+ Vers

Röhrig Eszter versei: Vénusz, Bőrparaván

Ne nevezzenek meg, ne fejtsék meg, ki voltam, mire utalnak ezek a jelek, mert sohasem jártam itt, de örökké létezem.

Vénusz

Kohán Ferencnek

Testem domború sziklafalhoz szorították.

Csigák, kagylók, halak elporladt tetemei nyomódnak hátamba.

Ruhámat levették.

Mellemet laposra döngölték, kinyújtották, bedörzsölték vörös okkerrel.

Szőrzetemet kitépték, sárga festéket csorgattak a háromszögre.

Lábamat a vízben ázó hasadékba ékelték.

Négy ujjam mozgó magzatomat tapintja. A hüvelykem nem nőtt ki.

Megrázom dús hajam. Azt nem vették el tőlem.

Elfordítom a fejem. A másik kezemé vagyok. Megtarthattam, amit fogok, mert nem tudják, mire való.

Péniszkupak, hangszer, hal, madár.

Arcom nincsen, azt nem adtak. De érzem a szám helyét, és kiszívom, belefújok, megeszem.

Legyek a szikláé. Megválok e testtől. Fogadjon magába a szarutölcsér, emeljen el innen.

Ne nevezzenek meg, ne fejtsék meg, ki voltam, mire utalnak ezek a jelek, mert sohasem jártam itt, de örökké létezem.

Bőrparaván

Kohán Ferencnek

A pasztellkép üvegezett. Két arc és egy bekeretezett test tükröződik benne.

Panelen matt rózsaszín púdervakolat. Nem panel az, hanem paraván.

Szétterül a képen, tolakodón, eltakar minden látványt.

Forradások, hegek, elkapart sebek húzódnak végig rajta. Összeragasztott szakadások.

Nem paraván az, hanem függöny. Ráncai vállalhatatlanok.

Nem függöny az, hanem kifeszített bőr.

A bőrparaván mögött rejtőznek az évek, a zuhanva emelkedő élet.

Nincs fête galante – hol van már Watteau… Se bárka, se tenger, se sziget… Cythera foglalt.

 

Ami táplál, megsemmisít: nem hazudott a költő.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top