Athéni fiaskó
A Hilton Acropolisban foglalt szobát. Származása ellenére sem kedvelte az antikra hajazó, aranyozott, túldíszített berendezést, inkább olyan szállodákat választott, melyeket letisztult, egyszerű, modern vonalvezetésű bútorokkal rendeztek be. Kérésemre egy junior suitot rendelt, mert az több helyiségből állt, nem csupán a franciaágyon lehetett hancúrozni, hanem rengeteg egyéb lehetőséget kipróbálhattunk.
A kanapéval szemközti falat tükör borította. A tükör volt a legújabb mániám, a kikötözés mellett, de azt Dokival nem mertem bevállalni. Látni akartam magunkat dugás közben, már a tükörben lefutó filmünk gondolata is rettentően beindított.
Doki mindig, mindent jó előre eltervezett, most is egy hónappal korábban, gyakorlatilag amint hazaérkezett Pestről, lefoglalta a szállást, megvette a repülőjegyeinket, a tripadvisort bújta a legtrendibb éttermekért. Nem csodálkozott rajta, hogy a Hilton tetőteraszán levő az elsők között van a kedveltségi listán, mivel korábban már járt itt valakivel. Szeretett ugyanazokon a helyeken vakációzni, Rómában, Athénben, Münchenben, valahogy biztonságot jelentett neki, hogy ismeri a hotelt és a várost. Sztorikat mesélt az előző nőkről, miket vásárolt nekik, és mivel rontották el az örömét.
Tehát volt huszonegynéhány napunk tervezgetni. Megbeszéltük, kipróbáljuk, milyen a medencében szexelni. Ugyan ez kissé veszélyesnek tűnt, mivel az összes szoba ablaka a kertben csillogó, valószínűtlenül kék medencére nézett. De arra gondoltunk, talán éjszaka sikerülhet, ha kellőképpen vigyázunk, ne csapjunk nagy zajt. Ha mégsem, akkor ott van a Hilton melletti homokos sétány. Esetleg a parton kereshetünk egy elhagyatottabb öblöt. Bár én gyűlöltem, ha minden nyílásomban só- és homokszemek roszognak. Elég kellemetlen érzés.
A másik kedvenc helyem az erkély. Elterveztük, hogyan kap majd el ott Doki hátulról, felhúzza könnyű selyemruhám szoknyáját, bugyival nem kell bajlódnia, mivel még egy incifinci tanga sem lesz rajtam az augusztusi hőségben. Megkapaszkodom az erkély korlátjában, és az Akropolisz fényeit bámulom, miközben ő döfköd. Vagy alulról a nyelvével kényeztet. Ha túl hangos lennék, (mindig az vagyok), akkor becsukjuk a teraszajtót, és az üvegnek támaszkodva nézzük az Akropoliszt. A díszlet fontos.
Aztán a nemzeti ünnepünkön minden tervünk füstbe ment. Beborította a könnygáz, meg az égett gumik szürke korma. Doki fővárosában a katonaság nem tűrte tovább, hogy az elnököt támogató tüntetők blokkolják a központi teret. Összecsaptak velük, Doki a rendelője ablakából nézte, hogyan változnak az alatta ívelő híd birtokviszonyai. Vele együtt hallgattam a skypon, miket skandálnak a tüntetők, és aggódtam, nehogy túlságosan kidugja fejét az ablakon, még eltalálja egy kósza golyó.
Minden nap bement a rendelőjébe, annak ellenére, hogy egyetlen beteg sem érkezett, hiszen ki az a bolond, aki az életét kockáztatja egy előre tervezhetetlen műtétért. Inkább fájjon tovább a térde, akkor legalább tudja, hogy él. A repülés előtti estén kicsikartam belőle az addig hallogatott döntést: nem utazunk. Szerinte a reptérre a kőből emelt barikádok, meg a felgyújtott autók miatt úgy sem jutna ki. (A járatokat egyszer sem törölték a zavargások alatt.) Szerintem inkább a miatt aggódott, esetleg nem tud majd Athénből hazamenni, és mi lesz akkor az otthon maradt lányaival?
Másnap Doki felesége levitte a lányokat a tengerparti üdülőbe, ahol a nagy család a forró nyarakat töltötte, nagynénikkel, unokatestvérekkel mulatozva, egymás hegyén-hátán. Dokinak maradt az üres hűtő, a telefonhívásaik két-három naponta, meg a kijárási tilalom. A bálvány megingott, leesett talapzatáról, többé nem tudtam mindenható, teljhatalmú professzorként tekinteni rá, csak kétségbeesett öregemberként.
Egyetlen hely van, ahol a romantika megelőzi a szexet, az a szótár.(Mísz Coelho)
