A farsang egy olyan ünnep, aminek léha vidámsága arra késztet, hogy ne keressünk mögötte valódi tartalmat. Ugyanakkor érezhető régisége okán megér annyit, hogy – mint ahogy erre már volt példa – beizzítsuk a fluxuskondenzátort, és leutazzunk a XVIII. századi Szegedre, s megkérdezzük Somogyi Elek (1752-1805) minorita szerzetest.
1792-ben jelent meg Idvességes múlatság című munkája Pesten, Füstkuti Landerer Mihály nyomdájában. Ha valaki, akkor ő az, aki még tudta a választ azokra a kérdésekre, amiket – egy másik korban – mi már fel sem teszünk.
– Honnét vette eredetét a Fársáng?
– Pater Fabri Mátyás azt írja, hogy a Fársáng eredetét vette az Egyiptusbéliektől, ezektől Orfeusz által-vitte a görögökhöz, innét származott a Rómaikhoz, és azután Olaszországból, az havasokon általköltözött Németországba, úgyhogy már csaknem az egész világon elterjedett – sorolja a tankönyv ízű útvonalat a jó páter.
– Miképpen tartották régente a Fársángot?
– A rómaiaknál éjjel tartották a mezíttelen férfiak és asszonyok, egyedül csak a fejök és ágyékok lévén környülvéve szőlőlevelekkel és fürtökkel – meséli, s közben hányja magára a keresztet –, minden rendtartás nélkül egybegyülekezvén táncoltak, s ugrándoztak, és fejeiket és kezeiket különféleképpen mozgatván dísztelen verseket énekeltek a Bachus hamis istennek. Meg nem szűntek mindaddig, míg egészen elfáradván s tántorogván egymásra nem borultak, vagy mint esztelenek és bolondok a földre nem hullottak.
– Honnan vették a magyarok a Fársáng nevezetet?
– A németektől, akik a cantu circulatorum, a játékos tréfát, a motskot űzőknek cselekedeteiből formálták. Akik sokféle játékokat és bolondságokat indítottak ezen a napon, s ez üdőben vendégeskedvén, nyargalódzván, s magokat múlatván – meséli a páter az ünnep részleteit, de sehogy sem akar az etimológiára kitérni. – Még a kersztények között is sok rendetlen és vétkes dolgok mentenek véghez. Mert némelyek lárvákat vettenek, különböző nemek ruhájába öltöztenek, sok vásottságot, feslettséget vittenek véghez, melyre nézve nem helytelenül mondották sokan ezt a napot az ördögök ünnepének, mivel sokszor nem úgy, mint keresztények, hanem mint megtestesült ördögök viselék magokat.
– Miképpen vették fel a keresztények ezt a vétkes szokást?
– Annak alkalmatossága a’ vót: minthogy a keresztények a következő negyven napokon szorosan szoktak böjtölni, megengedett nékik, hogy a böjtöt megelőző három napokon vígan legyenek. Üdővel ez a szabadság nevekedett úgy, hogy minden renden lévők azokon a napokon szabadon vendégeskednének, tombolnának és illetlenül cselekedni illetlennek nem tartanák. Eleget kívánták ugyan a régi conciliumok, és istenfélő tanítók ezt a régi megrögzött vétkes szokást eltörölni, de mind eddig véghez nem vihették.
–Mit felelt a török követ a keresztények fársángolásokat csudálkozva látván?
– Midőn országába visszatérvén kérdeztetnék, micsoda emlékezetre méltó dolgot látott volna Bétsben a keresztényeknél? Azt felelé: semmi nékem csudálatosabbnak nem láttatott, mint az, hogy bizonyos üdőben harmadnapig (értvén a fársángi utolsó napokat) csaknem mindnyájan megbolondulnak, és negyednapra kelvén (úgymint hamvazó szerdára) egy kevés hamuval meghintik fejöket, és mindnyájan eszekre térnek. Végtére azt javallotta Császárjának, hogy ha valaha a keresztények ellen hadat akarna indítani, cselekedje azt fársángban, mert akkor harmadnapig meg szoktak bolondulni a keresztények.
– Mikor és minémű alkalmatosságban szabad táncolni és játszani?
– Ama magyarországi Szent Ersébet asszonyról olvashassuk, hogy a mulatságnak okáért rendeltetett gyülekezetekben néha megjelenvén játszott, tréfálkozott, táncolt, és pedig az ájtatosságnak minden sérelme nélkül; mivel ez oly mély gyökeret vert vala szívében, hogy az ő ájtatossága naponként öregbedett a világi pompák és hívságok között, melyeken fejedelmi hivatalja szerént jelen lenni kényteleníttetett.
Tehát a játéknak és táncolásnak nem valamely rendetlen indulatból, hanem csak egyedül a mulatságért meg kell történni.
És ugyancsak kevés ideig: nem pedig addig, hogy a táncoló avagy játszó személy kifáradván és erejében megfogyatkozván végezze ezeket. Nem is gyakran, inkább ritkán kell ezen mulatságokra valakinek magát adni, mert aki ezeket közönségesen gyakorolja, az a játékot dologgá és a mulatságot munkás foglalatossággá változtatja.
Bár vitathatatlan, hogy itt-ott mellébeszél a szókimondó páter, ezzel együtt olcsóbb és gyorsabb megoldásnak tűnik az időutazás és a személyes faggatózás, mint a régi könyvek olvasása.
