Magvető, 184 oldal, 2990 Ft, ISBN: 978 963 14 3128 5
Magányregény. Egy kisfiú valahol a világban, valamikor a XX. vagy XIX. században (ennyit is csak azért tudunk, mert a regényben felbukkan egy oldalkocsis motorkerékpár) bolyong a Semmiben. Pontosabban: szökik a Semmibe, az őt üldöző Borzalom elől. Hogy miért teszi, az csupán a történet legvégén sejlik fel, és jól is van ez így, hisz más itt a lényeg.
A lényeg a Tenger! Igen, az egyetlen, ami számít: a Hal.
Aki már olvasta Carrasco regényét, most azt hiszi, megbuggyantam, hisz a könyvben víz is alig akad, nemhogy tenger, hal pedig legfeljebb besózva bukkan fel itt-ott, mint étek – vagy tán még úgy sem.
Mégis azt mondom: Tenger és Hal!
No, meg az Öreg, természetesen!
Igen, már nyomon vagyunk. Minél mélyebbre merültem Carrasco regényében (mert azt olvasni nem lehet másként, csakis merülve!), annál többször jutott eszembe Hemingway Az öreg halász és a tenger-e. Nem azért, mintha Carrasco regényét utánérzésnek gondolnám. Ellenkezőleg. Carrasco regénye méltó párja, testvére, tán még versenytársa is Hemingway tökéletes alkotásának. Tényleg és igazán torokszorító remekmű.
Egy kisfiú elszökik abból az iszonyból, ami addig az élete volt. Semmi mást nem akar, csak életben maradni a forró pusztaságban, ahol ember alig él, és ha mégis, hát minek. Végtelenségig lecsupaszított, kiégett, közönyös űr az, amibe kerül. Épp olyan, mint a fejlett civilizációk betondzsungele, vagy az „elmaradott” társadalmak nyomornegyedei, hisz azokban is csak látszólag nyüzsög az élet. Valójában amit nyüzsgésnek, zsongásnak, létezésnek látunk, nem más, mint a halál tobzódása.
Carrasco kietlen pusztasága a nap által felperzselt, száraz növényzettel, izzó kövekkel, tetemeken feketéllő milliárd dögléggyel sokkal őszintébb színpad, mint a nagyvárosok díszlete. A kősivatag nem kívánja magáról elhitetni, hogy él – egyértelművé teszi, hogy szívesebben, vagy inkább teljes közönnyel öl! Ilyen környezetben pedig már az ember sem tehet mást: hozzáaljasul a feltételekhez. Próbál életben maradni, és ha ehhez mások halála kell, hát legyen.
Ennyi a regény realizmusa.
Az idealizmusa pedig annyi, hogy ebben a halálkatlanban mégis akad két ember – a fiú és az vén kecskepásztor –, aki ellentmond az „ölj vagy halj” természeti törvényének. A regény tétje: meddig képesek betartani a maguk által felállított erkölcsi szabályt úgy, hogy az egész világ (az őket körülvevő, vagyis az ő saját világuk) minden rezdülésével a halálukat akarja.
Carrasco regénye nálam besoroztatott az alapművek, az „olvasni muszáj” gyönyörű, félelmetes könyvseregébe. Dobos Éva csodálatos fordítása igazi kincset adott a magyar olvasók kezébe, mely kincs úgy szép, hogy hátborzongató.
