John Boyne: Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett, Cicero Könyvstúdió, 2013., 270 oldal, 2490 Ft. Nálunk 2241 Ft
Ezt a kritikát azzal akartam kezdeni, hogy már rég nem olvastam ilyen szellemes, csípősen fanyar humorú ifjúsági regényt, mint a Cicero Könyvstúdió által tavaly kiadott John Boyne mű, mely a kissé nyakatekert Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett címet viseli.
Hopp, úgy látom, végül mégiscsak ezzel kezdtem. Biztos azért, mert így igaz, és az igazság – mint reméljük – mindig kiköveteli a jussát (vagy nem).
Persze azzal is kezdhettem volna, hogy még soha életemben nem olvastam olyan ifjúsági regényt, amiben ilyen vérfagyasztóan gonosz és lelketlen szülők szerepeltek. Részben ez is igaz, bár aki figyelmesen olvassa a történetet, az észreveszi, hogy Mr. és Mrs. Brocket valójában nem is gonosz, csak épp végtelenül nyomorúságos személyiség, amit bizony a saját szüleiknek köszönhetnek. Elárulom: Boyne regénye épp azt a kérdést járja körbe, hogy vajon ki lehet-e törni a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, stb. által ránk örökített családi átkokból.
A nyolcéves Barnaby apja Alistair Brocket, a végrendeletekre specializálódott szuper (azaz betegesen!) normális ügyvéd, aki egyszerűn képtelen elviselni, ha valami nem elvágólag van az életében. Felesége, Eleanor Bullingham szintén a normalitás, a nyárspolgári kisszerűség megszállottja. Ők ketten – mondhatni – tökéletes párt alkotnak, egészen addig, míg el nem követik azt a hibát, hogy gyerekeket vállalnak. Az elsőszülöttel mondjuk még nincs is baj: Henry tökéletesen normális kisfiú. Később megszületik Melania, a lányuk, és ő is normális, azaz átlagos. Valójában a Brocket házaspár akkor követi el élete legnagyobb hibáját, mikor a két gyerek után egy harmadikat is vállal! Bezzeg, ha odafigyelnének ránk, magyarokra, hisz mi tudjuk, mi a normális…! De hát mit is várhat az ember az ausztráloktól, akiknél még a víz is a „nemnormális” irányba örvénylik, ha lehúzzák a klotyót. Na, mindegy.
A lényeg, hogy Barnaby már a születése pillanatát is abszurd időpontra, vagyis éjfélre „időzíti”, mikor pedig minden normális ember (beleértve a magzatokat is!) alszik. Ez azonban még korántsem elég a kis piszoknak: Barnaby ugyanis, amint elhagyja a szülőcsatornát, rögtön ellentmond a gravitáció törvényének, és szépen fellebeg a plafonra!
Igen, jól tetszettek olvasni: Barnaby Brocket a születése pillanatától fogva lebeg, vagyis dacol a gravitációval, amiből az következik, hogy a „velejéig nemnormális”. A szülei persze fel vannak háborodva, és mód felett szégyellik a gyermeküket, sőt, intézetbe adva szabadulni is próbálnak tőle, de hiába: Barnaby kedves, mosolygós, értelmes (sokat olvas), nyíltszívű kisfiúvá cseperedik – és megátalkodottan lebeg! A Brocket szülők, akiknél ridegebb, lelketlenebb, féktelen normalitás-mániájukban nyomorúságosabb, azaz pszichopatább szülőket író tán még nem is alkotott, fiúk nyolcéves koráig tűrik ezt a botrányt, majd döntenek.
Hogy miként, az legyen a könyv titka. Azt viszont állíthatom, hogy ilyen csodásan szabadszellemű, üdítően ironikus ifjúsági regényt rég olvastam. Ráadásul a fordítás is remek, ami manapság nagy szó! A kötet egyetlen hibája, hogy a rajzok sajnos meglehetősen csúnyák, ám ennél is nagyobb gond, hogy a könyv borítója tökéletesen érdektelen, cseppet sem figyelemfelkeltő, sőt, taszító. El kell ismerni, hogy a lila felhőkarcolók fölött lebegő, aprócska emberalak nyomasztó képi hangulata tökéletesen adja vissza a Brocket házaspár által képviselt, kőagyú nyárspolgáriság fojtogató légkörét, ám ez még nem ok arra, hogy a kötetet vásárlóriasztó külsőbe öltöztessük. Erre a borítóra sajna se gyerek, se felnőtt rá nem kattanna soha, és félek, ez az olvasottságában is megmutatkozik.
Pedig a Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett című regény valóban remek kis olvasmány. Hogy bizonyítsak, íme egy rövid részlet, amiben egy egyébként bájos, idős hölgy így jellemez minket, férfiakat:
„A férfiak undok, büdös jószágok. Folyton csak lustálkodnak, és olyan semmirekellők, hogy csak na! Vedelnek, lovakra fogadnak, és folyton kifogásokat keresnek, hogy miért is nem javítják meg a ferdén álló polcot a konyhában. Állandóan sportközvetítést néznek a tévében, s szörnyű testük kimondhatatlan részeiből iszonyú bűzt eregetnek és förtelmes hangokat adnak ki.”
Ilyenek vagyunk mi, férfiak.
