A fehér ötven árnyalata
Dokival legközelebb Pesten találkoztunk, mivel még sohasem járt nálunk. Megjegyzem, most sem látott sokat a városból. Én ugyan forszíroztam, menjünk el ide-oda, de nem nagyon akart kimozdulni a légkondicionált szobából, túl melegnek találta Pestet júliusban. Így csupán a várat és a Duna-partot látta a Spoon fedélzetéről, meg a Városligeti-tavat a Robinson teraszáról. Barátainak maximum a mandulás pisztrángról és a mézédes Tokajiról tudott mesélni. (Szerette a ragacsosan édeskés borokat, a Tokaji a portói alternatíváját jelentette számára, utóbbi egyetlen palackjáért képes volt tizennégy ezret kiadni a New York Palotában.) Egyebet nem feltételeztek róla, a csajozást semmiképp sem, annyira el tudott rejtőzni a hideg hal, szerény és fantáziátlan professzor álarca mögé.
Életünk első vitája is bekövetkezett az utazás előtt. A római vakációt követő egy hónapban gyakran felhívott, délutánonként, mikor a magánrendelésén fogadta a betegeket, gyakran fél órát is várakoztatta őket, míg velem skájpolt. Mikor aggodalmaskodtam, megnyugtatott, a páciensek szeretnek várni, az az igazán jó orvos, akinek a rendelőjében sokan, sokáig ücsörögnek. Ráadásul minden este telefonált, mielőtt lefeküdt. Miután kézhez kapta a csillagászati telefonszámlát, áttért a viberre. Egy idő után Doki feleségének mindig beszélgetésünk közepén támadtak afféle halaszthatatlan igényei, mint például a kutyát ki kell vinni, vagy meg kell etetni. Pontban éjfélkor, egy percet sem várhatott tovább, fellármázta Dokiért az egész házat. Azért továbbra sem tett le a hívásokról, sőt, Ramadánkor képes volt rendszeresen a késői ima előtt, hajnal kettő, fél három körül rám csörögni. Ezt már kicsit untam.
Találkozásunk előtt három dolgot kért tőlem: fehér manikürt-pedikürt, (az igényes, ápolt kéz-lábról már a római utazásunkkor is rajongva beszélt, számomra ez természetes és megszokott dolognak számított, havonta járok műkörmöshöz és pedikűröshöz, de most a színhez is ragaszkodott), ne vegyek fel bugyit, amikor megyek érte a reptérre (később ezen sokat hezitált, mivel amennyire izgatta a dolog, legalább annyira féltékenykedett, hogy esetleg más férfiak is észrevesznek ebből valamit, végül rám bízta a döntést), és festessem feketére a hajam. Mivel számára a sötét lobonc annyira szexi. Élete első nője is fekete volt. Örök szőkeként ez a kívánsága kiütötte nálam a biztosítékot.
Mikor már naponta ez lett beszélgetésünk témája, kiborultam. Közöltem vele, ha feketére vágyik, semmi szüksége hozzám utaznia, ott fekszik mellette az ágyban a rettentően szexi, fekete felesége, vagy legyen szíves, nyissa ki a rendelő ajtaját, a folyosón glédában várnak a feketék, válasszon egyet szabadon. Ezek után egy darabig felhagyott a hajszínezés erőltetésével, de csupán egy darabig.
Egy öt csillagos szálloda apartman hotel részében foglalt szobát, mivel nem szerette a szűk helyiségeket, itt meg a hálón kívül egy hatalmas nappali is a rendelkezésünkre állt. Nagy valószínűséggel ugyanennek a stúdiónak az erkélyéről ugrott ki pár hónappal később egy férfi, pucéran. Az üvegkorláton áthajolva én is gyakran nézegettem lefelé, megállapítottam, hogy éppen a buszok tetejére lehetne onnan zuhanni. Mikor a meztelen testet mutogatták a híradókban, nekem minduntalan az jutott eszembe, milyen jót táncoltunk a nappali óriási parkettjén, Doki egy szál boxerben, én pedig egy hihetetlenül magas sarkú, fekete szandálban. A végén elvesztettem az egyensúlyom, és a kanapéra zuhantunk, ahol a fékevesztett tánc újabb dugásban végződött.
Végül fehér körmökkel, rövid, fekete szoknyában, bugyi nélkül mentem a reptérre. Utóbbit kissé megbántam, mivel egész úton azon aggódtam, totál nedvesen az izgatottságtól, vajon hagyok-e foltot a taxi ülésének kárpitján, és mennyire érezni a légkondicionált kocsiban a puncim illatát (Spiegelmann Laura-szindróma)?
Doki megérezte, és kezét végig a szoknyám alatt tartotta, miközben óriási hisztit rendezett, miszerint a kézkörmeimen levő szín tényleg fehér, de a lábamon levő nem. Most azonnal menjünk el egy drogériába, mossuk le, és kenjünk fel egy másikat. Igazi fehéret. Hiába magyaráztam, a kezemen zselé van, a lábamon lakk. Aztán a szobában lecsitult, hosszasan csókolgatta a lábfejemet, és egyenként szopogatta a lábujjaim, már nem zavarta a szürke lakk.
Mert a szürke a fehér egyik árnyalata, sőt a rózsaszín is, attól függ, hogy fekete vagy piros ruhával mossuk-e össze.
