Esterházy Pétert nagy tapssal köszöntötték
a debreceni könyvutcában.
Olvasni felelősség, alig kisebb, mint írni …a felelősség nem tolható el, nem megúszható. Aki például irodalmat politikai elfogultsággal olvas, az ostoba. Olvasó, tilos ostobának lenned. Meglehet, hogy a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem. A giccs úgy viszonylik a széphez, mint farizeus a hívőhöz. Ma Dunát, Tiszát, Hortobágy folyót lehet rekeszteni farizeussal.
Aztán szembeállította a kérkedő (farizeus) és a dolgos embert:
A kérkedés jöhet nagyképűségből, hatalomvágyból, újgazdag tahóságból, de van egy szomorú oldala is, jöhet félelemből és bizonytalanságból is, kompenzálásból. Több most az egy főre jutó farizeus az ideálisnál, leggyakoribbak a kereszténységgel meg a hazafisággal kérkedők.
Utána jött a nyílt színi politika:
Ne felejtsük el, a kétharmad, mely sokakat aggódással, másokat örömmel tölt el, a kétharmad az irodalomban nem számít. Semmit se számít. Ott csak az egy számít, egy szép szó, fülolaj, egy vers, egy könyv. Ismétlem: nem rizsa, munka.
Esterházy Péter beszéde végén megemlékezett azokról az irodalmi kiválóságokról – ahogy mondta, sok jó debreceni emberről, Szabó Magdáról, Tar Sándorról, Borbély Szilárdról, Fülöp Lászlóról, Görömbei Andrásról -, aki azóta haltak meg, hogy 15 évvel ezelőtt megnyitotta az akkor debreceni könyvhetet.
Spiró György könyvtára szelektálásáról is beszélt
könyvheti megnyitójában a Vörösmarty-n: megdöbbenésére a tudományos könyvektől vált meg könnyebben, szemben a szépirodalmi művekkel.
Egyenként vettem a könyveket a kezembe, és olykor hosszas tépelődés után döntöttem a sorsukról. A múltam jelentős részétől búcsúztam, a szépirodalmat akkor is megtartottam, ha tudtam, már nem fogom többet a kezembe venni. Azt tartottam meg, ami nemcsak az értelemre hat, hanem az érzelemre is. Ami részvétet kelt, megríkat és megnevettet. Megtartottam a mesét és barbár módon kidobtam a tudományt. A szépirodalom – beláttam – a mi egyetlen megbízható emlékezetünk.
Az írói munkáról:
az írók is a hagyományra építenek, minden mű kollektív munka eredménye.
Helytelenítem, hogy a szerző neve ott szerepel a címlapon, miközben a neves és névtelen szerzőtársakat száműzzük a címlapról. A mese élvezésére kellene megtanítani a fiatalokat, nem a bugyuta életrajzokra meg a bárgyú ideológiákat sulykolni, ezekkel csak emlékezet nélküli generációkat lehet nevelni. Évtizedekig elhúzódó szellemi polgárháború idején a szépirodalom az egyetlen emberhez méltó műfaj. Abból, ami fontos, előbb-utóbb úgyis mese lesz.
(A cikk MTI-anyagok felhasználásával készült)
