Kerékgyártó István író, jogász. Dolgozott privatizációs cégek munkatársaként, volt befektetői konzorciumok tagja. 1999-től írással foglalkozik. Megjelent könyvei: Vagyonregény (2001), Makk ász az Olajfák hegyén (2003), Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete (2009), Rükverc (2012). Az idei Könyvfesztiválon mutatják be Hurok című kötetét, ebből az alkalomból kerestük fel az írót egy asszocinterjúra. Mit jelentenek számodra az alábbi szavak?
szarvasgomba
A 18-19. század fordulóján élt ragyogó elme, a francia gasztronómia nagy reformátora, Brillat-Savarin az ínnyel élvezhető élvezetek csúcsának nevezi a szarvasgombát (németül: Trüffel, olaszul tartufo, innen kapta Moliere hőse a nevét), s hogy valóban nem közönséges gombával állunk szemben, azt később a tudomány is igazolta. A rejtőzködő, nehezen begyűjthető (e célra idomított kutyákkal történik), növényben nagy mennyiségben találtak glutamin savat, melyet ma szintetikus formában ízfokozónak használnak. Szakértők szerint a négy alap ízen túl, ez az ötödik íz, melyet egy japán professzor umaminak, azaz pompás íznek nevezett el. Az én regényhősöm, a nagyszerű, különleges, ámbátor rejtőzködni kénytelen Trüffel Milán innen kapta a nevét.
rükverc
Mikor már elkészült az előző regényem, összeállt a történetek sorrendje, mely szerint, visszafelé haladunk az időben, egy hajléktalan halálától indulunk, hogy élete néhány jellemző epizódját bemutatva eljussunk a születéséig, még nem volt meg a kötet címe. Nagyon nehéz jó címet találni, ilyenkor én ismerőseimet kérem, hogy ötleteljenek. Van, akinek a regény szövegét is elküldöm, de ebben az esetben egy régi évfolyamtársnőmmel – ma büntetőbíró – beszéltem telefonon, kérdi, mit írok, mondom most fejeztem be egy könyvet, ami visszafelé megy az időben, csak nincs még címe. Azt mondja, Rükverc. És az is lett. Ebben a szóban valahogy benne van a kötetet jellemző lekopottság, nyersesség, ami a mai romkocsmák és egyszerűbb dizájnú szórakozóhelyek nevében is fellelhető: Kuplung, Instant, Élesztő, Szóda, Menza, stb.
Kierkegaard
Ha most felnézek az íróasztalom melletti polcra, ahol a filozófiai könyvek vannak, az Etikai gondolkodók sorozat (70-es évek) legkopottabb kötete Kierkegaard Vagy–vagy című (1100 oldalas) remekműve. A barna papírborító már régen szétrongyolódott – el is dobtam –, az alatta lévő fekete vászonborító is kifakult, a kötetben aláhúzások, megjegyzések. Tíz évig tanítottam filozófiatörténetet a pécsi egyetemen, és a legkedvesebb óráim közé tartoztak, amikor erről beszélhettem. Magyaráztam, részleteket olvastam az esztétika és etikai síkok nagyszerűségéről, egyben hiábavalóságáról. A Don Juan esztétikai zsenijéről, ahogy Mozart, a másik zseni tökéletes muzsikával emeli az esztétika meg nem haladható csúcsára a kalandort. Amúgy a dánok kerkegórnak ejtik a nevét, és én is így emlegettem őt az órákon, mire a következő diáknapok tanárparódiáiban már Kergekór néven szerepeltem. Nem véletlen, hogy némely regényemben is megjelennek a mester gondolatai.
privatizáció
A negyvenes évek végén elég volt egyetlen tollvonással államosítani a magánkézben lévő jelentősebb értékű javakat. A nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején, amikor újra kapitalizmust akartunk, jóval bonyolultabb volt ez a „visszacsinálás”. Mert az államosításnál a halból főztek halpaprikást, de nekünk akkor a kissé már romlott, kihűlt halpaprikásból kellett élő, fickándozó halakat készítenünk. Az egyik legelső hazai privatizációs tanácsadó cég társtulajdonosa voltam. Nagyon izgalmas korszak volt ez, akit részletesebben érdekel, olvassa el a Vagyonregény című könyvemet.
fedél nélkül
Erről nekem a Fedél Nélkül című újság jut eszembe, amit az utcán árulnak hajléktalanok. Még tizennégy évvel ezelőtt, amikor a Vagyonregény hajléktalan szálához gyűjtöttem anyagot, jutottam el az újság szerkesztőségébe. A lap szerzői és árusai közül kerültek ki az interjúalanyaim, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Megismertem sajátos nyelvüket, szokásaikat, életüket. Ezt a tudásomat két éve felfrissítettem, amikor a Rükverc című könyvemet írtam. Sajnos nem igen ment előbbre a világ ezen a területen sem.
szabadság
Természetesen nagyon fontos számomra a szabadság, és főleg azért, mert 1953-ban Sztálin halála után néhány hónappal születtem, és az én életem arról szólt, hogy évről-évre szabadabban élhettünk. Nagy szerencsémnek tartom, hogy éretten, de még nem öregen – 37 évesen – éltem meg a rendszerváltást, ami – akkor azt hittem –, hogy a szabadság végleges, visszavehetetlen beköszöntése a számomra. Az Unióba való belépésünk pedig életem egyik legboldogabb napja volt. Nyilván ezért is viselem nehezen, hogy mostanában folyamatosan nyirbálja a hatalom a szabadságot, látom, ahogy kezdenek félni körülöttem az emberek, ahogy egyre inkább a kevesek szabadságát szolgálja a sokak alávetettsége. Ez rettenetes! Most, hogy végre a világ legboldogabb feléhez sodort bennünket a történelem – mert hisz nem mi vívtuk ki ezt – felelőtlen politikai erők, egyéni haszonszerzés miatt le akarnak szakítani bennünket innen, egy keleti típusú, jóval kevesebb szabadságot nyújtó világba taszítással.
kalandor
Volt az életemnek egy szakasza – az ötvenes éveim környékén jártam –, amikor úgy gondoltam, hogy nekem a hedonizmusról kell regényt írnom. Az élet élvezetéről. Ehhez kerestem egy korszakot, ami a nyolcszázas évek vége – kilencszázas évek eleje lett, egy helyet, ami a Tabán lett, és egy főhőst, aki egy általam kitalált, bizonyos Trüffel Milán nevű fickó lett. Ő egy tabáni fél sváb fél rác imposztor, aki bár leveszi a gazdagokat, és nem kevés női szívet tör össze, mégis igazi, szerethető kalandor figura. Amilyen én soha nem voltam, de talán szerettem volna lenni.
hurok
Az idei, a 2014-es Könyvfesztiválra megjelenő könyvem címe lett a Hurok. Megint nem én találtam ki, hanem Zoltán Gábor író barátom, és azért örültem meg ennek az ötletnek, mert a szó utal a kötet szerkezetére – akár a Rükvercnél –, hiszen a végén önmagába zárul a szerkezet, ezenkívül, a kötet hőseinek kiszolgáltatottságát, hurokba szorultságát is jelzi, sőt a fojtogatásra is utal, de többet nem árulok el, olvassa el a könyvet, aki erről többet akar tudni.
