Veszélyes játék folyik a nevekkel, s eljutottunk odáig, hogy egy – egyébként nyilvánvalóan jogos és indokolható – átnevezést nem lehet önmagában szemlélni! Az elmúlt években annyi mindent sikerült átnevezni, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Utcák, terek, intézmények és a legkülönbözőbb csoportosulások tették le korábbi neveiket, hogy új név alatt kezdjenek új életet. Vagy folytassák a régit! Az átnevezések között volt támogatható, indokolható, elfogadható és elfogadhatatlan – szánalomra, s esetenként tiltakozásra méltó is.
Engem a múlt század hetvenes éveinek vége felé avattak kisdobossá. A kisdobos avatás a mi városunkban a vár mögött, az Ifjúság téren zajlott (azóta azt is átkeresztelték, hiszen nyilván kommunista volt az ifjúság). Fiatalabbak kedvéért el kell mondani, hogy egy ilyen „szeánsz” új zajlott, hogy a város összes általános iskolájának diákjait felsorakoztatták, a dísztribün előtti félkörben felállították az avatandó kispajtásokat, akik a mozgalmi beszédek és úttörő nóták csokrából álló műsor csúcspontjaként ünnepélyesen esküt tettek. Hangosan, lelkesen, lehetőleg csillogó szemmel: „Én…….. a mai naptól büszkén viselem a kisdobos nevet. Csapatom zászlaja és társaim előtt ígérem: a 6 pontot megtartom, sok örömet szerzek pajtásaimnak, nevelőimnek, családomnak.” A kipontozott helyen mindenki a saját nevét mormolta, amiből – lévén szó száznál több gyerekről – semmit nem lehetett érteni. Abban az évben, amikor engem is avattak, volt egy kispajtás, akinek nem tetszett a mormogás, s mindenki számára váratlanul – büszkeségtől csengő gyermeki hangon – akkor üvöltötte be a nevét, amikor már mindenki más végzett a mormogással. Leírhatatlan volt a hatás! Egyrészt az egész város megtanulta a kissrác nevét, másrészt nyilván nagy volt a tanácstalanság a mozgalom helyi vezetői között, hogy a renitens viselkedés dicséretet, vagy büntetést érdemel…
Mi köze van Gyurka haverom kék nyakkendős avatásának a mai művészeti- és közélethez? Csak annyi, hogy a névváltoztatási dömping olyan volt, mint a „nagy névmormolás”, és most, amikor elült a zaj, hirtelen előáll valaki és hangosan, büszkén jól artikuláltan bekiabál egy nevet:
Magyar Nemzeti Táncegyüttes!
Mostantól ezen a néven működik tovább a Honvéd Táncszínház! Ízlelgessük, barátkozzunk vele, memorizáljuk! Mindenki ízlése szerint alakítsa ki véleményét a változtatásról, s adalékként – fikázni könnyű! – álljon itt a névváltoztatás részletes indoklása:
A Honvéd Együttes 2001 óta a kulturális tárca fennhatósága alatt működő, nemzeti minősítésű művészeti intézmény. A hazai és nemzetközi kommunikációban egyre többször okoz zavart az „Honvéd” cégnév használata, amelyet rendszerint katonai jellegű szervezettel azonosítanak. Az új név lehetővé teszi a Táncegyüttes önálló arculatának megteremtését, miközben a társulatot fenntartó Honvéd Együttes Művészeti Nkft. elnevezése nem változik. Ez a forma a hazai táncéletben nem egyedülálló, így működik a Hagyományok Háza keretében a Magyar Állami Népi Együttes, vagy a Magyar Állami Operaház keretében a Magyar Nemzeti Balett.
Az 1958-ban alapított Budapest Táncegyüttes 2001-ben elvesztette önállóságát és a Honvéd Együttes kara lett. 2007-ben a fenntartó a Budapest Táncegyüttes formai különállását is megszüntette és beolvasztotta a Honvéd Táncszínházba. Az új név utal mindkét jogelőd társulatra, kifejezve ezzel a felvállalt közös örökséget.
A Honvéd Táncszínház küldetését, tevékenységét és szellemiségét 1983-2006 között Novák Ferenc neve fémjelezte. A Budapest Táncegyüttes 1991-2007 között Zsuráfszky Zoltán vezetésével működött, aki 2007-től az összevont Honvéd Táncszínházat irányította. Az új név lehetőséget nyújt a korábbi társulatok és vezetőik egyértelmű azonosítására, egyúttal jelzi a 2012 óta Zsuráfszky Zoltán művészeti vezetésével működő Honvéd Együttes megújulási törekvéseit.
A Biblia – konkrétabban a szinoptikus evangéliumok – álláspontja szerint: „senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is!”
Arra nézvést sajnos nem találtam utalást, hogy mi történik az óborral az új tömlőben. Szóval talán nem is annyira fontos, de azért jegyezzük meg, gyakoroljuk:
