Róma – Az osztriga diszkrét bája
Eddig csupán egyetlen élelmiszerről, a füge belsejéről asszociáltam a puncira, na, az osztriga látványra ugyanaz. Gyönyörű, illatos punci.
Doki sem aludhatott túl sokat, mert hajnal ötkor kiment a fürdőbe zuhanyozni. A többiekkel ellentétben ő sohasem forszírozta, hogy fürödjünk együtt, mindig gondosan bezárkózott a tisztálkodáshoz. Valójában imádok játszadozni egy nagy kádban, vagy egy jacuzziban, de az csupán szex, maga a mosakodás nagyon intim dolog, magam szeretem csinálni. Ha valamelyik férfi beszappanozza a testem, és lecsutakol, utána még egyszer lemosom magam. Elhatároztam, hogy a következő lakhelyemen óriási sarokkádam lesz a fürdőszobámban, vagy a hálóm közepén. Mennyit változik az ember lánya, a kádról már nem a tisztálkodás jut eszembe, hanem a hancúrozás.
Tartottam tőle, hogy az esti agresszív viselkedését folytatja, de ehelyett kedvesen megkérdezte, mehetünk-e reggelizni. Evés közben úgy kezelt, mintha a páciense lennék, az időjárásról meg a pocsék reggeliről beszélgettünk, ami csupán pár disznóból készült felvágottból, három féle péksüteményből és némi gyümölcsből állt. Húztam az időt, hogy ne kelljen kettesben lennünk a szobában. Kimentünk a kertbe, ő cigizett, én megnéztem a medencét, de még túl hideg volt ahhoz, hogy ott töltsük a napot. Kétségbe estem megint. A liftben felvetette, menjünk el várost nézni. Ez csak azért mókás, mert én korábban már kétszer, ő pedig háromszor járt Rómában. Mindegy, csak el a szállodából!
A Trevi-kút környékén kávéztunk, majd megláttam egy nyitott városnéző buszt, kitaláltam, szálljunk fel rá. Feltelepedtünk a tetőre, dél körül járt az idő, tűzött a nap. Később kiderült, Doki, mint a keleti férfiak többsége, gyűlöli a meleget, a rendelőjében mindig 15 fokra állítja a légkondit. A fülhallgatóm nem működött rendesen, én mégis úgy tettem, mintha a recsegős magyarázatot hallgatnám olyan lelkesen. Mikor Doki megfogta a kezem, pár perc múlva valami ürüggyel kiszabadítottam. Órákig ültünk a buszon, kisebb agya lágyulást kapva.
Megebédeltünk valami árnyas templom tövében, dunsztom sincs, melyikében, arrafelé annyi van. Ha Doki kérdezett, válaszoltam, de már leginkább azon járt az eszem, mi történik, ha visszamegyünk a hotelbe. Baktattunk egymás mellett, már nem is próbált belém karolni. Megálltam egy cipőbolt kirakatánál, rábökött vagy nyolc párra, ami tetszett neki, majd tétova ellenkezésemet kihasználva berángatott a boltba. Felpróbáltatta velem mindegyiket. Nem hagyta, hogy az eladónő segítsen, maga húzta lábamra az összeset, minden alkalommal végigsimítva lábfejemen. Szakértelemmel kiválasztotta a legelőnyösebbet, döbbenetemre egy teljesen lapos szandált. Laza mozdulattal nyújtotta a bankkártyáját, meg sem nézve az árat. Ezt a szokását nagyon megkedveltem.
Hazafelé hálásan karoltam belé, végre ő is elmosolyodott. A délután többi részét alvással töltöttük, mindenki szigorúan a saját térfelén maradt, mintha egy láthatatlan falat emeltek volna közénk.
Kora estére foglalt asztalt a La Rosettában, a taxis szabadkozott, hogy nem tud behajtani a szűk sikátorba, kénytelenek voltunk hét métert gyalogolni. A hely elbűvölt. Családias, hagyományos trattoria, minden vendégre jut egy pincér. Hogy ez azért nem egy egyszerű, olcsó, falusi étterem, ez kiderült a belvárosi címről, és a szomszéd oroszok asztalán hegyekben álló osztrigahéjból. Borozgatni kezdtünk, Doki is feloldódott, sztorikat mesélt a gyermekkorából és azokról a nőkről, akikkel előttem utazgatott. Mikor meghozták a mi osztrigánkat, nem bántam volna, ha a puhatestű helyett az én puha testrészemet lefetyeli az asztalon. Ezt a gondolatomat vele is megosztottam.
Az összes fogás zseniális volt, friss és merész ízek orgiája. Végül pisztácia zöld, mini makarónokat csomagoltak nekünk az útra. Bizonytalanul imbolyogtam a macskaköveken, kicsit berúgtam, belekapaszkodtam Dokiba, és harsányan nevetgéltem minden apróságon. A kocsiban szorosan melléhúzódtam, a combját simogattam.
A folyosón mögöttem jött, tekintete égette a vádlimat. Majd hirtelen hátulról hozzám simult, éreztem, ahogy megkeményedett. Durván, harapdálva csókolóztunk, nagy nehezen beletaláltunk az ajtónyitó kártyával a résbe. Az ágyra dobott, lerángatta a nadrágomat. Azonnal, minden előjáték nélkül belém hatolt. Órákig dugtunk, erőteljesen, gyakran pozíciót váltva, többször elélveztem. Ő nem, bár láttam, hogy egyre feszültebb lett, agresszíven utasítgatott és rángatott. Egyszer a hasamra fordított, a fülemet és a nyakamat harapdálta, de nem játékosan, hanem mintha éppen vacsorázna belőlem. Lüktető, vörös nyomokat hagyott a bőrömön. Azonban a fájdalom nem vette el a kedvem, sőt, még inkább felizgatott. Hirtelen mozdulattal becsusszant a másik lyukba. Az agyam már éppen tiltakozni akart, mégis, hogy képzeli, kérdés nélkül, de túlságosan élveztem az egészet. Ő teljesen megőrült, és nagyot üvöltve elélvezett. Utána perceken keresztül csókolgatott, és egész éjjel magához ölelt. Nem is értem, hogy nem zsibbadt el a karja.
Az élet olyan, mint egy érme. Két oldala a gyönyör és a fájdalom. Valójában csak az egyik látható, de a másik is előkerül majd. Baromság, a fájdalom szüli a gyönyört.
