+ Tudomány

A pénz néha félrebeszél

Ez a globalizáció azért már túlzás – írja új könyvében Dani Rodrik.

Ez a globalizáció azért már túlzás – mondja – írja – az Isztambulban, szefárd zsidó családban született, Amerikában tanító közgazdászprofesszor.

Ordas nagy hiba volt hinni abban, hogy a pénzpiac mindig minden jelenségre racionálisan reagál – vonja le a tanulságot a legutóbbi gazdasági világválság kirobbanása kapcsán Dani Rodrik új könyvében, A globalizáció paradoxonában. „Végül is mit csinálnak ezek a húszas és harmincas éveikben járó férfiak (többnyire férfiakról van szó), amikor a számítógépük képernyője előtt ülve egy billentyű lenyomásával százmillió dollárokat küldenek a világ egyik pontjáról a másikba, és ezzel egész nemzetek sorsát befolyásolják? Igaz-e, hogy tevékenységükkel a piaci tökéletlenségeket szüntetik meg azzal, hogy a valutákat valódi gazdasági értékükhöz közelítik? Vagy a csordaszellemtől hajtva és fantomprofitokat kergetve csupán felnagyítják a piaci kilengéseket?” Alább kiderül, hogy a szerző szerint a második kérdés a helyes válasz. A kötetet nem műfordító, hanem Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke magyarította – laikusok számára is közérthetően, élvezetesen. Rodrik: hideg fej és meleg szív, megnyerő, józan személyiség, aki nagyon szereti szakmáját és a kollégáit is, de ez nem akadályozza abban, hogy tételesen felsorolja emberi gyöngeségeiket. Tehát a közgazdászok (is) magabiztosak, arrogánsak, főleg a kívülállókkal szemben, hajlamosak semmibe venni azokat a bizonyítékokat, amelyek nem támasztják alá az ő igazukat. Túlértékelik a közelmúlt eredményeit, szívesen megfeledkeznek a régi tapasztalatokról. Azt hiszik, ha valamit sokan egyformán gondolnak, akkor biztosan igazuk van: „Ha valamelyik ország a globális rendszer perifériáján – például Thaiföld vagy Indonézia – bajba kerül, őket hibáztatjuk a kudarcukért, mondván, képtelenek alkalmazkodni a rendszer szabályaihoz. Ha viszont a centrális országok kerülnek hasonlóképpen bajba, akkor a rendszert okoljuk, és azt mondjuk, eljött az idő, hogy kijavítsuk a rendszer hibáit.” Az már nem a közgazdászokat minősíti, hogy a politikusok annál inkább hallgatnak rájuk, minél nagyobb a baj. Ugyanakkor egy-egy csöndesen vagy látványosan gyarapodó ország sikere mögött mindig olyan közgazdászok állnak, akik a világpiaci folyamatok mellett jól ismerik a helyi gazdasági és emberi viszonyokat. Ők nem tévesztik szem elől, hogy a közgazdaságtan nem egyszerűen az anyagi erőforrások számbavétele. Ha csak abból állna, nem lenne több matematikánál, és nem lennének fogalmai például a klasszikus magántulajdon intézménye nélkül is rohamléptekben fejlődő, kapitalizálódó Kína sikerére. Ez egy társadalomtudomány. Az emberi erények és gyöngeségek felől, megfelelő példák alapján tanulmányozva a világgazdaságot például kiderül, hogy a sokat szidott állam segítsége nélkül nem él meg a kereskedelem. A 18. században II. Károly angol király ruházta föl, gyakorlatilag a törvényes rend biztosításának jogával, korlátlan uralommal egy Franciaországnál hatszor nagyobb, észak-amerikai területen a Hudson’s Bay kereskedőházat. A cég a globalizáció előfutára volt, üzleti érdekeinek ütközése a bennszülöttek mindenfajta érdekével Rodrik könyvének olvasóját arra a közelmúltbeli esetre emlékezteti, amikor az Európai Unió hiába tiltakozott a genetikailag módosított hús behozatala ellen. Üzleti szempontok írták fölül egy közösség saját szabályait, nem először és nem utoljára. Rodrik példái rámutatnak, a szabad kereskedelem nem természetes, önmagától fönnmaradó állapot, mindig kellenek hozzá az egyenlőtlen viszonyokat teremtő állami szabályozások, ugyanakkor minden jól működő piacgazdaság az állam és a piac korrekt együttműködésének eredménye. A kettő oly módon is egymásra utalt, hogy a kereskedelem egy bizonyos réteget gazdaggá tesz, de működése nyomán valakik valahol mindig elveszítik az állásukat, és ennek a problémának a kezelése mindig az államra marad: „A kormányok nemzeti hatásköre és a piacok globális természete között feszülő ellentmondást a globalizáció Achilles-sarkának tekinthetjük.”

Bár a globalizáció pénzügyi hatásai az utóbbi időben fölerősödtek, Rodrik könyve arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt három évtizedben mégis azok az országok voltak sikeresek, amelyek nem liberalizálták a tőkepiacaikat, korlátozták a külföldi tőke beáramlását, és megőrizték a mozgásteret a független belföldi gazdaságpolitika számára. Ezt a receptet nem Kína találta föl, hanem a földrajzórán fejlett országokként emlegetett államok, a második világháború után.

Ehhez az egyensúlyhoz azért érdemes valahogy visszatalálni, mert a válság rávilágított arra, amit Rodrik a világgazdaság trilemmájának nevez: ma már nem lehet egyszerre akarni a demokráciát, a nemzeti szuverenitást és a gazdasági globalizációt: „Ha tovább akarjuk folytatni a globalizációt, vagy a nemzeti szuverenitást, vagy a demokratikus politikai berendezkedést kell feladnunk. Ha ragaszkodunk a demokráciához, és ki akarjuk teljesíteni, választanunk kell a nemzetállam és a szoros nemzetközi gazdasági integráció között. Ha a nemzetállamot és az önrendelkezést választjuk, akkor a demokrácia elmélyítése és a globalizáció további bővítése között kell választanunk.” A szerző a nemzeti önrendelkezést és a demokráciát tartja fontosnak – a demokratikus társadalmakban egyébként is a belpolitikai érdek fog győzedelmeskedni a globalizáció felett, legalábbis szerinte nem érdemes másra fogadni. Ezen az alapon állva azonban lehet értelmes kompromisszumokat kötni, élvezve valamelyest a globalizáció előnyeit is. A nemzetközi kereskedelemben finoman érvényesített nemzeti érdekekről, a tőkemozgások korlátozásáról szól a javaslata. A munkaerő áramlását ő is bátorítaná, érdekes szabályozással, ami szerinte garantálja, hogy a szegényebb országból érkezett vendégmunkásnak megérje egy idő után hazamenni. Nem tudom megítélni, hogy ötlete beválna-e a gyakorlatban, és a szelíd kényszerrel félrerakatott, tőkévé szaporodó keresmény odahaza föllendíti-e a gazdaságot. Azt viszont a könyvet végigolvasva beláttam, miért jobb az élete egy szegénynek egy gazdag országban, mint gazdagnak a banánköztársaságban: ez az, amit Rodrik már az első órán elmagyaráz a hallgatóinak.

(Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona. Corvina Kiadó, 2014 Fordította: Felcsuti Péter, 3990 Forint)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top