mondanám, elemi életfunkció. Nagyon mély dolognak tartom, „életmetafora”, erről sokat írtam, kicsit unom ismételgetni. Készül – nagyon lassan, talán 3-4 éven belül el is készül – erről egy könyvem. Alapvetően ugyanaz a rugó. Csinálni struktúrateremtés, és egy nagy mű vagy nagy meccs befogadása is ugyanaz a mechanizmus: ha elő vagy rá készítve, érzékeid-lelked-szellemed szerkezete „veszi be” ezeket a művileg előállított struktúrákat.
Mit gondolsz a profi,üzleti futballról általában?
Nem túl jókat. Rosszat. Általában nem szeretem az (ennyire) profi sportot, ahogy csakis pénzért, zsoldosként nyomatják. De hát ugyanakkor meg elképesztő színvonalon nyomatják, és az persze tetszik.
Nézted a Bajnokok Ligáját? Nézed a VB-t? Kinek szurkoltál, ha szurkoltál, és kiknek fogsz?
Nézem olykor. Máskor nem. A magyaroknak szurkolok – vagy ezt már említettem? Ha nincsenek magyarok – amúgy vannak! –, az esélytelenebbeknek drukkolok. Végső soron, ha nagyon választani kell, a németeknek és olaszoknak, néhány felmenőm miatt. A világbajnokság egyes meccseiről írni is fogok – azokat hát biztos megnézem. Mondom, addig izgulok, amíg a magyarok bent vannak. Ha kizúgnak, fáj, és aztán már csak nézdelődök. A VB-n annak például előre szurkoltam, hogy a hollandok zúzzák le a spanyolokat, Robbentől pedig ájuldozzon mindenki. No és ez össze is jött. Meg hogy Besić ma éjjel (2014. június 16. nulla órától) fogja meg Messit, és a BIH ügyes legyen.
