Hála a tudományos felelősséggel gondolkodó szerzőknek és kiadóknak, rendre jelennek meg a jobbnál jobb kötetek a magyar történelem egy-egy különösen érdekes, eddig esetleg feldolgozatlan, vagy kivételesen izgalmas időszakáról. Ilyen volt nemrégiben Ungváry Krisztián Budapest ostroma című kötete, s most ilyen Körner András Hogyan éltek? részletgazdag műve is, mely A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940 alcímet viseli, és a Corvina kiadó Mindennapi történelem sorozatában jelent meg. A számos döbbenetesen érdekes korabeli fényképpel bíró albumnak nem csupán a képi anyaga, de a szöveges tartalma is rendkívül izgalmas.
A történelmi áttekintés rövid, mégis tartalmas, jól helyezi el az olvasót a tárgyalt korban és minden lényeges vezérfonalat megad ahhoz, hogy értsük és érezzük, amit majd a szerző és az általa válogatott fényképek mesélnek. Számos információt kapunk a kiegyezéssel (1867) kezdődő aranykor, a ma „boldog békeidőkként” emlegetett évek Magyarországáról, melynek iparosodásában, kereskedelmében, üzleti és művészeti életében a zsidók kulcsfontosságú szerepet játszottak. Megtudhatjuk azt is, hogy néhány évvel korábban, az 1848-49-es szabadságharcban több, mint 10 ezer zsidó honvéd vett részt, ami – tekintve az ország zsidó lakosságának akkori számát – döbbenetesen magas arány. A zsidók ugyanis szerették választott hazájukat, és főleg asszimilációra törekvő rétegük táplált igen erős hazafias érzelmeket, ám ez a haza – tetszik, vagy sem, szembe kell néznünk a ténnyel! – később elárulta őket. A békeidők alatt a magyar liberális kormányzásnak és nagyrészt a zsidó vállalkozóknak, kereskedőknek, bankároknak, de a középosztályhoz tartozó, szerényebb anyagi javakkal bíró, ám szorgalmasan dolgozó, a kínálkozó lehetőségeket eszesen és bátran kihasználó zsidóknak köszönhető az ország akkori szemkápráztató fejlődése. Azután, „hála” a vesztes háborúnak, Trianonnak, majd a véres kommünnek (melyben a vörösök oldalán sok zsidó proletárt találunk, ám a kommunista diktatúra legnagyobb kárvallottjai is zsidók voltak, csak épp más társadalmi rétegből!) a konzervatív, jobboldali politika vált uralkodóvá, mely Horthy csizmacsattogtató, kakastollas, árvalányhajas díszmagyarkodása közepette lassan tönkretette, lerombolta és végül a nácik gyilkos kezére adta mindazt, amit a „boldog békeidőkben” sikerült felépíteni.
Körner könyve azonban nem a későbbi iszonyról, hanem az azt megelőző „boldog békeidőkről” szól. Csodásan kavargó, izgalmas világ ez, mely mindenkiben valahogy másként jelenik meg, ám sokan nem tudják, milyenek is voltak akkoriban a Magyarországon élő zsidók. Nos, Körner könyve épp azért született, hogy ez végre megváltozzék. A kép, ami az olvasó elé tárul, sokkal színesebb (feketétől a szivárványig), mint képzelnénk, hisz a magyar zsidók is sokfélék voltak. Megtudhatjuk (és hála a korabeli fényképeknek, láthatjuk is), mit viseltek a hászid (a hagyományokat tartó, de a mindennapi örömöket, táncot, dalt és víg kedéllyel végzett munkát éltető), az ortodox (végletekig hagyományőrző, az asszimilációt elutasító, a befogadó ország lakosságától, hagyományaitól teljességgel elkülönülő), és az asszimilációra törekvő (a vallási hagyományokat egyéni ízlésük szerint jobban vagy kevésbé őrző, világi gondolkodású, sőt, sokszor református hitre tért bankár, színész, újságíró, gabonakereskedő, boltos, stb.) zsidók. A két előbbi réteg szinte minden tagja vidéken, kisvárosokban és falvakban, igen nagy szegénységben, míg az utóbbiak Bp-en és a nagyobb városokban éltek.
Körner kötetének (kissé sutára sikeredett) fejezetcímei a következő: 1. Milyen volt a külsejük?, 2. Ahol éltek (zsidó negyedek Bp-en és vidéken, részben önkéntes gettók, lakások, házak, paloták), 3. Ahol dolgoztak (nyomorúságos cipészműhelytől a gyáriparosi fényűző irodáig).
A fényképek mellé írt szövegekből gyakran több érdekes, hasznos információt nyerhetünk, mint magából a törzsszövegből, bár az előbbiek olykor zavaróan megismétlik az utóbbiak tartalmát, sőt, egyszer még ellentmondásba is keverednek egymással. Az 51. oldal 31. képéről ugyanis a törzsszöveg azt írja, „talán egy jesiva (zsidó iskola) tanítványát ábrázolja”, míg a kép melletti szövegből kiderül, hogy az 1921-ben exponált fotó idején Sátoraljaújhelyen kizárólag Talmud Tóra iskola működött. Jesivát csak a következő évben alapítottak, vagyis a képen látható fiú semmiképp nem lehetett egy jesiva tanulója. Ez azonban csak apró baki mindahhoz a rendkívül értékes és érdekes ismeretanyaghoz képest, amit Körner kötete ad. Megtudhatjuk, hogy 1910-ben a magyarországi zsidók 77%-a vallotta magát magyarnak, és ez bizony történelmi segítség volt ekkor a Monarchia szorításában létező országnak. Hogy miért? Mert 1867-ben Magyarország összlakossága 13,5 millió fő volt, ám ebből csak 6 millió volt valóban magyar! Létszükséglet volt tehát, hogy a magyarság a saját országában többségbe kerüljön, ami az 1910-es népszámlálás idején sikerült is. Ekkor a magyarok 54,4%-os többségbe kerültek, ám valójában ez a 45%-ot sem érte volna el, ha a magyarországi zsidók jelentős része nem vallja magát magyarnak, s a kormányzat őket nem, mint vallási közösséget (kiknek tagjai magyarok!), hanem nemzetiséget tartja számon.
A fotók közül nekem személyes kedvencem a 41. oldalon látható „bohóckodó lányokról”, Strelisky Henriettáról és Rózáról 1866-ban készült kép, mely derűt és biztonságot sugároz, vagy (épp ellenkező előjellel) az 59. oldal 40. képe, mely döbbenetes felvétel arról, milyen iszonyatos szegénységben éltek a kis falvak ortodox vagy hászid családjai. A felvételen látható emberek ruhája rongyos, a gyerekek arca komor, gyanakvó és elkínzott. Aki ma azt állítja, hogy 1940 előtt minden zsidó nagytőkés, gyáriparos, bankár és boltos volt, az bizony egyszerűen ostoba.
Láthatunk felvételt a híres Löw Lipótról (1811-1875), a szegedi főrabbiról is, aki az asszimiláció híveként elsők közt prédikált magyarul. Ő írta: „A magyar élet legszentebb kinyilatkoztatása rejtve marad előttünk, míg a magyar hang varázsába nem vagyunk beavatva.”
Az, hogy a Monarchiához tartozó, annak azonban meglehetősen elmaradott tagállamaként létező Magyarországon elindult az iparosodás és a nagykereskedelem, mely az 1800-as évek végére szó szerint világszínvonalú malom-, cukor- és gépipart teremtett, az a német, cseh és szlovák szakmunkások rátermettségén kívül a zsidó vállalkozók, terménykereskedők, bankárok rendkívül innovatív képességeit és rátermettségét dicséri. Emlékezzünk pl. Weiss Manfrédra, aki egy kicsiny húskonzervgyárból hozta létre az első világháború előtti idők legnagyobb hadianyag-exportőr gyárát. Hátborzongató látni (a későbbi események tudtával) a 145. oldal 145. képét, amin Weiss és Horthy kormányzó épp valami szellemes tréfán nevetgélnek teljes egyetértésben.
Leghíresebb magyar márkáink, mint a Pick és Herz téliszalámi, a Zwack Unikum, a Ganz gépek, és még sorolhatnánk, mind-mind zsidó vállalkozók agyszüleménye és szorgos munkájának eredménye, amit mára ők nem, csakis mi, magyarok élvezhetünk. Bizony, szent igaz Körner kötetének záró mondata:
„Az élet szegényebb nélkülük Magyarországon.”
A kötetet Körner András koncepciója alapján Sebastian Stachowski tervezte és tördelte, Corvina Kiadó, 2013, 192 oldal, ISBN: 9789631361667,
