Róma – Leleplezések kora
A hajnal az a napszak, amikor minden férfi képes némi szexre, még a Kettes számúm is aktivizálható volt ilyenkor, pedig egyébként az impotencia határát súrolta. Éppen ezért csodálkoztam, Doki miért nem akar dugni ébredés után. Aztán reggelinél, két falat rántotta közben elmagyarázta nekem. Medikus korában külföldön, Európában dolgozott. A szünet nélküli ügyeletek, a kialvatlanság, az idegen nyelvű közegben való helytállás, a betegekkel és kollégákkal nem az anyanyelvén folytatott kommunikáció miatt, és az állandó rettegéstől, hogy félrediagnosztizál valamilyen kórságot, egyszer összeomlott. A dili doki adott neki egy bogyót, amitől napokig aludt.
A pirulának mellékhatásai lettek, azóta nagyon sokáig képes szexelni, és nagyon nehezen sül el a dákója. Ha hajnalban nekiállna, akkor állandóan lekésnénk a reggelit. Nőben szinte nem is tud elélvezni, csak ha kézimunkával rásegít. Nem kell sajnálkozni rajta, ezért vesznek meg érte a nők, szép számmal felajánlkoznak neki, páciensei, (akikkel ő elvből sohasem kezd), pénztárosok a bankból és a szupermarketből, unatkozó feleségek a country klubból. Volt szeretője, egy nimfomániás hastáncosnő, még mindig könyörög neki, látogassa meg, mert senki sem bírja kielégíteni, úgy, ahogyan a Doki tette. De ő megunta a képeit nézegetni, és dicsérgetni, mennyire gyönyörű, már nem izgatja fel, hiába riszálja magát előtte. Inkább nem megy többet a folyón ringatózó étterembe se, pedig ott készítik a legfinomabb halat az egész városban. Neki ne bazsalyogjon a színpadról. Felesleges. Hiába a gyönyörű, feszes, rezgő hús, a végén nála is a jobb kéz és a testápoló marad.
A betegség után az egyetlen asszony, akivel sikerült hagyományos módon elmennie, a felesége volt, a házasságuk elején, de ez is elmúlt, ma már csupán a születésnapokon próbálkoznak. Erre tegnap éjszaka, velem, minden erőlködés nélkül összejött. Innen tudja, én vagyok élete utolsó nagy szerelme. Nem kéri, hogy viszont szeressem, tudja, hogy olyanok vagyunk, mint a szépség és a szörnyeteg (sicc! erős túlzás), és megegyeztünk, hogy pusztán jól érezzük magunkat együtt, mint két, szabad felnőtt, de hagyjam, hogy szerethessen. Nem tart majd sokáig úgy sem, ő pár hónapig lángol, aztán alább hagy a lelkesedése. De arra kér, találkozzunk megint, egy hónap múlva szabaddá tudja tenni magát ismét. Ugye, nem utasítom vissza?
Válaszul azt motyogtam, éhes vagyok még, hozok magamnak valamit. Elvánszorogtam az asztalunktól legtávolabb eső svédasztalhoz, és gondosan kiválogattam négy darab mini virslit, ügyelve arra, hogy színben és méretben azonosak legyenek. A művelet körülbelül hat percet vett igénybe, és a sor utánam a teraszajtóig torlódott.
A nap tanulsága, az élet olyan, mint az ementáli, lyuk nélkül nem az igazi. (Ms Coelho)
